I. (Szent) István király

I. (Szent) István király (eredetileg Vajk, kb. 975., Esztergom – 1038. augusztus 15., Székesfehérvár vagy Esztergom-Szentkirály az első keresztény magyar király, aki a Kárpát-medence magyar törzseit vagy fegyverrel, vagy békés úton hajtotta uralma alá, a lázadásokat pedig leverte. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből létrehozta az egész Kárpát-medencére kiterjedő keresztény magyar államot és az ezer éves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Ő szervezte meg a magyar keresztény egyházat, nevéhez fűződik a tudományosság magyarországi kezdete is.

Élete
Származása, ifjúsága
Apja Géza fejedelem, anyja pedig az erdélyi Gyula vezér Sarolta (Sarolt) nevű, Konstantinápolyban keleti rítus szerint megkeresztelkedett leánya volt. Anyai nagybátyja Prokuj erdélyi vajda volt, aki István születése környékén költözött át a tiszántúli területeiről Erdélybe. István a 970 és 980 közötti időszakban születhetett. Születésekor a török eredetű pogány Vajk nevet kapta, mivel a mainzi érsek által a magyarok számára küldött térítő püspök ekkortájt már nem tartózkodott a Kárpát-medencében. Ennek következtében a magyar fejedelmi trón örököse rövid ideig pogány maradt.
István születése

Adalbert prágai püspök gondoskodott a fiú keresztény szellemű taníttatásáról és ő volt az is, aki megkeresztelte Istvánt (feltehetően 994 és 996 között), akinek a névadója az első keresztény vértanú, István volt. Vannak olyan feltevések is, miszerint Vajkot apjával, Gézával együtt 972-ben keresztelte meg Sankt Gallen-i Brúnó. Ennek az elméletnek két tény is ellentmond. Az egyik az, hogy egyes források 975-re teszik Vajk születését, a másik pedig az, hogy ha ilyen korán áttért volna a keresztény hitre, nem ismerték volna nyugaton sokáig csak Vajkként. Emellett több forrás, kútfők, a legkorábbi István-legenda, illetve egy 14. századi krónika is említi Vajk keresztelőjének nevét, Adalbertet.

László Gyula történész szerint török nyelvű volt Vajk, a név feltehetően a török hős, vezér jelentésű szóból származik.
Adalbertnek amellett, hogy megkeresztelte Istvánt, feltehetően szerepe volt házasságának létrejöttében is. István 996-ban vette feleségül Henrik bajor herceg leányát, a későbbi II. Szent Henrik német császár testvérét, Gizellát. Bajor hagyomány szerint az esküvő Scheyern bencés apátságban köttetett. Német krónikások feljegyezték, hogy a bajorok a házasságtól a kereszténység gyors terjedését várták, és ennek érdekében minden segítséget igyekeztek István számára biztosítani. Gizellával együtt jelentős számban érkeztek bajor papok és lovagok is az országba.

Fejedelemként

István atyja életében a nyitrai dukátus ura volt, majd 997-ben, Géza fejedelem halála után követte őt a fejedelmi székben. Géza azért, hogy fia számára biztosítsa a trónt halála után, megeskette a főurakat, hogy fiát támogatják.

Azonban mikor Géza meghalt, Koppány bejelentette igényét a fejedelmi trónra. Koppány az apja, Tar Szerénd és Géza által kötött szerződés értelmében a Balatontól délre eső területek ura volt. Igényét a trónra a szeniorátus és a levirátus (özvegy édesanyját, Saroltot feleségül kívánta venni)jogára való hivatkozással indokolta. Koppány mellé sorakoztak fel a régi rend és a törzsi szabadság hívei, akikben az ellenállást az is fokozhatta, hogy István körül nagy számban csoportosultak idegen nemzetiségűek, főleg németek.

István hadait is német hadvezérek (Hont, Paznan, Vecelin, Orci) irányították és az sem kizárt, hogy III. Ottó német-római császár is küldött seregeket István segítésére. A döntő ütközetre Veszprém közelében került sor, ahol István megverte a pogány seregeket; a csatában Koppány is életét vesztette, Vecelin ölte meg. István Koppány testét felnégyeltette és testrészeit hónapokig kifüggesztve tartották az ország négy legfontosabb várának kapuja felett – Győrben, Veszprémben, Esztergomban és Gyulafehérváron – jelezve, hogy mi vár a királynak nem engedelmeskedőkre.

