Itt vagyTartalom / 1945.szeptember 1.Lengyelország megtámadása==> II. Világháború kezdete
1945.szeptember 1.Lengyelország megtámadása==> II. Világháború kezdete
Lengyelországi hadjárat (1939)
A Lengyelország elleni német támadásra a közvetlen indokot egy átlátszó provokáció, a Gleiwitzi (ma: Gliwice) rádióadó elleni támadás szolgáltatta, amikor lengyel egyenruhába öltözött németek elfoglalták a határ menti kisváros rádióállomását. Szeptember 1-jén 4.45-kor a német haderő átlépte a lengyel határt. Nagy-Britannia és Franciaország szeptember 3-án hadat üzent, ezt azonban még hosszú ideig nem követték komoly hadműveletek a nyugati fronton („furcsa háború”).
Szeptember 3-án a „brombergi véres vasárnap”-on nagy számú német civilt végeztek ki a lengyelek Brombergben (mai nevén Bydgoszcz). Az áldozatok pontos száma a mai napig vitatott, de a történészek becslései 349 és 5437 közé teszik. Ezek a gyilkosságok jelentették a háború folyamán egyre erősebben eszkaláló kegyetlenkedések kezdetét.
A német Wehrmacht gépesített csapatai a légierőtől támogatva gyors ütemben nyomultak előre, szétzilálva a keményen küzdő, de korszerűtlenségük miatt esélytelen lengyel erőket. A fő csapást a von Bock vezérezredeshez, az "Észak" hadseregcsoport parancsnokához beosztott von Küchler vezérezredes 3., és von Kluge vezérezredes 4. hadserege Pomeránia és Kelet-Poroszország, von Rundstedt vezérezredes, "Dél" hadseregcsoport-parancsnok 8., 10. és 14. hadserege pedig Szilézia felől mérte Varsó irányába. Szeptember 9-én megközelítették Varsót, 13-án átlépték a Visztulát, szeptember 17-én bekerítették a lengyel fővárost – amelyet súlyos légitámadás is ért. Szeptember 17-én a szovjet haderő is átlépte a határt és megszállta a Molotov-Ribbentrop paktumban (1939. augusztus 23.) megállapított területeket.
Lengyelország sorsa ezzel véglegesen megpecsételődött. A német-szovjet csapások alatt az ország nem tudott sokáig ellenállni. Szeptember 27-én Varsó kapitulált, Lengyelországot pedig a németek és a szovjetek között felosztották. A megszerzett területeket Sztálin egyesítette az ukrán és fehérorosz tagköztársaságokkal.
Németország diadala teljes volt. A német hadsereg mindössze 16 000 halottat és 27 000 sebesültet veszített, ezzel szemben a milliós lengyel hadsereg megsemmisült.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
A Margaréta-terv
1943. fordulatot hozott a második világháborúban. A sztálingrádi és a kurszki német vereség, Észak-Afrika elvesztése a nácikkal szövetséges országok politikai vezetését rádöbbentette, hogy a háború megnyerésére Hitler hadseregének egyre kevesebb az esélye. A fordulat először Olaszországban következett be, miután 1943 nyarán a nyugati szövetségesek partra szálltak Szicíliában. Mussolinit megbuktatták, az új olasz vezetés pedig némi habozás után szembefordult a németekkel. A tétovázást Hitler kihasználta és a németek rövid idő alatt megszállták az országot. Bár Mussolinit egy SS-egység kiszabadította és az olasz ,,csizma” déli részén a Wehrmacht megszilárdította a frontot, az esetnek komoly következményei lettek.
Hitler úgyszólván semmit nem bízott a véletlenre: nem akarta, hogy megismétlődjenek az olaszországi események. A német vezetés tisztában volt Magyarország stratégiai jelentőségével, ugyanis ha az ország kiválna a háborúból, akkor összeomlana az egész balkáni front. Ez volt az érem egyik oldala, másrészről a Führer nem bízott a Kállay Miklós vezette kormányban. Nem volt alaptalan Hitler kételkedése, a hírszerzés folyamatosan tájékoztatta a vezérkart a Kállay-kormány kiugrási tárgyalásairól.
Az első jelentős dátum a megszállást előkészítő terv (Margarethe I.) kidolgozásánál 1943. szeptember 30-a volt. Az időpont nem véletlen: egyfelől Olaszország kiválása a háborúból, másfelől a keleti fronton történt hadműveletek indokolták a tervezés mielőbbi megkezdését. A megszállás végrehajtásához román és szlovák haderőt is bevetettek volna, emellett előirányozták a magyar honvédség lefegyverzését. A terv három hadműveleti zónára osztotta az országot. Az első zóna a Tisza vonaláig kiterjedő területeket foglalta magába. A második a Tiszától keletre és délre helyezkedett el, míg a harmadik zónát a Tiszától északra hozták létre.
A Margarethe I. előkészítése kapcsán a német vezérkar novemberben két említésre méltó döntést hozott. Feladták a magyar haderő lefegyverzésének gondolatát, valamint számbavették a hadművelet végrehajtásához szükséges katonai erő nagyságát. Utóbbi nem lehetett egyszerű feladat, hiszen a front megnövekedett igényei miatt egyre kevesebb felhasználható alakulattal számolhattak a német stratégák. A következő lényeges dátum 1944. február 19.: ekkor a német vezetés ismét összeállította a rendelkezésére álló megszálló egységek számát. Lényeges változásnak tekinthetjük, hogy különös figyelmet szenteltek a hadművelet kivitelezésénél az SS-alakulatoknak.
Hitler február 28-án parancsot adott a Margarethe I. mielőbbi véglegesítésére. A terven ismét módosítottak, a felvonulási terepet Magyarország határain belülre helyezték. Nem véletlen, hogy az akciót a Trójai faló fedőnévvel illették. Azt már nem is tekinthetjük meglepőnek a tervezéssel kapcsolatban, hogy újfent felmérték a bevethető csapatok számát. A keleti front eseményei azonban ismételten felborították a katonai vezetés számításait. A március 4-én megindult szovjet támadás hatására egységeket kellett elvonni a megszállást végrehajtó erőktől. Ráadásul a megszállást sem lehetett tovább halogatni, így március 7-én Foertsch tábornokot hivatalosan megbízták a Margarethe I. végrehajtásával.
A határmenti csapatösszevonásokra felfigyeltek ugyan a magyar hatóságok, de konkrét ellenlépéseket nem foganasítottak. Arról már esett szó, hogy a felvonulási terepet az ország határain belül képzelték el a németek. A kérdés ezek után csupán az maradt, hogy milyen indokkal állomásoztassanak katonai alakulatokat az országban. Túl nagy fejtörést nem okozott a probléma megoldása, hiszen elég volt a keleti fronton kialakult helyzetre hivatkozni. A magyar vezetés nem gördített semmiféle akadályt a német követelések teljesítésének útjába. A terv tökéletes kivitelezését már csak egyetlen tényező zavarhatta meg, ez pedig nem volt más, mint maga a kormányzó: Horthy Miklós.