Itt vagyBlogok / menyhárt lajosné's blog / Zarándoklat

Zarándoklat


Beküldte menyhárt lajosné - Ekkor: 2012 May 07

Vasárnap(május 6.) reggel egy busznyi zarándok indult el községünkből Péliföldszentkeresztbe, Mária búcsúba
.
A kegyhely gyönyörű természeti környezetben fekszik, az Isten tenyerén.
Szentmisét hallgattunk a Lourdes-i barlangnál, délután pedig részt vettünk a litánián.
Szabadidő is volt, mikor is lehetőség nyílt a templomban üldögélni, a természetben sétálni és álmélkodni, kézművesek utcájában nézelődni vagy bámulni a lovasbemutatót.
Sokat gondolkodtam, milyen az igazi zarándoklat?
Hangosan elmondott sok-sok imádság?Csakis ez?Igen együtt imádkozni, énekelni kell!
Eszembe jut Barsi Balázs atya néhány szava arról, hogy mi is az imádság. Ő úgy fogalmazott, hogy az egész életünk, minden tevékenységünk, a beszélgetés, a munka, a szabadidő eltöltése, tehát minden!Persze csak akkor lehet imádság mindez, ha méltó Isten dicséretére.
Remélem ez a nap mindannyiunk számára zarándoklat volt!