Advent

Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták
egymást: "Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az
Úr hírül adott nekünk!" El is mentek sietve, és megtalálták Máriát,
Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték
mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta,
csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste
szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután
hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és
hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
Lk 2,15-20

Elmélkedés:

Felismerni az Isten Fiát
Miután éjfélkor már megünnepeltük Urunk, Jézus Krisztus születését, ma,
karácsony napjának reggelén újra eljöttünk a templomba, hogy pásztorok
miséjével folytassuk visszaemlékezésünket a valamivel több mint 2000 évvel
ezelőtti eseményre. Az éjféli szentmise evangéliumában arról hallhattunk,
hogy az angyalok meghozták az örömhírt a Betlehem környéki pásztoroknak a
Megváltó születéséről. Ennek a folytatása a mostani mise evangéliumi
részlete, amelyből megtudjuk, hogy a pásztorok azonnal útra kelnek, hogy
felkeressék az újszülött Gyermeket. A pásztorok először tehát csak
hallanak Jézus születéséről, majd elindulnak, hogy lássák őt. Az
angyaloktól pontosan tudták, hogy mit kell keresniük, s miről ismerik majd
fel a Megváltót: egy jászolban fekvő és bepólyált újszülöttet kerestek, s
amikor megtalálták, azonnal felismerték őt.

Szent Lukács evangélista leírásából úgy tűnik számunkra, hogy elég könnyű
dolga volt a pásztoroknak, az előre megmondott jel alapján könnyen
felismerték, akit kerestek. De vajon manapság is ilyen könnyen megy az
emberek számára felismerés?

Gárdonyi Géza, az ismert magyar író, egyik novellájában éppen erről a
kérdésről ír. A történet szerint az uraság csordása együtt tölti a
szentestét feleségével és idős apjával, Andrással. Jobbat nem tudván
tenni, a bibliából akarták felolvasni Jézus születését, de ehelyett arra a
részre akadtak, amikor az emmauszi tanítványok nem ismerték fel a
feltámadt Jézust. Ezen mindhárman elcsodálkoztak, s az öreg András
bizonygatni kezdte, hogy az ő szeme ezer ember közül is azonnal megismerné
Jézust. Mivel odakint erős szélvihar támadt, a csordás úgy döntött a
feleségével, hogy nem indulnak el az éjféli misére. Mivel az öreg meg
amúgy sem tudott volna elmenni a rossz lába miatt, ezért mindhárman
nyugovóra tértek. Éjszaka azonban egymástól függetlenül valamennyien
ugyanazt álmodták: Szent Tamás apostol jelent meg nekik, aki azt a hírt
hozta, hogy másnap megláthatják az Úr Jézust, mivel ez a szívük kívánsága.
Reggelre az asszony bolondságnak tartotta az álmot, s indult az uraság
házába szolgálatra. Amikor a nagyságos asszony megmutatta neki az
ajándékba kapott életnagyságú Jézus képet, még a lába is megrogyott, aztán
mindjárt térdre is esett, mert szinte megmozdult a Jézus a festményen,
annyira életszerű volt. Amikor ámulata alábbhagyott, elmesélte az
asszonyságnak, hogy a férjével és az öreg Andrással ők bizony megálmodták,
hogy e napon meglátják a Jézust, s könyörögni kezdett, hogy őket is
beengedjék látni a képet. Az asszony viszont nem akarta ezt, de nagy
nehezen beleegyezett, hogy a fiatal csodás mezítláb bejöhessen és
megcsodálja a Jézust. Így már kettejüknek teljesedett az álma, s odahaza
ezt el is mondták az öregnek. Ebéd után András egyedül maradt otthon, s
már éppen búsulásra adta a fejét, hogy a másik kettőnek teljesült az álma,
neki viszont nem, amikor váratlanul egy koldus állított be hozzájuk.
Miután étellel, itallal megkínálta, az öreg a kamrába indult, hogy egy
csizmát ajándékozzon a koldusnak, de mire visszatért, a koldus eltűnt a
házból. András elindult, hogy utolérje őt a csizmával még az utcájukban,
de ott meg az történt, hogy éppen a szeme láttára csúszott el a jeges úton
egy gyerek, s úgy látszott, hogy bizony azonnal elszállt belőle a lélek.
András a meleg szűrébe takarja a fiúcskát, s úgy viszi két karjában, hogy
megtalálja szüleit, de senki nem ismeri el magáénak a gyereket. Mikorra
legvégül az orvoshoz vinné, a gyerek egyszer csak eltűnt. Még ideje is
alig maradt gondolkozni a történteken, amikor hazafelé indulva
szembetalálkozik fiatalkori nagy ellenségével, akinek hamis tanúskodása
miatt még börtönbe is került egy időre. Sok évtized után már nem
haragudtak egymásra, s kezet fogva békültek ki. Este még mindig azon
bosszankodott az öreg, hogy mégsem teljesült az ígéret, amikor hirtelen
maga Jézus jelent meg neki nagy fényességben, s szemére vetette, hogy
aznap háromszor is találkozott vele a koldus, a kisfiú és a kibékülő
ellenség személyében, de ő mégsem ismerte fel, pedig előző nap annyira
bizonygatta, hogy ezer közül is megismerné!

