Visszajárók
Nem néztem körül, ki van mögöttem, előttem. Egy kép hívását követtem, egy arcél villanását, öreg, békés mosolyt, ziháló tüdő nehéz, sípoló lélegzetét hallgattam.
Több mint nosztalgia
Elmúlt idők, események utáni sóvárgás. Ez a nosztalgia. Klasszikus értelmezésben ez, de a mindennapi szóhasználatban inkább a jóra való emlékezést jelenti. Arra ami már ugyanúgy nem jön vissza, nem tölt el bennünket élvezhető örömmel, de mégis jó felidézni: íme ilyen időszaka vagy pillanata volt a mi életünknek. Ilyen is.
Egy lépés előre két lépés hátra
Sietek minden kételyt eloszlatni a cím körül: egy lépés előre két lépés hátra mert a korombéliek még olvasták, olvashatták a Nagy baloldali vezér hasonló címmel megírt politikai pamfletjét és azt hihetnők talán, hogy én ezt vagy elfelejtettem vagy ennek szellemében akarok írni.
Vázlatrajz
Egy elkézült és rövidesen sokak által olvasható dolgozatról van szó, melyben a feladatokat is, a megoldást is ugyanaz az ember végezte.
Vagyis én.
Egy vázlatrajz lesz az alábbi ami azt jelenti, hogy nem a teljes mű, nem az elkészített anyag, hanem annak csak a szerkezete.
Kontra - rekontra
Forróságot lehelnek még a fák levelei is.
Ha tudnának beszélni (és érezni) bizonyára mély felháborodásukat fejeznék ki a homoknak, mely a fák tövénél ontják fölfelé a meleget.
Valakit mindig kárhoztatni kell ha sérelem ér bennünket. Valaki mindig oka a mi kiegyensúlyozott jó és békés hangulatunk elrontásának..
Kedves Kati!
Őszintén osztom mély sóhajszerű kifakadásodat annak okán, hogy a meghirdetett helyi polgárvédelmi szolgálatra, a megígért (és bizonyára színvonalas) programok ellenére sem volt jelen a toborzáson annyi ember mint amennyit vártak a szervezők.
Meglepetés-e ez, vagy csak a várható eredmény következett be: jó esetben is döntetlen lett a meccs. Vagyis nem született győzelem.