Ezzel István ősi emberi és magyar törvényt szegett meg, amely szerint a halottakat el kell temetni. Tette elrettentésre szolgált, kegyetlen bánásmóddal fenyegetve azokat, akik nem engedelmeskednek neki és idegen papjainak. István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán, hogy ki lesz a magyar nép uralkodója, hanem nagy valószínűséggel az is, hogy a magyar államiság fennmarad-e egyáltalán.

Királyként

Ezután István el akarta magát ismertetni az ország határain túl is, mint Isten kegyelméből uralkodó királyt, aki nem csak a turulmadár jóslata következtében gyakorolja a hatalmat népe felett, ami csak a pogány uralmi megerősítést adhatta István számára. Ennek érdekében követet küldött II. Szilveszter pápához,[11] akitől koronát és apostoli áldást nyert, és Magyarország belépett az európai keresztény nemzetek sorába, ezen belül is a nyugati kereszténység felé orientálódott. Mindezek mellett megtartotta függetlenségét, és nem lett a császár hűbérese. Ezzel megalakult a keresztény, független Magyar Királyság. A koronát, amely azonban nem azonos a ma Szent Korona néven ismert uralkodói jelvénnyel, István a kereszténység terjesztésében betöltött szerepéért kapta. Ekkor már állt a veszprémi püspökség és a győrinek is megvetették az alapjait. A koronázásra 1000 karácsonyán, (más értelmezések szerint 1001. január 1-jén vagy 1001. augusztus 24-én), Esztergomban került sor.

Belső hatalmának megerősítése
A Képes Krónika egyik illusztrációja: István király elfogatja Gyula erdélyi vezért 1003-ban.

A koronázás után István Magyarország uralkodója lett, ám tényleges hatalmának megszilárdításáért még tennie kellett, le kellett győznie törzsi ellenfeleit. A harcokat elsőként 1003-ban indította meg Erdély ellen, ahol saját nagybátyja, Gyula ellen küzdött. Fegyverrel küzdötte le Prokujt (vagy Gyula) és családjával együtt fogságba ejtette (később Gyulát engedte Lengyelországba menekülni), országát beolvasztotta sajátjába és ott is megkezdte a keresztény hittérítést. Észak-Erdély elfoglalása után megalapította az erdélyi püspökséget, továbbá létrehozta Doboka (Doboka Csanád apja, valószínű, hogy ő vezette István hadait az 1003-as hadműveletek során) vármegyét és várispánságot. Az erdélyi püspökség jelentősége az volt, hogy négyre emelkedett Magyarország egyházmegyéinek száma, és a kánonjog szerint ennyi kell egy önálló egyháztartomány létrehozásához.

A 11. század során István még két törzsi állammal számolt le. Nem tudni pontosan a feltehetően bolgár Keán elleni hadjárat idejét, de vélhetően nem sokkal az erdélyi után történt. Keán dél-erdélyi nagyúr volt, aki a 10. század vége óta magyar törzsfőként viselkedett, és már Gézával is szembeszállt. Keánt alattvalói vajdának hívták, miután István legyőzte és megölte, helyére ispánt ((Gyula-) fehérvári) helyezett. Az új ispánt a nép továbbra is vajdának hívta, ebből alakult ki az erdélyi vajdaság intézménye.

István 1008-ban a "fekete magyarok" ellen viselt hadat. A fekete magyarok feltehetően a Délkelet-Dunántúlon élő idegen etnikumú katonai segédnépekkel, a kavarokkal/kabarokkal azonosak. Az ő területükön alapította meg 1009-ben a pécsi püspökséget, és talán a kalocsai érsekség is ennek a győztes háborúnak köszönheti megalakulását. A fekete magyarok területén alakította ki Baranya és Tolna, valamint Bodrog és Bács megyéket.