A kis történet mondanivalója egybecseng az evangélium tanításával:
embertársainkban kell keresnünk és felismernünk Jézus arcát. Ő maga
mondta, hogy ha a legkisebb dologgal is segítünk valakinek, akkor őneki
nyújtunk segítséget. Mert minden emberben az Isten lakik és mindenkiben
felfedezhető Jézus arca. Karácsonykor azt is ünnepeljük, hogy az Úr
újjászületik bennünk. Ne csupán Betlehemben szülessen meg tehát az Isten
Fia, hanem szülessen meg, szülessen újjá bennünk Jézus!

Urunk, Jézus! Isteni arcodat szemléljük a betlehemi gyermekben. Hisszük,
hogy minden emberben te akarsz megszületni, te akarsz élni, te akarsz jót
cselekedni, te akarsz megbocsátani, te akarsz szenvedni és te akarsz
örülni. Taníts meg minket arra, hogy az emberi gyengeségek ellenére is
észre tudjuk venni a te jóságos arcodat mindenki arcán! Segíts minket,
hogy mindig felismerjünk, amikor segítségre szoruló embertársainkban
találkozol velünk! Segíts minket abba is, hogy arcunkon a bűn soha ne
takarja el a te isteni arcod vonásait!
(Horváth István Sándor)

2009. december 25. - Urunk születése - Karácsony - Ünnepi mise
Evangélium
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt
kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami
lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A
világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett
egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy
tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a
világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de
a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test
kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És
az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét,
mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: "Ő az, akiről mondtam,
hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én." Hiszen mi
mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt
ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus
Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten
Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés
A szeretet ugyanaz, de mégsem
Még kispap koromban, tehát körülbelül 20 évvel ezelőtt láttam a Holt
költők társasága című mozifilmet. A furcsa című alkotás valójában
egyáltalán nem szörnyű, hanem arról szól, hogy egy hagyományos tanrendű
fiúiskolában hogyan próbál egy új tanár új tanítási és nevelési
módszereket bevezetni önállóságra nevelve tanítványait. A filmben volt egy
nagyon érdekes jelenet. Az egyik fiú estefelé a kollégium közelében egy
kőhídon üldögél és nézegeti a szüleitől születésnapjára kapott ajándékot,
egy csodaszép írószerkészletet, amely különféle tollakat, ceruzákat,
hegyezőt, vonalzót, ollót és mindenféle írószerszámot tartalmazott. De
valahogy látszik rajta, hogy nem igazán tud örülni e születésnapi
ajándéknak. Az arrafelé sétáló társa leül mellé és ő is nézegetni kezdi a
mesés és drága holmit. Egyszer csak megkérdezi: "Nem ugyanilyet kaptál
tavaly is a születésnapodra?" De igen - hangzik a felelet, amelyből
megértjük a fiú szomorúságának okát: a szülei nem figyeltek arra, hogy
valami újat találjanak ki vagy talán már el is felejtették, hogy egy évvel
korábban mit adtak gyermeküknek.

