Itt vagyTartalom / Emlékezetes áprilisi tréfák gyűjteménye

Emlékezetes áprilisi tréfák gyűjteménye


Beküldte ufo - Ekkor: 2008 April 01

Az április elsejei tréfálkozásnak az eredetéről csupán homályos információk állnak rendelkezésre. Nincs olyan hiteles utalás, amely egyértelműen rávilágítana, mikor kezdték el az emberek egymást ugratni a tavaszi hónap első napján. A hvg.hu összeállításában a Museum of Hoaxes alapján néhány emlékezetes áprilisi tréfáról írunk.

A legismertebb eredetverzió szerint az április elsejei tréfálkozások a naptárreformokhoz kapcsolhatóak. A régi francia naptár szerint az esztendő április 1-jén kezdődött. Ezen a napon az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. IX. Károly király 1564-ben elrendelte, hogy az esztendőnek azontúl január 1-jén kell kezdődnie. Az ajándékozások időpontja is áttolódott január elsejére, de a régi évkezdet még sokáig kísértett az emberek emlékezetében. Idővel az április elsejei ajándékozgatás elsorvadt, ajándékok helyett inkább tréfákat küldtek, s végre kialakult az a szokás, hogy a hamis évkezdetet hamiskodással ünnepelték meg. Ez az elmélet azonban nem tisztázza, hogy az ünnep miként terjedt el olyan protestáns országokban, mint Németország, Skócia vagy Anglia. Ezek az államok ugyanis csak a 18. század végén változtatták meg naptáraikat, ám ekkor az áprilisi tréfa már egész Európában ismert volt.

Az egymás megtréfálásának, ugratásának szentelt népi ünnepekről azonban korábbról is van tudomásunk. Egyes feltevések szerint az április elsejei tréfák gyökerei a háború istene, Mars tiszteletére rendezett római "bolondok ünnepére" vezethetők vissza, mások szerint eredetét Indiában kell keresni.

A régi rómaiaknál a téli ünnepe, a december végén rendezett Szaturnália alatt az emberek táncoltak, mulattak és igyekeztek egymást megviccelni. Gyakran megajándékozták egymást, a rabszolgáknak pedig megengedték, hogy úgy tegyenek, mintha ők parancsolnának a gazdáiknak. A Kr. u. 4. századra a Szaturnália egybeolvadt az új esztendő ünneplésével, a hagyományai pedig ötvöződtek a karácsonyi szokásokkal.

Indiában a Holi nevet viselő esemény ad helyt a kötetlen tréfálkozásnak. A színek fesztiváljának is nevezett ünnepen az utcákon hömpölygő tömeg tagjai színes porokat szórnak egymásra. A Holit a hindu Phalguna hónapban esedékes holdtöltekor ülik meg (ez általában február végére, március elejére esik). Európa északi részén a humor kelta istenét, Ludot ünnepelték, számos helyi – főként druida – szokás betartásával.

A középkorban a Szaturnália utódjaként kialakult Festus Fatuorumot (Bolondok lakomáját) ünnepelték. Ezen a napon – főként Franciaországban – az emberek megválasztották az ünnep pápáját, és templomi rituálék paródiáját adták elő. Az egyház természetesen mindent megtett annak érdekében, hogy betiltsa a Bolondok lakomáját, ennek ellenére a szokás a 16. századig fennmaradt. Miután sikerült elnyomni ezt az ünnepet, a tréfamesterek a francia nyelvterületen elterjedt Mardi Gras karneválra tartalékolták ugratásaikat.

Számos kutatás irányult arra, hogy a bolondok napjának bibliai eredetet keressen. Két változat is létezik, az egyik Noé története, aki állítólag egyszer idő előtt küldte el a szárazföld felkutatására kiszemelt galambot, s így annak vissza kellett térnie a bárkára. A másik verzió Jézust említi, akit Pilátustól Heródes színe elé vittek, majd ismét vissza. Az angol nyelvben a régies „Pilátustól Heródeshez küldeni valakit” kifejezést akkor használják, ha valakit sikeresen felültetnek, bolondot csinálnak belőle.

A brit folklór a bolondok legendás városához, Gothamhez köti április elsejét. Eszerint a XIII. században azok az utak, amelyeken a király végighajtatott, köztulajdonná váltak. Gotham lakói szerették volna elkerülni, hogy az uralkodó betegye a lábát szeretett városukba, s ezért egy kitalált történettel próbálták távol tartani városuktól a királyt. Amikor ennek híre eljutott a palotába, a király elküldött egy futárt Gothambe, hogy magyarázatot követeljen a lakóktól. Azonban a futár döbbenten tapasztalta, hogy a várost kizárólag bolondok lakják, akik fedetlen kalitkákkal próbálnak madarat fogni és egyéb értelmetlen dolgokkal múlatják az időt. Természetesen nem tudta, hogy a lakók előre kitervelt cselszövésének esett áldozatul, s megvitte a hírt az uralkodónak. A király elhitte a történetet, s úgy döntött, Gotham lakóit nem sújtja büntetéssel, bolondságuk miatt. A legenda szerint április elseje ennek az ugratásnak állít emléket.

