Itt vagyTartalom / Nyílt nap a rendőrségen

Nyílt nap a rendőrségen


Beküldte detto - Ekkor: 2012 April 11

Amint azt korábban már jeleztük, április 20-án, pénteken 9 és 15 óra között nyílt napra várják az érdeklődőket a Gödöllői Rendőrkapitányság épületében és udvarán.

A rendezvény folyamán bárki betekinthet a rendőrök mindennapi munkájába, és testközelből szembesülhet bemutatókkal, mi több, akár kipróbálhatja a zsaruk által használt technikai eszközök egyikét-másikát.

Folyamatosan zajló programok: kerékpáros ügyességi akadálypálya, bűnügyi-technikai-, valamint fegyver- és kényszerítő-eszköz bemutató, KRESZ-teszt, lovas rendőrök bemutatója, szolgálati járművek (közlekedésrendészeti járművek, tűzoltó autó) bemutatója, előállító helyiségek megtekintése, Lady Lotus versenyautó kiállítása, mobil véradás.

Ezen a napon 10 órakor hirdetik ki az „EU-biztosítás gyermekszemmel” címmel kiírt rajzpályázat eredményét és jutalmazzák a legjobbnak ítélt művek készítőit. 11 órától a rendőrkutyák felkészültségét kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, majd 13.30 órától a gödöllői kutyaiskola bemutatója jelent attrakciót.