De nem csak fegyverrel teremtett rendet országában. Mivel lánytestvéreinek kiházasítása is rámaradt, ebben is igyekezett politikai célokat szem előtt tartani. Egyik testvérét a Felvidéken élő kavar törzsrész vezetőjéhez, Aba Sámuelhez adta feleségül. Ezzel sikerült elérni azt, hogy a sógorával nem kellett fegyveresen szembeszállnia. Országrésze szintén beolvad Istvánéba, cserébe István a német mintára (palotagróf) alapított palotaispáni címmel ruházta fel. Mindennek a feltétele az volt, hogy Aba Sámuel térjen át a keresztény hitre. A házasság révén István országa 1010-re kiterjedt a Mátra vidékére, ahol megalapította az egri püspökséget, illetve létrehozta Újvár megyét.

Másik testvérét 1009-ben adta feleségül a velencei dózséhoz, Orseolo Ottóhoz. Ezzel a házassággal István elérte, hogy rendeződött a régóta rossz magyar–bizánci viszony, hiszen Velence a Bizánci Birodalom hűbérese volt, a kapcsolat a következő évtizedben már szövetségi szintre jutott. Szintén békés úton egyezett ki a Körös-vidék törzsfőjével, Vatával, aki felvette a kereszténységet.

Ajtony vezér a Maros vidéken építette ki erős törzsi államát, Ő Istvántól függetlenül vette fel a görög rítus szerinti kereszténységet, de nem igazán élt a hit szabályai szerint; egyszerre hét felesége volt. A király 1028-ban lépett fel Ajtony ellen. A hadak élére Csanádot, Doboka fiát állította, aki győzelmet aratott a marosvári nagyúr felett, és ő maga vetett véget a törzsfő életének és államának. A területen újabb püspökség (Marosvári (csanádi)) létesült, valamint megalapították a hadvezérről elnevezett Csanád megyét. Ezzel a győzelemmel lezárult az uralkodása alatti belháborúk kora, és István ténylegesen is az egész Kárpát-medencére kiterjedő ország ura lett.

Szent Jobb
Legutóbbi változat (ellenőrizetlen)

A Szent Jobb nemzeti és keresztény ereklye, feltételezetten I. István király természetes úton mumifikálódott jobb keze.

A Szent István halálát követő trónviszály idején a fehérvári káptalan, aki aggódott, hogy a holttestet megszentségtelenítik, kiemelte a testet a bazilika közepén álló márványszarkofágból és a bazilika alatti sírkamrába rejtette. Ekkor választották le róla a mumifikálódott jobb kezet, amit a bazilika kincstárába vittek. Innen a kincstár őre, Merkur eltulajdonította és elrejtette. 1083-ban, mikor István király szentté avatási eljárása zajlott, I. László hallott az ereklyéről, meglátogatta Merkurt bihari birtokán, ahol az ereklyét őrizte, megbocsátott neki, és itt alapította az ereklye őrzésére a szentjobbi apátságot, melyről Szentjobb település (ma Romániában) a nevét kapta.

Hartvik legendája a lopásról nem tesz említést. Szerinte a Szent Jobbot a szentté avatási eljárás során Szent László király emeltette ki a sírból, ahol 45 éve nyugodott.

Évszázadokon át zarándokoltak a hívek a Szent Jobbhoz. A török hódoltság idején az ereklyét előbb Fehérvárra menekítették, majd Boszniába került, ahol keresztény kereskedők vásárolták meg drága pénzen és 1590 körül a raguzai dominikánus kolostorba vitték. A Szent Jobb holléte Magyarországon kétszáz éven át ismeretlen volt, majd magyar főurak akadtak a nyomára véletlenül. Ők figyelmeztették I. Lipót császárt, majd Mária Teréziát, akinek hosszú diplomáciai tárgyalások után sikerült visszaszereznie az ereklyét. 1771. április 16-án előbb Schönbrunnban, majd Budán helyeztette el, ahol a Budavári Palota Zsigmond-kápolnájának prépostja (egyben udvari plébános) és az angolkisasszonyok zárdája főnöknőjének a őrizetére bízta. A visszaszerzés emlékére pénzt is veretett. A Szent Jobb megtalálásának emléknapja május 30.

