Itt vagyBlogok / menyhárt lajosné blogja

menyhárt lajosné blogja


HA FELESLEGES

Kedves Olvasó!

BIZONYÁRA NEM ÚJ GONDOLAT, HA FÖLÖSLEGES MÁR NEM HASZNÁLT TÁRGYAKRÓL BESZÉLEK, AMIK A HÁZBAN, VAGY A HÁZ KÖRÜL CSAK A HELYET FOGLALJÁK.
Hová tegyük?
Persze megvan ennek is a módja tudjuk. Most egy egyszerűbb lehetőségről beszélnék.

Keressük!!

Néhány nappal ezelőtt elszökött kertünkből egy földi teknősbéka.

A mérete lapostányér nagyságú, páncélja földszínű foltos.

Szeretnénk megtalálni, ebben kérjük a segítséget.

Ha valaki tudomást szerez hollétéről, kérjük hívja a 06 20 9495 mobilszámot!El is lehet hozni, a cím :Szabadság út 5.Menyhárt Csaba tulajdona.

Köszönjük a segítséget előre is

Szeretetláng énekkar

Szombaton este 6 órakor beültünk a templom jó meleg padjaiba és vártuk a koncertet.Nagy örömmel láttuk, hogy a kivonuló énekesek létszáma az első bemutatkozó koncert óta nagyot nőtt, fiúk is vannak már.
A repertoár, amit előre ismerhettünk az egyházi év jeles ünnepeihez igazodva állt össze, nagy zeneszerzők nem éppen könnyű műveit vonultatta fel.

Büszkeség

Szeptember 7. péntek van ma. Igen csak sok idő eltelt már a VI. Dányi Falunapok óta, de talán még nem annyi, hogy pár mondatot ne lehessen róla írni.
Idén augusztus végén került megrendezésre ez az esemény, kapcsolódva nagy ünnepünkhöz, augusztus 20-hoz.

Húsz éves lett a Hűség Súlya Nyugdíjasklub! - Fotókkal, videókkal!

Igen!

Szinte hihetetlen, hogy ilyen hosszú ideje működik a nyugdíjasok közössége Szamosvölgyi Erzsike vezetésével!
A jeles eseményt, az azt megillető módon ünnepelték meg, változatos műsorral, melyben kicsik és nagyok köszöntötték műsorszámaikkal a nyugdíjasokat.
Maguk a klubtagok is megmutatták jókedvüket, iróniájukat, tettrekészségüket, amikor énekeltek, verseltek, táncoltak a színpadon.

Zarándoklat

Vasárnap(május 6.) reggel egy busznyi zarándok indult el községünkből Péliföldszentkeresztbe, Mária búcsúba
.
A kegyhely gyönyörű természeti környezetben fekszik, az Isten tenyerén.
Szentmisét hallgattunk a Lourdes-i barlangnál, délután pedig részt vettünk a litánián.

Május 5.és 6.

Ezen a két napon ismét eseményekben gazdag volt a délután.

Templomi énekkarunk, Melis Mihály karnagy úr vezetésével kórustalálkozót szervezett.

Ünnep

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe!

Nagyon fontos a belső tartalom, az ami az ember szívében van ilyenkor"reméljük, nem csak ilyenkor".
Az, hogy mennyire fontos egy-egy ünnep, külsőleg is meglátható, meghallható a szertartásokon, a templom díszítésén és tisztaságán, az emberek viselkedésén, részvételén.

Szombat délutáni együttlét

Március utolsó szombatján, délután 3 órakor igen nagy nyüzsgés volt a művelődési ház környékén.

Koncert

Szombaton, február 18-án 17 órai kezdettel a templomi énekkar, koncertet adott, melyet a hangszeres kíséret és szóló még szebbé, emelkedettebbé tett.
Nagyon szép este volt, amelyért köszönetet mondunk minden résztvevőnek, kívánva további életükre, munkájukra Isten áldását!

A Hallgatóság

Segítség

Tél van!

Nem gondoltuk volna, hogy ilyen kemény hidegek lesznek, hiszen nagyon szelíden teltek a téli hónapok mindeddig.
Most az egész ország azokra gondol, akiknek gond az élelmezés, vagy a fűtés. Tegyük ezt mi is!

Étel

Összefogás!

Hazafelé menet úgy öt óra tájban szomorúan tapasztalom, hogy az utcán eldobálva viszontlátom a napközis uzsonnát, vagy az otthonról hozott, gondosan összekészített harapnivalót.
Ezt a jelenséget nem szeretném elemezni, csupán arra kérem a lakosságot, szülőket, ismerősöket, ne hagyják szó nélkül, ha látnak ilyet.

koncert

Orgonakoncert!

Szombaton, október 8án este 6 órai kezdettel orgonamuzsikát hallhatunk a katolikus templomban.
Nyáron az orgona tisztításon javításon ment keresztül, ennek eredményeképpen most gyönyörűen szól.
Szeretettel meghívunk minden muzsikaszerető embert erre az alkalomra, mely díjtalan.
Vendégművész szólaltatja meg a hangszert, mindannyiunk gyönyörűségére!
Szép őszi este lesz!

Adományok

Régi új hír!

Községünkben lassan tíz éve működik olyan jellegű gyűjtés, amely fogad ruhaneműt, háztartási gépet, bútort, konyhai eszközöket...

Természetesen olyan céllal, hogy a kapott adományokat továbbvigyük azoknak, akiknek éppen az adott dologra van szükségük, használni tudják, örülnek neki.

Hitünk és életünk

Kérés!

Közel hat éve indult útjára a templomi újság, melynek címe: Hitünk és életünk!
Mint a cím második fele is mutatja életünk, családunk, kis közösségeink eseményeinek is helye van e lapban, valamint zarándoklatok imacsoportok híreinek, hirdetéseinek is.

Tájékoztatás

Kedves Olvasó!

A hét végén álltam a templomi könyvespolcok előtt és arra gondoltam, kár, hogy nem ismert jobban mit is lehet itt találni, megvásárolni.

Dányi Alkotóközösség - bemutatkozó kiállítás

Bemutatkozás

2011. június 11-én este 6 órakor bemutatkozó kiállítást rendez a Dányi Alkotóközösség. Festők, fafaragók, szőni tudók mutatják be munkáikat azzal a céllal, hogy most először kilépjenek a helyi nyilvánosság elé is.
A kiállítást Gódor Lajosné polgármester asszony nyitja meg.

Jótékonysági délután

MEGHÍVÓ

Idén június 13-án, Pünkösdhétfőn ismét megrendezzük jótékonysági délutánunkat a Művelődési Házban.

A BEVÉTELT A SZÁTOKI GYERMEKOTTHON LAKÓI JAVÁRA GYŰJTJÜK.