Idén karácsonykor ugyanazt ünnepeljük, mint tavaly ilyenkor, s ugyanazt,
mint a korábbi években: Jézus Krisztus születését. Az ajándék, amit Isten
ad nekünk ugyanaz, mint mindig: az ő Fia, Jézus. S bár az ünnep lényege
minden esztendőben ugyanaz, mégsem mondhatjuk, hogy Isten feledékeny, és
azt sem állíthatjuk, hogy nem tud újat kitalálni. A betlehemi gyermek
minden évben más-más ajándékot hoz számunkra, s a világ számára. Idén az
egyszerűséggel, a szegénységben rejlő egyszerűséggel örvendeztet meg
minket. Sok család és számos szülő részéről hallom, hogy a gazdasági
világválság okozta szegénység miatt újra felfedezték az igazán értékes
ajándékokat, amelyekkel az ember örömet tud szerezni szeretteinek. Sokak
ugyanis nem tudnak drága ajándékra költeni, de még olcsóra is alig telik.
Felértékelődtek a barátságok, az őszinte szavak, a baráti beszélgetések, a
mások segítése, megannyi pénzért nem megvásárolható ajándék.

Karácsonykor minden esztendőben ugyanazt ünnepeljük: Isten szeretete
megmutatkozott abban, hogy elküldte Fiát emberi világunkba. De az isteni
szeretet sosem válik unalmassá számunkra, hiszen évről évre felfedezhetjük
annak kimeríthetetlen mélységét. E szeretetben nincs semmi önzés, amely
sokszor megmérgezi emberi kapcsolatainkat. Isten szeretetében nincs érdek,
legfeljebb az, ami az ember érdeke és legfőbb java, az üdvösség. Isten
szeretetében nincs képmutatás, amelyet sokszor álarcként veszünk magunkra
nem megélve, hanem csak színlelve a szeretetet. Az isteni szeretet nem
változékony, miként sokszor rövid életűnek bizonyul az embertársaink iránt
érzett szeretet. Jézus tehát azért jött el, azért született meg, hogy
Isten megmutassa az embernek a szeretet lényegét és megtanítson minket az
igazi szeretetre. Ezt szeretnénk minden évbe újra és újra megtanulni
Jézustól.

Az imént említett film jelenete azzal zárul, hogy a születésnapos fiút
barátja rábeszéli, hogy az írószerkészletet hajítsa le a hídról. Miközben
nézik az aláhulló dolgokat, a fiú bátorításként megjegyzi: "Sose sajnáld!
Jövőre úgyis kapsz egy ugyanilyet!"

A karácsony ünnepével Isten mindig új lehetőséget ad nekünk, hogy
megismerjük és elfogadjuk szeretetét. Új lehetőséget ad nekünk, hogy
növekedjünk szeretetében. Azt viszont érdemes sajnálnunk, ha nem élünk
ezzel a lehetőséggel. Engedjük, hogy Isten újra és újra a szeretet új
oldalát mutassa meg nekünk, s vezessen minket a szeretet titkának
felfedezéséhez!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Urunk, Jézus, te irántunk való szeretetből emberré lettél, s megmutattad
nekünk, hogyan kell szeretnünk nekünk is az embereket. Érintsd meg
szereteteddel szívünket, hogy önzésünk helyett úgy szeressünk mindenkit,
ahogyan te szeretsz minket. Születésed szegényes körülménye és a betlehemi
istálló szegénysége figyelmeztessen minket arra, hogy szerényen éljünk, s
ne a földi gazdagságra vágyjunk, hanem arra, hogy benned gazdagodjunk,
benned növekedjünk, benned és szeretetedben éljünk.

2009. december 24. - Csütörtök

Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a
prófétai szavakra nyílt az ajka:
"Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő
népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak
családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka
által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel
néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére
emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk
váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség
kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk
előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert
az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod
nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől,
amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon
azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a
béke útjára vezérelje."
Lk 1,67-79

Elmélkedés:

Zakariás imádsága sok szempontból hasonlót Mária hálaadó imájához.
Zakariás is Isten jóságát és irgalmát hangsúlyozza, s hálát ad, hogy Isten
hűséges egykori ígéretéhez és teljesíti azt az ember minden hűtlensége
ellenére is. Zakariás nem csak saját fiáért mond köszönetet, hanem azért a
gyermekért is, akinek jövetelét az Ő fia, János hirdetni és előkészíteni
hivatott. Új idő, új rend kezdődik itt, hiszen Isten üdvözítő szándéka az
ember számára látható formában valósul meg. Isten belép emberi világunkba,
magára veszi az emberi testet és sorsot, hogy osztozzon életünkben és utat
mutasson nekünk a mennyei Atya felé.
(Horváth István Sándor)