II. József parancsára az ereklye őrzéséről a többnyire cseh „vörös csillagos vitézek” gondoskodtak. 1865-től az esztergomi főegyházmegye, 1882 óta pedig a király által kinevezett budai királyi palota plébánosa őrizte. 1862-ben a magyar püspöki kar új ereklyetartót készíttetett. Az eredeti az Esztergomi bazilikában látható, most Szent Kőrösi Márk ereklyéit őrzi.

A Szent Jobbot 1900 és 1944 között ismét a Zsigmond-kápolnában őrizték. 1938-ban, a Szent István halálának 900. évfordulójára rendezett szentévben megemlékezésként körbehordozták az országban. Az ünnepségsorozatot május 30-án nyitották meg, közvetlenül az eucharisztikus világkongresszus után.

A második világháború alatt a nácik a Szent Jobbot a koronázási jelvényekkel együtt elrabolták és egy salzburgi barlangban rejtették el. A jelvényeket az amerikai hadsereg találta meg, majd Salzburg érsekének adta át megőrzésre. Magyarországra az Amerikai Katonai Misszió hozta vissza, és az augusztus 20-i körmeneten már körbehordozhatták. A Szent Jobbot 1950-ig, a rend feloszlatásáig a budapesti angolkisasszonyok zárdájában őrizték. A kommunista időkben betiltották a körmenetet, és a Szent Jobbot a Szent István-bazilika páncélszekrényében rejtették el.

1987. augusztus 20-án Paskai László bíboros, esztergomi érsek szentelte fel a Szent Jobb-kápolnát a Szent István-bazilikában, és itt helyezték el az ereklyét. Szent István halálának 950. évfordulóján ismét körbehordozták az országban, eljutott az érseki és püspöki székhelyekre, valamint Pannonhalmára. 1989 óta ismét megrendezik az augusztus 20-i körmenetet.

Szent ereklyénk viszontagságos történetében több ellentmondással is találkozhatunk. Az első lényeges esemény a kar megtalálása és ebből adódóan a természetes mumifikálódás lehetséges magyarázata.

A megtalálást két krónika is megörökíti. Az egyik, Hartvik győri püspök 1116-ban írott krónikája, aki Szent István király életrajzírásában arról tudósít, hogy a szentté avatáskor, 1083. augusztus 20-án „…felbontották a kősírt, amelyben a szent király földi maradványai »balzsamillatú« vízben úsztak. A magas talajvíz a kőlapokból álló koporsót félig elborította, s hiába merték, újból megtelt. István király szétesett hamvait tiszta gyolcsba szedték össze, és ezüstládában helyezték el, de nevezetes gyűrűjét, amellyel eltemették, hiába keresték a folyadékban.A másik elbeszélést az első magyar nyomtatású könyv, az 1473-ban megjelent Pannónia Krónikája (Chronica Hungarorum) örökíti meg: „István király jobbját valaki még a tetem felemeltetése előtt eltulajdonította, magyarán ellopta és bihari birtokán rejtegette.”

Mindkét krónika további leírásai szerint István karmaradványát a kincstartó klerikus – Merkúr – Berettyó melletti birtokán álló családi monostorból vette vissza I. László király 1084. május 30-án (ez a nap a Szent Jobb megtalálásának emléknapja). A jobb minden kétséget kizáró azonosítási jele, István király gyűrűje volt, ami e leválasztott kezet ékesítette.

A korabeli kódexképek és István király temetéséről szóló metszetek alapján, a királyt nyitott tenyérrel és teste mellé kinyújtott karral temették el. Az alsó kar meghajlásának és a kézfej ökölbe szorulásának okát Szántó Konrád történész azzal magyarázza, hogy a „bazilika közepén elhelyezett szarkofág belső hőmérséklete az egyik nagyon forró, hosszú és száraz nyáron annyira megváltozott, hogy ennek hatására a meleg levegővel leginkább érintkező jobb karból igen gyorsan eltávozott minden nedvesség. A hirtelen kiszáradás a kar összehúzódását eredményezte. Az alsó kar könyöktől fogva meghajlott, a tenyér pedig ökölbe szorult.”

