Itt vagyTartalom / Orbánnak nem volt gyerekszobája

Orbánnak nem volt gyerekszobája


Beküldte mazsola - Ekkor: 2007 September 12

Popper Péter: Orbánnak nem volt gerekszobája
A magyar nyelv és közélet meggyalázása
"… s a viszály elvérzik a csatákon." (Vörösmarty) Ez volt a te reménységed, mielőtt beleőrültél a Bach korszak csapásaiba, amelyeket a magyar szabadságra mért. Lenézel-e még ránk az egekből, vagy reményvesztetten elfordultál tőlünk? Szeretném hinni, hogy még nem, ezért szólítom meg azt a lelkes közönséget, amelyik azon a bizonyos szombat délutánon a fogadalomtétel alkalmából összegyűlt, ünnepelt, abban a meggyőződésben, hogy valami nagy és nagyszerű történésnek a tanúja lehet.
A sokszorosan elismételt előjelek a múlt ismeretében igenis baljósak, ám a hasonlóság még nem feltétlenül jelent azonosságot. Ami az én számomra a legaggasztóbb, az nem az egyenruha, nem a katonásdi, sem a nyilaskeresztes jelképek, hanem azok a szavak, és mondatok, amelyek unos-untalan, súllyal, vagy már súly nélkül is, mint egy megszokott káromkodás, visszatérően elhangzanak.

Először az után érdeklődöm, hogy Magyarországon szabad-e a törvényes miniszterelnököt tetűnek nevezni, és meggyilkolására biztatni bárkit is. "Gyurcsány, ez a közellenség, szintén rászolgálna a likvidálásra. Nem fogunk sírni, ha valaki netán elintézné ezt a tetvet." (Honlap az Interneten) Hát bizony ez vastagon felbujtás a gyilkosságra. Úgy látszik most már ezt is szabad. Tapsol, kedves ünneplő közönség? Készek eltenni a láb alól politikai ellenfeleiket?

Idézném Orbán Viktor szavait, amelyekkel a szocialista párt tagjait szokta illetni: "Tolvajok, csalók, beteges hazudozók, gátlástalanok, erőszakosak, hatalomvágyók, kapzsik, pénzéhesek, szélhámosok, bűnözők, pimaszok, ripacsok, szavazatvásárlók, félelemkeltők, a szélsőjobbos akciók támogatói.". Tetszik? Aki magyar vele tart? Kiskorukban a mama, vagy a papa nem szólt, vagy nem vágta szájon magukat, ha valakiről ilyen csúnyán beszéltek? Különben e jelzőknek nincs különösebb jelentőségük. Csak azt bizonyítják, hogy hazánk ex-miniszterelnökének hiányos volt a nevelése, vagy ahogy polgári körökben mondani szokták nem volt gyerekszobája. Ugyanis ez a stílus még elmegy egy kőbányai talponállóban, de diplomáciai, vagy politikai berkekben már nem.

Folytatom. A hódmezővásárhelyi kórházvédő tüntetésen Kovács László, a kórház orvos-igazgatója, a MIÉP alelnöke a következőt mondta: "Ezért a népirtásért annyi börtön jár ezeknek a gazembereknek, hogy a műanyag bilincs is el fog rohadni a kezükön". Szóval innét ered, hogy népirtás folyik. Nem a tatárjáráskor, nem az örmények, kurdok között, nem a gulágban és a német lágerekben, nem Recsken folyt népirtás, hanem ma, most Magyarországon! Tessék elképzelni, hogy ehhez az orvoshoz egy olyan beteg kerül, akiről kiderül, hogy liberális, szocialista, netán kommunista. S a lelkében ennyi gyűlölettel "gyógyítja" őket. Nem az orvosoknak kellene először megtiltani, hogy politizáljanak? Vagy neki is csápoljunk?

Morvai Krisztina szuperhumanista elnöknő meg azzal kezdte mondanivalóját: "Nem lehet Magyarország miniszterelnöke olyan ember, akinek vér tapad a kezéhez." És király lehet? Mondjak példákat? És szent lehet? Kellenek példák? Csak a miniszterelnök nem lehet véreskezű? Kire célozhat? Bárdossyra? Imrédyre? Gömbös Gyulára? Szálasi nemzetvezetőre? Rákosira? Kádárra? Hornra? Gyurcsányra? Talált! Mindezek közül Gyurcsányra céloz. De a célzás mégis téves. Javaslom, hogy játsszunk a TV nyilvánossága előtt. Ő felsorolja Gyurcsány véres áldozatait, én bármelyikükét 1939 és 1989, a rendszerváltás között.

Tisztelt ünneplő közönség. Most az a meggyőződés késztetett írásra, hogy a magyarság, a magyar kultúra, és Európa részévé válása, elsősorban a magyar nyelv kiművelésének köszönhető. A latin és a német uralma után, elsősorban a nyelvújítóknak, akik olyan szavakat teremtettek számunkra, amin kialakulhatott, például Európa egyik leggazdagabb költészete.

S a beszélt köznyelvnek ez a jelenlegi lezüllése, kritikátlan trágársága, - nem csak divatozó fiatalok, alkoholisták, bűnözők és hagyományosan a kocsisok között, de az elit, a parlament, a magas politika urainak egyre soványabb szókészletében - fenyegető jelenség a magyar közélet elpiszkolódása és a magyar kultúra jövője szempontjából.