2009. december 25. - Urunk születése - Karácsony - Éjféli mise
Evangélium
Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a
földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria
kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy
összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid
városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével,
Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária
napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába
takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az
éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr
dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt
hozzájuk: "Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az
egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid
városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és
jászolba fektetve." Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül.
Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség
a földön a jóakaratú embereknek!
Lk 2,1-14

Elmélkedés
A Gyermek arca
Karácsony éjszakáján azért jöttünk el az éjféli szentmisére, hogy
megünnepeljük Jézus születését, hallgassuk az angyalok énekét, s útnak
induljunk, mint hajdan a betlehemi pásztorok. A betlehemi Gyermeket nézve
az ártatlan gyermekek öröme tölti el szívünket, s eszünkbe jutnak
gyermekkorunk karácsonyainak élményei. Egy ilyen élményt szeretnénk most
elmondani, ami egy olyan fiatal lánnyal történt meg, akiről eddig még nem
mondtam egyetlen történetet sem, de most őt is Eszternek nevezem.

Eszter már nem emlékezett azokra a sok-sok évvel korábbi időkre, amikor
szülei és ő, meg a testvérei a nagypapája házában laktak egy kis faluban.
Akkoriban vettek saját házat a városban, amikor Eszter iskolába kezdett
járni, s utána minden esztendőben karácsony táján a nagypapa jött el
hozzájuk, és néhány hetet náluk töltött, hogy ne legyen egyedül. Az idős
bácsi a városi házban is talált magának elfoglaltságot, mindenféle
dolgokat faragott fából. Készített poháralátéteket, gyertyatartót,
képkereteket és mindenféle játékállatokat az unokáinak. A nappali
állandóan faforgáccsal volt tele. Tavaly nyáron, amikor a nagypapa
meghalt, Eszter szülei úgy döntöttek, hogy eladják a városi házat, és
falura költöznek a nagyszülők megüresedett házába. Amúgy is unták már a
városi zajt, s úgy gondolták, hogy jót tesz nekik, ha egy kicsit
változtatnak életmódjukon. Könnyen beilleszkedtek a falu közösségébe és
szentmisére is itt jártak vasárnaponként. Az egyik adventi vasárnapon a
plébános jelezte, hogy örömmel venné, ha a nagyobb fiatalok segítenének
neki a templomban a karácsonyi teendőkben. Természetesen Eszter is
jelentkezett, s azt a feladatot kapta, hogy december 24-én délelőtt ő
készítse el a betlehemet. A kis házikót a fiúk már a megszokott helyére
tették ő pedig egy nagy papírdobozból kezdte előszedni a gondosan
becsomagolt betlehemi figurákat. Először a fából faragott bárányok,
valamint az ökör és a szamár kerültek a helyükre. Majd a pásztorok
következtek, amikor egyszer csak hirtelen valami megvilágosodott Eszter
előtt: Ezeket a betlehemi figurákat nem faraghatta más, csak az ő
nagypapája. Az állatok mindjárt ismerősek lettek, hiszen hasonló
ajándékokat szokott Eszter is kapni. És ahogy előkerültek az angyalok,
Szűz Mária és Szent József, Eszter számára lassan előjöttek gyermekkori
emlékei. Most egészen világosan emlékezett rá, hogy még iskolás korú sem
volt, amikor nagypapája ezeket a kis figurákat készítette. Igen, újra
látva a szobrokat egyre világosabban emlékezett vissza, hogy milyen
örömmel várta egy-egy új figura elkészültét, s milyen boldogan játszott
velük kicsiny gyermekként. Egészen meghatódott, hiszen közel húsz
esztendeje nem látta ezt a betlehemet, s most újra kezében foghatja papája
kezemunkáját. Most kezdett csak örülni igazán annak, hogy éppen ezt a
feladatot kapta, s elhatározta, hogy megkéri a plébános atyát, hogy a
következő években is ő készíthesse el a betlehemet. Gondosan, milliméter
pontosan igazította helyére a kis faszobrokat, a végére az maradt, hogy a
kis Jézus jászolba kerüljön. Amikor kibontotta a selyempapírból a kitárt
karú Kisded szobrát, egy kissé megsárgult fénykép esett le a földre, amely
eddig a szobrocska mellett lapult. Felvette a képet és nem akart hinni a
szemének. Mert az ő gyermekkori fényképe volt. A kis Eszter fényképe, mert
a nagypapa a számára legkedvesebb unokájáról mintázta meg a kis Jézus
arcát.

