Itt vagyTartalom / Kötelező lesz a hivatalokban a cigány nyelvtudás

Kötelező lesz a hivatalokban a cigány nyelvtudás


Beküldte detto - Ekkor: 2008 May 16

Öt éven belül minden közintézményben lennie kell olyan munkatársnak, aki beszéli a beás és a romani nyelvet. A kormány a cigány nyelv használatáról szóló törvényt a jövő héten nyújtja be a parlamentnek.

Öt éven belül az összes magyarországi közintézményben lennie kell olyan munkatársnak, aki beszéli a beás és a romani nyelvet. A két cigány nyelv használatának kiterjesztéséről törvényjavaslatot nyújt be a kormány - mondta csütörtökön Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára. A törvény nem határozza majd meg, hogy egy intézményben hány beás és romani nyelvet beszélőnek kell dolgoznia

A nyelvhasználat kiterjesztése az oktatás, illetve a közigazgatás terén évi ötvenmillió forintos plusz költséget jelent. Gémesi szerint a nyelvhasználat kérdése szorosan összefügg az integrációval. A döntésben így az is szerepet játszik, hogy segítsék a roma foglalkoztatottság növekedését. A kormány a tervek szerint a jövő hét péntekig benyújtja a parlament elé a javaslatot, amelyet akár már idén elfogadhat az Országgyűlés.

/Origo/