Itt vagyTartalom / Honvéd nagy lehetőség előtt áll!

Honvéd nagy lehetőség előtt áll!


Beküldte sanyesz - Ekkor: 2007 August 29

A Honvédnál nem tartják sebezhetetlennek a Hamburgot

Csütörtök este, 20.30-as kezdéssel Hamburgban lép pályára a nemzetközi porondon egyetlen állva maradt magyar futballcsapat, a kupagyőztes Budapest Honvéd, amely az első mérkőzésen 0-0-ra végzett német riválisával. A kispestiektől Supka Attila edző és Vincze Zoltán nyilatkozott a meccsel kapcsolatos várakozásairól !

Supka Attila már az első mérkőzés előtt is azt mondta, hogy csapatától bátor játékot vár, és akkor az első negyedórát leszámítva ezt meg is valósították a piros-feketék. Akik látták a mérkőzést, azok tudhatják, hogy a helyzetek alapján a Hamburg könnyen beleszaladhatott volna egy 4-2-es vereségbe.

Ehelyett gól nélküli döntetlennel ért véget az újpesti Szusza-stadionban játszott találkozó, Supka mégis úgy érzi, nem lefutott a párharc, és harminc százalék esélyt ad maguknak. A Honvéd mestere a sérült Dobos Attilára és a sárga lapok miatt eltiltott Genitóra nem számíthat a Nordbank Arenában, de úgy gondolja, hogy ha a kemény védekezés mellé - az elmúlt hétvégén a HSV-t megtréfáló Bochum mintájára - agresszív támadójáték is párosul, akkor a meglepetés sem kizárt.

Supka viccesen azt is felvetette, hogy mivel a játékosok valószínűleg nem értik, hogy a több tízezer német drukker mit skandál majd, akár úgy is vehetik, hogy a Honvédnak drukkolnak, ami még inkább felpörgetheti a csapatot.

A balhátvéd posztján stabil kezdőnek számító Vincze Zoltán úgy látja, hogy nem sebezhetetlen a kikötőváros csapata, és a pontrúgásoknál, valamint gyors oldalváltásokkal lehetne meglepni az ellenfelet.

A Fehérvárral és a kispestiekkel is kupagyőzelemig jutó védő nem meglepő módon Rafael Van der Vaartot emelte ki az ellenféltől, aki ugyan az első találkozón nem játszott, de egyértelműen látszik, hogy ráépül a Hamburg játéka. Vincze is bízik a bravúrban, ami nem csak a Honvédnak, hanem az egész magyar futballnak nagyon jót tenne, és nagy lehetőséghez juttatná a játékosokat, akik így felhívhatnák magukra a figyelmet a külföldi kluboknál.

Cimkék

Olaszok után, de jó lenne ismét egy egy nemzetközi bravúr!
Hajrá Honvéd!
Hajrá Magyarok!!!!!!!

Hamburg:Budapest Honvéd
4:0
Ez van!