Talán egyesek már sejtik, hogy miért kértem az elmúlt vasárnap, hogy az
éjféli misére mindenki hozzon magával egy gyermekkori fényképet. Vegyük
most elő ezeket a fotókat. Természetesen én is hoztam egyet magamról. És
nézzük nyugodtan, szemléljük csendben, hogy milyenek voltunk húsz,
harminc, negyven vagy még annál is több évvel ezelőtt. Jézus, az Isten Fia
emberré lett, emberi testet vett magára, emberi arcot viselt. De arcán nem
csak az emberi vonások fedezhetők fel, hiszen a Gyermek arca isteni
jóságot, isteni szeretetet és békességet sugároz felénk. Vajon a mi
gyermekkori arcunkon és a mi mostani arcunkon mennyire ismerhető fel Jézus
arca? Vajon a mi arcunk tükrözi-e, sugározza-e a világ és az emberek felé
Isten jóságát és szeretetét? Karácsony ünnepe kijelöli feladatunkat: Jézus
arcát kell magunkon hordoznunk!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Urunk, Jézus, aki a világra jöttél, s születésed pillanatától fogva
gyermeki arccal tekintettél minden emberre, ne rejtsd el előlünk soha a te
arcodat! Szemlélni szeretnénk az isteni irgalmat és jóságot sugárzó
arcodat. Segíts minket abban, hogy minden embertársunkon felismerjük a te
arcod, a te tekinteted! És segíts minket abban, hogy egyre jobban
hasonlítsunk hozzád, aki Üdvözítőnk és Megváltónk vagy!

Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik
városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.
Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a
magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott:
"Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!
Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe
csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat!
Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott
neked!"
Lk 1,39-45

Elmélkedés:

Árucikk vagy szeretet?
Az utolsó adventi vasárnapon a negyedik gyertyát is meggyújtottuk adventi
koszorúnkon, s ez azt jelzi, hogy már csak néhány nap van hátra karácsony
ünnepéig. Az evangéliumban arról hallottunk, hogy Mária meglátogatja
rokonát, Erzsébetet. Mindketten gyermeket várnak: Erzsébet hamarosan
világra hozza (Keresztelő) Jánost, Mária pedig megszüli Jézust. Könnyen
magunk elé tudjuk képzelni a jelenetet, a két várandós kismamát, akik
szeretettel ölelik meg egymást, majd megosztják örömüket egymással.
Mindkét gyermek születésében ott van az isteni csoda, az isteni
közreműködés. Erzsébet és férje, Zakariás már idősek, s koruk miatt nem
gondolhattak arra, hogy születhet még gyermekük. De Isten megígéri ezt,
csodát tesz, s gyermekük születik. Jézus születése is csodás módon
történik, hiszen neki nincs földi édesapja, hanem a Szentlélek által fogan
meg Mária méhében a gyermek, aki a mindenható Isten, a mennyei Atya Fia.
Mária és Erzsébet találkozásánál nincs ajándék. Legalábbis nincs
kézzelfogható ajándék. Nincs megvásárolt ajándék. Nincs becsomagolt
ajándék. Nincs szeretetet helyettesíteni akaró ajándék. Ahogyan egymást
átkarolják, az mindent elárul. Ölelésükben minden benne van. Benne van a
szeretet, az ember szeretete a másik ember iránt, s mindennek a
hátterében, a szívük mélyén jelen van az isteni szeretet is.

