Itt vagyTartalom / Halált okozott a mustgáz

Halált okozott a mustgáz


Beküldte ufo - Ekkor: 2008 September 08

Tavaly mintegy húsz esetben okozott halált a mustgáz, pedig egyszerű módszerrel megelőzhetőek lennének a tragédiák – közölte hétfőn Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Dobson elmondta: ilyenkor ősszel, a szüretek és a borkészítés idején évről évre történnek mustgázmérgezések. A must erjedése során olyan gázok is felszabadulnak, amelyek nehezebbek a levegőnél, így a föld közelében terülnek el. Sokan nem veszik komolyan, hogy a pincékben a mustgáz halálos veszélyt jelenthet – mondta. Az országos katasztrófavédelem ismételten felhívja a figyelmet a szükséges elővigyázatosságra, a pincék szellőztetésének fontosságára – tette hozzá.

Mint mondta, a tragédiák megelőzhetőek egy régi, bevált módszerrel: csak úgy tanácsos lemenni a pincébe, hogy magunk előtt botra erősített, égő gyertyát tartunk derékmagasságban. Ha a gyertya elalszik, azonnal el kell hagyni a helyiséget – mondta. A szóvivő megjegyezte, hogy a mustgázmérgezésben szenvedőket csak a tűzoltók tudják biztonsággal, légzőkészülék segítségével kimenteni.

Ha ugyanis a bajbajutott segítségére siető ember lehajol, belélegzi a gázt, így előfordulhat, hogy maga is áldozatul esik. Évente mintegy negyven-ötvenszer kérik a tűzoltók segítségét mustgáz okozta balesethez, de az esetek felében már nem tudnak segíteni az áldozatokon.

Cimkék

Nagyon gyakori az, hogy a melléktevékenységként borászkodó embereket éri a baj. A kis magánpincék és borászatok a nagyobb vállalkozásokkal szemben többnyire nem rendelkeznek megfelelő szellőztetőrendszerrel, -berendezéssel. Márpedig a szellőztetés alapvető fontosságú mustéréskor. Sokan azonban nem foglalkoznak a mustgáz fenyegetésével, hiába érzik a jellegzetes illatot. A szén-dioxid ugyan szagtalan, ám az erjedéskor keletkező egyéb légnemű vegyületek szaga már árulkodhat a gyilkos mustgáz jelenlétéről is. A láthatatlan gyilkos, a mustgáz veszélyeire kellő körültekintéssel föl lehet készülni, s meg lehet előzni a bajt – állítják a borászok.

Csak szakember mentse a bajba jutottakat!

A mustgázmérgezést szenvedő embereket csak a tűzoltók tudják biztonsággal, légzőkészülék segítségével kimenteni. Nagyon gyakran a segítségükre siető emberek is áldozatul esnek a láthatatlan veszélynek. A gázt belélegezve maguk is mozgásképtelenné válnak, elveszítik az eszméletüket, s nem sokkal később megfulladnak. Évente hazánkban mintegy negyvenszer kérik a tűzoltók segítségét mustgáz okozta balesetnél: az esetek harmadában sajnos már nem tudnak segíteni az áldozaton.