Györffy György – az egyik legtekintélyesebb István-kutató – véleménye szerint a „szent jobb épségben való fennmaradása csak a kettős eltemetés ismeretében indokolható. Amikor István királynak a szarkofágban elhelyezett és mumifikálódott tetemét az országos zűrzavarok idején kiemelték, hogy a bazilika padozata alá rejtsék, akkor következett be a jobb kar leválasztása.”

Kar és kézfej

15. századi pecsétek[6] alapján következtettek arra, hogy az eredeti ereklye az egész jobb kart magában foglalja a kézzel együtt.

A felső kar leválasztása és Lengyelországba vitele valószínűleg 1370-ben, Nagy Lajos uralkodásának idején, a lengyel-magyar perszonálunió megkötésekor, az unió szimbolikus megerősítése végett történt. A kar „Lemberg (Lviv) városában való őrzéséről az ottani ferences hagyomány tudósít. Az ereklye részére 1634-ben János Kázmér lengyel király értékes aranytartót készíttetett.”

Hasonló okokból adományozta Zsigmond király az 1411-ben létrejött magyar–német perszonálunió, vagy 1421-ben Erzsébet nevű leányának V. Habsburg Alberttel kötött házasságának megpecsételéseként a hercegnek, a kar alsó részét. Az ereklyéről a bécsi Szent István (első vértanúról elnevezett) dóm kincstárának 1457-es leltára tesz említést. Ma a bécsi a Schatzkammerban őrzik.

Ez a Bécsben őrzött, díszes ereklyetartóba foglalt csont, a Magyar Millennium alkalmából 2000 október elsejéig az esztergomi Keresztény Múzeumban volt megtekinthető. A kiállításról adott interjúban Éry Kinga antropológus így nyilatkozik: „Természetesen én is megtekintettem az esztergomi Keresztény Múzeum időszaki kiállításán az ereklyéket, és engem is meglepett, hogy a bécsi ereklyetartóban, amelyre az van ráírva, hogy a szent király karcsontja, egy jobb alsó lábszárcsont van. […] Köztudott, hogy Szent István csontvázát szentté avatása után kiemelték a sírjából. Oltárra emelték, és ereklyéket készítettek belőle. Ezek közül többet is ismerünk, a legalaposabban a Szent Jobbot. Sem ennek, sem a többi Szent István-ereklyének nem lehet kétségbe vonni a vallási hitelességét, de tudományos vizsgálatot igényelne, hogy összetartoznak-e vagy sem. A székesfehérvári püspöki székesegyházban őrzött koponyatető-darab hitelességében mindenesetre nincs okunk kételkedni.”

Györffy György szerint a „pecséten ábrázolt ereklyeképnek nagy fontosságot nem tulajdoníthatunk, mert a mai szent jobb kicsiny ábrázolásban nem is volna felismerhető, s a pecsétre olyan képet kellett faragni, amire az olvasni nem tudó ember is ráismer.” Véleménye szerint a „mohácsi vésszel köszönt be a szent jobb történetének »igazolatlan« korszaka.” 1541-ben a törökök elfoglalták Székesfehérvárt, majd „szabad rablás kezdődött”. Az ereklyének ettől kezdve nyoma veszett.

Egyesek szerint még a tatárok elől menekülő IV. Béla vitte magával Dalmáciába, és azóta ott őrizték. A másik – elfogadottabb – változat szerint a török uralom alatt Boszniába került, és más ereklyékkel együtt, kereskedők révén jutott a dalmát tengerparti kikötő- és kereskedővárosba, Raguzába.

47 évvel később, 1590-ben Raguzában (a mai Dubrovnik) a domonkosrendi szerzetesek egy jobb kézfej-ereklyét vásároltak, amely számára ezüst ereklyetartót készítettek és 1618-ban Szent István jobbjaként leltárba vettek. Az azonosítás körülményeiről semmit sem lehet tudni.

