Itt vagyBlogok / menyhárt lajosné's blog / Szombat délutáni együttlét

Szombat délutáni együttlét


Beküldte menyhárt lajosné - Ekkor: 2012 April 02

Március utolsó szombatján, délután 3 órakor igen nagy nyüzsgés volt a művelődési ház környékén.
Eredményhirdetésre jöttek gyerekek, szülők egyaránt. A dányi alkotóközösség pályázatot hirdetett, melynek témája Húsvét ünnepe volt. 109 munka érkezett be, melyet 4-14 éves gyerekek rajzoltak. Láthattunk a képeken locsolkodást, ünnepi ebédet, nyuszikat, szép hímes tojásokat, a keresztre feszített Krisztust, az üres sírt, mert feltámadott.
Az összejövetelt Szekeres Rafaelné szervezte, Gódor Lajosné polgármester asszony nyitotta meg, Kis András az alkotóközösség tagja méltatta az ünnepet és a rajzokat.Szénási Lili, Szalontai Csenge és Fülöp Cintia 2. osztályos tanulók egy szép verssel is megörvendeztettek bennünket.
Minden gyerek kapott elismerésül emléklapot.
Három korosztály: óvodás, alsó tagozatos, felső tagozatos korcsoportot díjazott a zsűri.
A hivatalos rész után, tojásfestésre invitálta az alkotóközösség a gyerekeket. Nagy lelkesedéssel, sok jó ötlettel készültek a művek, melyek remélhetőleg az otthoni ünnepi asztalt díszítik majd.
Ez a nap nem egyszeri alkalom volt, hanem rendszeres, a közösség a szívén viseli a gyerekek bevonását az alkotásba, hogy még kicsi korban megízleljék annak örömét, szépségét. Kapnak ezzel szép élményeket és egy olyan időtöltésre ötletet, amihez nem kell sok pénz, nem kell utazni, hanem bármikor, bárhol szórakozást nyújthat egyedül is, barátokkal is.
Kívánom, hogy sok hasonló élmény teli összejövetel kövesse ezt a napot, a művészek és a gyerekek nagy örömére!