Az antropológusok és kultúrtörténészek a szeszélyes tavaszi időjárásnak tulajdonítják az ünnep kialakulását, amikor az emberek a természet meglepetéseit utánozva viccelték meg egymást. Franciaországban a folyókban és patakokban a tavaszi ívást követően megszaporodó halak ihlették április bolondjának a nevét. A legenda szerint a fiatal halakat könnyen csapdába lehetett csalni egy egyszerű horog és csali segítségével, ezért a franciák a mai napig Poisson d’Avril (áprilisi hal) névvel illetik azt, akit sikeresen felültetnek egy tréfával. Gyakran csokoládéból készült halakkal is megajándékozzák egymást április elsején.

Cimkék

Április elseje: kinek a napja?

Reggel fél hatkor berreg a telefon. - Akkor vihetjük a szekrényt? - reccsen rám a rekedt, kezeslábasba öltözött férfihang. - Tessék? Milyen szekrényt? - próbálok felocsúdni. - Uram, ma még tizenkét fuvarom van, ne szórakozzon velem. Öt perc múlva odaérünk. Aláírja a papírt, kifizeti a maradék nyolcvanezret, és már ott sem vagyunk. - Megfeledkeztem volna valamiről? - rettenek meg. - Én nem rendeltem szekrényt... - magyarázom félálomban. - Ne vicceljen, most fordulunk be a sarkon - és mondja a címemet. - Mára beszéltük meg. Nézze csak meg a naptárát, milyen nap van ma? - kezd türelmetlenné válni. - Milyen nap... milyen is... - kotorászom a noteszem után - vasárnap, igen... ma kirándulni mennénk, arra emlékszem, de hogy szekrény... - Na? Látja már, hányadika van? - adja meg a kegyelemdöfést. - Hogy hányadika? - lapozok a megfelelő helyre. - Elseje. Április elseje...

- Na ugye - s a reszelős hang hirtelen ismerőssé válik. A vonal túlsó végén nevetés harsan: - Beugrottál, apafej! Készülj a kirándulásra; viszek magnót is, meghallgathatod magad... nagyot alakítottál! - s kattan a telefon. Kimerülten roskadok le. Április elseje... ó, én... szekrény nagyságú kőtömb gördül le a mellemről...

Szent György havának első napja a bolondok, bolondozók és másokat bolonddá tevők ünnepe. Nem új divat az ugratás: régen is szokás volt a gyerekeket boltba küldeni szúnyogzsírért, esernyőmagért, trombitahúrért vagy hegedűbillentyűért. Ma pedig: van iskola, ahol a diákok tanárrá, a tanárok pedig diákká alakulnak; máshol elárasztják az utcákat a kifestett, rikító ruhába öltözött emberek.

Miközben azonban arra készülünk, hogy minél agyafúrtabb módon tréfáljuk meg ismerőseinket; vagy éppen bosszankodunk, hogy megint túljártak az eszünkön; esetleg megfogadjuk, hogy jövőre már tényleg mi fogunk csapdát állítani másoknak, gondoljunk egy pillanatra a bolondság másik, mindannyiunkat személyesen érintő fajtájára.

Hogyan is mondja Szent Pál? "Miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége." (1Kor 1,22-24)

Igen, a kereszténység a világ szemében bolondság, őrültség, ostobaság: ezt az ókori Rómában s később a századok során is sokan megállapították. Hiszen épeszű dolog örömmel meghalni a cirkusz porondján? Értelmes ember-e az, aki betartja a szabályokat, ha azok kikerülésével sok pénzt kereshet? Aki megtartóztatja magát, amikor az élvezetek habzsolása sokkal kellemesebb? Aki megőrzi tisztaságát, míg mások a szennyesükkel kérkednek? Vajon épeszű dolog-e hordozni a keresztet, amit mindenki eldobni igyekszik?

Valóban, sokan bolondnak néznek bennünket, ha kiállunk hitünk, meggyőződésünk mellett. De van-e bátorságunk bolondnak tűnni, vagy szégyenérzetünk miatt inkább beállunk az "épeszűek" közé?

A hiteles kereszténység e világ bölcsei szemében nem más, mint őrültek menetelése a történelmen át. Olyanoké, akik a nehéz, fáradságos utat választják, amikor létezik kényelmes, párnázott utazás is; akik rá mernek hagyatkozni Isten "bolondságára" és "gyengeségére".

Krisztus az emberek szemében szánni való őrültté lett, hogy megmutassa számunkra az egyetlen épeszű utat. Választanunk kell: az édes iga bölcsességét, melyért mások bolondnak néznek; vagy a mások szemében bölcs utat, amelyről tudjuk, hogy rossz irányba visz.

A valódi kérdést önmagunknak kell feltennünk: bölcs "bolondok" vagy bolond "bölcsek" lennénk-e inkább? És ez nem áprilisi tréfa.

Süveges Gergő