S aki a magyar nyelvet gondolatok és érvek közlése helyett gyalázkodásra és káromlásra használja, annak ne adjanak lehetőséget, hogy az önök vezetőjének érezhesse magát. Megvető csendtől körülvéve kotródjon vissza az egykori elemi iskolába, ahol volt egy "beszéd- és értelem gyakorlatnak" nevezett tárgy, pótolni a mulasztottakat.
Popper Péter (pszichológus)

Nekem nem volt gyerekszobám!/"tárgyi" értelemben nem/
Az élet tanított meg nagyon sok mindenre, hol "vert" a sors, hol "felemelt".

Az élet iskolája a legnehezebb, rögös út, de többet tanultam belőle, mint a főiskolai könyveimből.

De: Szeretnék olyan országban élni.........

-amelynek rendőrsége, az aljas eszközök bevetését nem tartja törvényesnek, a békés tüntetők ellen.
- ahol a volt miniszterelnök, nem fogadja el a román kormányfő meghívását, a Budapesten tartandó eseményre, ahol Erdély elszakadását ünneplik.
-amely nem árusítja ki a nemzeti vagyon utolsó tartalékait, kormányon maradásuk finanszírozása érdekében
-amelyet nem osztottak szét maguk között a kommunista rendszer vezetői.
-ahol az 56-os forradalom leverésében buzgólkodó volt miniszterelnököt nem akarják a legmagasabb érdemrenddel kitüntetni.
-ahol a miniszterelnök erkölcsi felelősséget vállal hazugságaiért.
-ahol az uralmon lévő párt nem áll ki a hazug miniszterelnöke mellett.
-amelynek a miniszterelnöke és minisztere nem döfi hátba elszakított véreink jogos autonómia törekvéseit.
-ahol a kormány nem veri szét a betegbiztosítót, egy sebtében összetákolt embertelen tervvel, hogy azt mindenáron magánkézbe juttathassa.
-ahol nem a nyugdíjasokat fosztják ki, csökkentve ezzel, az amúgy is alacsony életszínvonalukat.
-amelynek nincs olyan rettenetes köztartozása, amely kamatainak fizetésére is további kölcsönöket kell felvennie.
-ahol nem adogatják el a busásan jövedelmező ipari és kereskedelmi eszközöket (mint, például: Ferihegy, vagy a MÁV árú szállító részlege).
-ahol a parasztság földtulajdonát védik és nem engedik át a külföldi nagyüzemeknek.
-ahol védik a mezőgazdaságot az olcsó, mérgező, lejárt szavatosságú "szemét élelmiszer" behozatalától.
-amely nem zárja ki magas tandíjakkal, a szegény tanulókat, a főiskolákról és az egyetemekről.
-ahol a közalkalmazottakat nem pártkatonákból, hanem szakemberekből toborozzák.
-ahol a Külügyminisztérium, magyar érdekeket szolgál, tűzön-vízen át.
- ahol…….ahol…….ahol……sorolhatnám!

A lényeg: „ Akinek nem tetszik, el lehet menni Magyarországról”

Ha maradsz, akkor „….itt élned, /megélned, ha tudsz/ halnod kell!!!!

Lenne kérdésem?
Az Orbán uralkodása alatt,volt -e tv ostrom vagy hasonló randalírozás?
Ha jó volt Viki, miért veszített?
Ha most nagy Magyarország lenne,akkor jobb lenne a helyzetünk?
Esetleg nem az a baj hogy 1-2-3liziges autó van egy családnál?
mindent hitelböl veszünk?
Egyáltalán létfontosságú dolgokra költünk?
Miért megy Rogán Amerikába nászútra?
Miért nem Erdélybe?
Viki miért ment a megválasztása másnapján
a Francia foci vb-re.
Miért nem Erdélybe ment a szegényekhez?
Szia.

"Ha jó volt Viki, miért veszített?"-Hogy nyert Gyurcsány?
"Ha most nagy Magyarország lenne,akkor jobb lenne a helyzetünk?"-Bizonyára nem, de cserbenhagyni egy politikai döntés miatt kívülrekedt /Trianon/ magyart?

Az érintetteket kérdezd, miért oda mennek, ahová.
Nekem Erdély is jó, mert sorsom, életem, gyermekkorom látom az ottani emberek életét nézve.
Szegények voltunk, de boldogok!

Tudod mit? Ne politizáljunk! Te azt mondod, úgy látod, én meg így! Tiszteletben tartom véleményed!
Szia

Megértelek!
De a kint reketteknek lassan jobb lesz a soruk mint nekünk.
Orbánék is lefogják sza..ni a kintreketteket,csak
választási fogásként, ez most jól hangzik.
szia.

Álmodozunk, álmodozunk? Úgy néz ki maradunk. Egy dokumentum film címével tudnék válaszolni: "A szúnak a fába' kell maradni".

Álmodozzunk és egy valamit ne veszítsünk el! A REMÉNYT!!!:)

Hát nem tudom. Elolvastam egyszer, kétszer, majd harmadszor is ezt a hírt. Biztos bennem van a hiba, hogy nem értettem ezt a magasröptű okfejtést (pedig úgy emlékszem volt gyerekszobám :::) ). Zagyvaságok tömkelege, összemosva a FIDESZ a MIÉP-pel, a jelen a középkorral és a XX. századdal (hiányoltam az ősembereket, pedig nekik is volt hibájuk bőven, azt is OV-re lehetne fogni). Őszintén, nem ért meg annyit amennyit itt leírtam.

Off.
Mazsola látom idéztél, légyszíves a forrást megjelölni, ahonnan az idézet való. A címet is légyszíves idézőjelbe tenni, mert idézet!.
THX.
Off.