Az egyik tizennyolc éves, éppen érettségire készülő lány mesélte el nekem
a napokban, hogy két évvel ezelőtt mit kapott ajándékba karácsonykor.
Annak érdekében, hogy ne derüljön ki, hogy konkrétan kiről is van szó,
nevezzük őt most Eszternek. A családból csak a lány járt rendszeresen
misére, a többiek már évek óta nem tartották ezt fontosnak. Ebben az évben
Eszter azt találta ki, hogy készít minden családtagjának kukoricacsuhéból
betlehemi figurákat, és ha mindenki egymás mellé teszi majd őket, akkor
szépen összeáll a betlehemi jelenet valamennyi szereplője. Szeretettel
készítette kis ajándékait és arra számított, hogy ő is hasonlót kap.
Szenteste először a bátyjától kapta meg az ajándékot, a Passió című
filmet, Jézus szenvedéséről. Kissé szomorúan jegyezte meg, hogy nem húsvét
van, hanem karácsony, amikor Jézus születését ünnepeljük, s bizonyára
erről is lehetett volna filmet találni. A testvére, aki évek óta nem járt
szentmisére, és sokszor gúnyolta húgát vallásossága miatt, ekkor
lehajtotta a fejét és elgondolkozott. Ezután az édesanya ajándéka
következett, ami egy rózsaszín pizsama volt. Eszter már sok éve nem
hordott rózsaszín ruhákat. Édesanyja is tudta, hogy lánya nem szereti ezt
a színt, s most látszott rajta, hogy már bánja, hogy a gyors vásárláskor
az első kezébe akadt pizsamát vette meg, s nem gondolt erre. Végül az
édesapa ajándéka következett, ami egy csodálatos hajcsavaró volt. De a
helyzetet ez sem mentette meg. Eszter elkeseredetten fordult az
ajándékozóhoz: "Apa, nem vetted észre, hogy egy hónapja egészen rövidre
vágattam a hajamat?" Apja csodálkozva nézett lányára és a rövid hajra,
amit csak most vett észre, mert a sok munka mellett nem jutott ideje
családjára. Eszter sose bántotta volna meg családját, karácsony estéjén
pedig főleg nem, de most úgy érezte, hogy ki kell mondania az igazságot.
Könnyek között, sírva mondta: "Ezek csak árucikkek és nem ajándékok, mert
hiányzik belőlük a szeretet. És én nem árucikkekre vágytam, hanem
szeretetre!" Ekkor az édesanyja, az édesapja és a testvére is sírva
fakadt, mert belátták, hogy nagyot hibáztak, belátták, hogy valóban nem
volt igazi szeretet abban, amit adtak. Aztán mindhárman odaléptek
Eszterhez és átölelték. Hosszú percekig maradtak így. A csendet Eszter
törte meg: "Erre az ölelésre, erre a szeretetre vágytam." Kis idő múlva,
amikor Eszter öltözni kezdett, hogy indul az éjféli misére, csodálkozva,
de annál nagyobb örömmel látta, hogy a többiek is készülődnek. Együtt
mentek a karácsonyi éjféli misére, s azóta az egész család minden vasárnap
részt vesz a szentmisén Eszter nagy örömére.

Az ő történetük, az ő ölelésük jutott eszembe Mária és Erzsébet
öleléséről. És talán érdemes lesz elgondolkoznunk azon, hogy vajon az
általunk vásárolt árucikkek igazi ajándékok lesznek-e, amelyek
szeretetünkről tanúskodnak? Vagy csak felesleges árukat adunk
családtagjainknak? A szeretetet nem lehet semmivel helyettesíteni.

Isten önmagát adja nekünk. A betlehemi Gyermek Isten szeretetét hozza el
nekünk. Érdemes elfogadnunk ezt a szeretetet és érdemes ezt a szeretetet
utánoznunk.

Befejezésül még azt kérem, hogy a karácsonyi éjféli szentmisére mindenki
hozzon magával egy gyerekkori fényképet. Minél kisebb valaki a fényképen,
annál jobb. Ha az idősebbeknek nincs gyerekkori fényképük önmagukról,
akkor hozzanak egyet például az unokájukról. Ezek a képek, amit
természetesen majd mindenki haza is fog vinni, segítségünkre lesznek
karácsony éjszakáján.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Urunk, Jézus, te földi életed során mindig érezhetted Atyád, a mennyei
Atya ölelését. Szenvedésedben és halálodban is ő ölelt át téged. Mi
könnyen megfeledkezünk arról, hogy születéseddel az Atya magához ölel
minden embert. Engedd, hogy mindannyian karácsonykor és életünk minden
napján érezzük Istenünk ölelését és szeretetét. Jézusunk, taníts meg
minket arra, hogy mindig ezt az isteni szeretet utánozzuk, és úgy
szeressünk mindenkit, ahogyan te szeretsz minket, s ahogy általad az Atya
szeret minket!

Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: "Mit
tegyünk?"
"Akinek két ruhája van - válaszolta -, az egyiket ossza meg azzal, akinek
egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen." Jöttek a vámosok is,
hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: "Mester, mit tegyünk?" Ezt
felelte nekik: "Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva."
Megkérdezték őt a katonák is: "Hát mi mit tegyünk?" Nekik így felelt: "Ne
zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg
zsoldotokkal."
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem
János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: "Én csak vízzel
keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját
sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket
megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa
szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben
elégesse."
És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget.
Lk 3,10-18

Elmélkedés:

Mit tegyünk?
Tavaly, az adventi idő elején Eszter elhatározta, hogy meg fogja látogatni
a déd mamáját, aki egy közeli faluban lakott. Minden évben az egész család
el szokott hozzá látogatni karácsonykor, de Eszter azt gondolta, hogy most
egyedül is útnak indul. Nagyon szerette hallgatni a 90 éves mama
történeteit, és persze nagyon szerette azt a krumliprószát, amit a déd
mama szokott sütni. A középiskolás lány néha maga is próbálkozott otthon
ennek az egyszerű zalai ételnek az elkészítésével, de soha nem sikerült
olyan ízletesre, mint ahogyan a mamának. Eszter meg volt róla győződve és
mindig mondta is a mamának, hogy ő készíti a legfinomabb krumpliprószát és
ő tudja a legszebb történeteket mesélni. Még december elején megbeszélték,
hogy az utolsó tanítási napon, amikor hamarabb befejeződnek a tanórák,
Eszter menni fog, s a biztonság kedvéért két nappal még egyszer felhívta
telefonon a mamát, hogy mehet-e. A fiatal lány készített egy kis
ajándékot, s nagyon várta a találkozást. Vonattal utazott, s az út alig
fél óráig tartott. A háta mögötti ülésen a gyerekek hangoskodva mesélték
egymásnak az előző esti film eseményeit, de Eszter most egészen más
történetre vágyott. A kellemetlen szagú, dohányfüstös vasúti kocsiban csak
a frissen sült krumpliprósza illata járt a fejében. Ezek az apró
kellemetlenségek nem vették el kedvét, s a szíve mélyén nagyon örült, hogy
találkozik a dédivel. A kis falusi házba lépve azonban Eszter nem érezte
az étel jól ismert, finom illatát, s ennek oka rögtön ki is derült. A
mamát ágyban fekve, betegen találta.

A látogatás ettől kezdve teljesen eltért a tervezettől. Eszter nekiállt,
hogy elkészítse a krumpliprószát, s amíg az ételt sült, kitakarította a
házat. A beteg jóízűen elfogyasztotta a friss ételt, közben pedig a
dédunokája mesélt neki. Estefelé a mama azzal búcsúzott el Esztertől, hogy
a lány tudja a legfinomabb prószát készíteni és ő tud a legszebben
mesélni.

A kis történettel azt akartam szemléltetni, hogy egy-egy helyzet, váratlan
körülmény mennyire képes megváltoztatni a viselkedésünket, illetve egy-egy
személy, vagy az ő mondanivalója mennyire képes megváltoztatni akár egy
embernek az életét is. Az evangéliumban Keresztelő Jánosról hallottunk,
akihez azzal a szándékkal indulnak el a különféle társadalmi helyzetben
élő emberek, hogy hallgassák őt. De a hallgatásból cselekvés lesz. Mit
tegyünk? - kérdezik a vámosok, a katonák és az egész nép. Rögtön érzik,
hogy nem elegendő az, ha hallgatják János tanítását, hanem valamit tenniük
kell. Cselekvésre indítja őket, mindaz, amit János hirdet. Az adventi
időszak bennünket is indítson a bűnbánatra és jócselekedetekre!

Érdemes odafigyelnünk az evangéliumban szereplő emberekre. Olyanok ők,
akik - finoman fogalmazva - nem éppen a vallásosságban való
buzgólkodásukról voltak híresek. Most viszont a megtérést és bűnbánatot
hirdető Jánoshoz mennek. Nem a kíváncsiság vezeti őket, hanem komoly
elhatározás, a javulás szándéka. Ezt jelzi, hogy nem csak a szavakat
hallgatják meg, hanem cselekedni akarnak. A történet fontos mondanivalója,
hogy ezekkel az emberekkel is szót lehet érteni. Az örömhír nekik is szól,
s János megtalálja a módját, hogy nekik is elmondja, hogy mit kell
tenniük.