„A Szent Jobb történetében ez a fél évszázad homályos ugyan, de a XV. század folyamán szintén Fehérvárott őrzött koponyaereklye ugyancsak Raguzában bukkant fel, és ez az együttes megjelenés áttételesen világot vet arra, hogy Raguza városában 1590-től Szent István hiteles Jobbját tisztelték a városköztársaság kereskedő polgárai, meg az ide vetődött magyarok.”[2]

Hosszadalmas diplomáciai tárgyalások után a domonkos rendtől vásárolta vissza Mária Terézia a koponyaereklyét 1769-ben és a Szent Jobbot 1771. április 16-án. A kézereklyét először Bécsbe, majd még ez év őszén ceremoniális pompával Budára szállították. (A koponyaereklye először Pozsonyba, majd Székesfehérvárra került, ma Esztergomban van.)

…hol a gyűrű?
A Szent Jobb

„Az ereklye hitelességével szemben igen erőteljes kétségek merülnek fel: az ökölbe szorított puszta kézfej minden azonosításra szolgáló, hitelesítő jel nélkül került a szerzetesek birtokába, török kereskedőktől történt vásárlás útján. (Egyes kutatók szerint az akkoriban török uralom alatt álló Egyiptomból származó múmiadarab lehet.) Kérdés az is, hogy miként rövidült a Mohácsig következetesen teljes jobb karként emlegetett ereklye kézfejjé. A legnyomósabb érv az ereklye hitelességével szemben, hogy hiányzik róla az a nevezetes gyűrű, amely alapján a Hartvik-féle leírás szerint már László korában is azonosították. Csaknem bizonyosan állítható az is, hogy e kézfejen soha nem is volt ilyen gyűrű: az ökölbe szorított ujjak kizárják ezt a lehetőséget. Semmi sérülés nincs rajtuk, ami a gyűrű esetleges eltávolítására utalna.”

„A szentjobbot 1971-ben alkalmam volt közelről megszemlélni. Kerestem rajta a gyűrű nyomát, de csupán a hüvelykujjon észlelhető külsérelmi nyom, amelyet esetleg gyűrű lehúzásából lehetne magyarázni. Noha ritkán hüvelykujjon is viseltek gyűrűt, nem tudjuk, hogy melyik ujján viselte István király, az meg éppenséggel valószínű, hogy előbb-utóbb levették az ujjról az ereklyévé vált gyűrűt, talán már László király idejében.” „Ha felmerül az ereklye hitelességének a kérdése, általában elmondhatjuk, hogy írott adatok alapján” – tisztán történeti módszerrel – „az ereklyék azonossága teljes bizonyossággal nem állapítható meg.” – írja Györffy György.

A Szent Jobb vizsgálatai

A nemzet ereklyéjét napjainkig három tudós bizottság vizsgálta.

„A mumifikálódás kérdéséről Bochkor Ádám orvos írt először, aki 1951-ben megbízást kapott, hogy megvizsgálja a jobbot. Állítása szerint az 1038-tól az áthelyezésig eltelt 45 év elegendő idő volt István király holttestének teljes felbomlásához. A jobb épségét valószínűleg annak köszönheti, hogy a kéz volt a hanyatt fekvő halott legmagasabban lévő testrésze és a meleg levegőben mumifikálódhatott.”
„1988-ban, Szentágothai János anatómusprofesszor és Nemeskéri János antropológus közreműködésével, egy huszonötszörös nagyítású preparálómikroszkópot használva”[15] újra vizsgálták az ereklyét.

1999-ben Réthelyi Miklós egyetemi tanár vezetésével röntgen- és endoszkópos vizsgálat is készült a Szent Jobbról, amely vizsgálat után a szakértőkben „a genetikai vizsgálatok elvégzésének a gondolata is felmerült. Jegyzőkönyvbe vették, hogy e minden bizonnyal érdekes eredményekkel járó vizsgálatnak csak akkor van értelme, ha mind az egyház, mind a tudomány részéről kikristályosodnak azok a kérdések, amelyekre szent királyunk testi valójával kapcsolatban egyedül ezektől a genetikai vizsgálatoktól várható felelet. Amit ma az első koronás uralkodónk jobbjáról tudunk, voltaképpen nem több és nem kevesebb: „a közepesnél valamivel kisebb férfikéz a körülményekhez képest igen jól megtartott múmiája”.”

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.