Ma, advent harmadik vasárnapján újabb gyertyát gyújtottunk meg
koszorúnkon, amely nálunk a szokástól eltérően nem rózsaszín, hanem piros.
Ezzel emlékezünk az 1957 decemberében erre a vasárnapra virradóra
meggyilkolt paptestvérünkre, Brenner Jánosra. Az ő élettörténetének a
megismerése többeket indított már arra, hogy a papi hivatást válasszák.
Brenner János papi példája segítette őket annak megválaszolásában, hogy
mit kell tenniük. Sorsfordító, életfordító sok fiatal számára, ha
megismeri az ő hősies helytállását.

Vajon a mi életünket mi képes megfordítani? Mi tud minket az Isten felé
vezető irányba fordítani?
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Urunk, Jézus! Eddig szavaidra figyeltünk, tanításodat hallgattuk, amely
nyugalommal és békével töltött el minket. De most be kell látnunk, hogy
ennél többet kérsz tőlünk, mert többre is vagyunk képesek. Az üdvösséghez
nem elegendő számunkra, ha hittel elfogadjuk tanításodat, hanem
jócselekedeteket is kérsz tőlünk. Mi már nem Keresztelő Jánoshoz, hanem
hozzád fordulunk, Jézusunk: Mit tegyünk? Mutasd meg nekünk, Urunk, hogy
mit kell tennünk üdvösségünk érdekében!
_____________________________

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: "Jelek lesznek a
Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés
támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az
emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a
világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják
az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.
Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert
elérkezett megváltásotok.
Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben
és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a
nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak.
Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól,
ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt."
Lk 21,25-28. 34-36

Most, az első adventi vasárnapon szeretnék külön is szólni a gyermekekhez.
Tudom, hogy minden gyerek türelmetlenül várja már a karácsonyt. Sokan
bizonyára kaptak szüleiktől adventi naptárat, amelynek ablakocskáit napról
napra fel lehet nyitni. Kérlek benneteket: ne legyetek türelmetlenek!
Tanuljátok meg azt, hogy milyen jó csendesen, türelmesen várni Jézust! Azt
is tudom, hogy minden gyermek szeretne szép ajándékot kapni. Nagyobbat és
szebbet, mint a korábbi években. Kérlek benneteket: ne legyetek
telhetetlenek! Idén sajnos sok családban várhatóan szegényebb lesz a
karácsony, s talán az ajándék is kevesebb lesz, s lehet, hogy a
karácsonyfa is kisebb lesz. De ez nem baj. Ne ezekre a külső dolgokra
figyeljetek, hanem arra a szeretetre, amit szüleitektől kaptok, és arra a
szeretetre, amit a kis Jézustól kaptok!

A felnőttek karácsonykor mindig visszaemlékeznek gyermekkoruk boldog, szép
ünnepeire. Ti nem emlékeztek vissza, mert ti most vagytok gyermekek. Ti
majd sok év múlva fogtok visszaemlékezni a mostani időkre. Tegyétek
valóban széppé a jócselekedetekkel ezt az adventet, hogy később örömmel
emlékezzetek vissza rá! Imádkozzatok azért, hogy a ti szívetekben és
minden ember szívében megszülessen Jézus, a betlehemi Gyermek!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Urunk, Jézus, aki gyermekként jöttél közénk és a Mennyei Atya szeretett
gyermeke vagy! Most mi sietünk feléd gyermeki lélekkel. A te közeledben mi
is a Mennyei Atya gyermekeinek érezzük magunkat, de ha tőled eltávolodunk,
akkor az Atyától és az ő szeretetétől is távol kerülünk. Segíts minket,
hogy adventi időszakot arra használjuk fel, hogy lélekben egyre közelebb
kerüljünk hozzád! Jézusunk, te egyszerű, szegényes körülmények között
jöttél a világra, segíts minket, hogy mi se vágyakozzunk gazdagságra,
hanem csak a te szeretetedre!