A római katolikus egyház húsvéti szertartásai

Áment Lukács bencés szerzetes a feltámadás liturgiájáról

A húsvét az ünnepek ünnepe a keresztény egyház számára. A húsvéti vigília - Szent Ágoston szavaival - a vigíliák vigíliája. Ez az ünnep összefoglalja mindazt, amit a kereszténység jelentett és jelent az emberiség számára: Jézus Krisztus misztériuma, a megváltói esemény az, amit húsvétkor ünneplünk. Az első században minden nyolcadik napon - vasárnap - Krisztus húsvéti misztériumát ünnepelte az egyház, de nagyon korán, a II. század elejétől kijelölték az évnek egy napját, amikor Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának a misztériumát ünnepelték. Ez az első húsvét tehát, mint egy konkrét nap az egyházi évben, nagyon korán megjelent. Azt is tudjuk, hogy az ősegyházban a húsvétot éjszaka ünnepelték, s ez a liturgikus ünneplés éjszakai virrasztásból, mégpedig hosszú éjszakai virrasztásból és az eucharisztia ünnepléséből állt.

Áment Lukács pannonhalmi bencés atya, regens chori, a liturgika tanára szerzetes fogalmaz így, akit arra kértünk, hogy beszéljen a húsvéti liturgia értelméről és történetéről, s a Pannonhalmán végzett húsvéti vigília ünnepléséről. Hogyan alakult ki az ősegyház ünnepléséből a mai gyakorlat, a Szent Három Nap, a kibővített húsvéti ünnepkör? Lukács atya így folytatja:

A Szent Három Nap, a Sacrum Triduum a húsvéti éjszakai virrasztásból, illetve eucharisztia-ünneplésből fejlődött ki lassan, a IV. századig. Az eredetileg egyetlen húsvéti naphoz kapcsolódó böjtből alakult a nagyhét, később az egész nagyböjti előkészület, a "szent negyven nap". Maga a vigília, ami az eucharisztiával fejeződött be, mégis sokáig az egyetlen ünneplés volt húsvétkor, annyira, hogy a húsvétvasárnapnak nem is volt külön miséje. Ez a mise a VI. századból, Nagy Szent Gergely pápától származik. A Szent Három Napot, amelyről Szent Ágoston ezt mondja: "a megfeszített, eltemetett és feltámadt Úr Szent Három Napja" - azonban nem foghatjuk fel úgy, hogy nagypéntek a megfeszítet Krisztus ünneplése, nagyszombat az eltemetetté, húsvétvasárnap pedig a feltámadotté, mert mindez lényegében egy, tulajdonképpen Krisztus titkának három vonása, összetevője. Nagypénteken, amikor Krisztus szenvedését és halálát ünnepeljük, már látjuk a feltámadt, megdicsőült Krisztust, s a húsvét eseményében, az ujjongó egyház mindig látja az Ő megváltói keresztjét.

A mai húsvét is, miként az ősegyházé, erről a "Krisztus-eseményről" szól. De hogyan, mikor bővült az ünneplés felépítése? Áment Lukács atya elmondja, hogy a IV. századtól kerültek a húsvét ünnepléséhez az úgynevezett iniciációs szentségek, a keresztény életbe való bevezetés szentségei, a keresztség és a bérmálás. Krisztus halálát és feltámadását kezdettől fogva eucharisztikus lakomával ünnepelték. Így került egy liturgikus cselekménybe ez a három szentség húsvét vigíliájában. Ugyancsak a IV-V. században vették be a vigília ünneplésébe a fényünnepséget, míg a tűzszentelést csak a VIII. században vezették be. A hosszú virrasztás alatt kezdettől felhangzottak az Isten szabadító tetteit elbeszélő olvasmányok, melyek száma olykor elérte a tizenkettőt. Ma kilenc olvasmány van a liturgiában, mert a "legnagyobb szabadítás" ünneplésekor az egyház szinte nem tud betelni a Szabadító Isten magasztalásával.

A VII. századtól már egy kissé lazul a liturgia felépítése. Kezdik előre hozni a húsvéti vigília ünneplését, s a középkor folyamán - már a tridenti zsinat (1545-63) előtt is - nagyszombat délelőttjére kerülnek át a vigília szertartásai, ami igazában nonszensz, hiszen a húsvét éjszaka értelme a fény megjelenése a sötétségben. A tridenti zsinat mégis így őrizte meg egészen a huszadik századig, amikor a liturgikus mozgalom újra a húsvéti vigília éjszakai végzését szorgalmazta. Érdekes módon, még a II. vatikáni zsinatot követő liturgikus reform előtt, XII. Piusz pápa jelentette meg a húsvéti vigília ünneplésének megújított formáját 1951-ben.

Hogyan ünnepli a pannonhalmi bencés közösség, a monostor lakói és vendégei - akik évről évre igen számosan vannak - a húsvétot? Áment Lukács atya az egyház kívánságával kezdi, hogy ugyanis a húsvéti vigíliát éjszaka végezzék a templomokban. Ezt talán fölösleges is mondani - teszi hozzá -, de mégis emlékeztetni kell rá, mert nem mindenhol természetes még. A kommunista időkben előírták, hogy mikorra kell befejezni, körmenettel együtt, a szertartást. Ezért akkoriban Pannonhalmán nagyszombaton délután megvolt a körmenet, viszont a liturgia lényegének megfelelően este fél nyolckor, vagy később kezdődött a vigília ünneplése. Persze mindenki érezte a közösségben, hogy ez nem szerencsés. Mostanában este fél 10-kor kezdődik a húsvéti vigília. A bencés közösség már jó pár éve elhatározta, hogy nem sajnálják az időt, elvégzik az egész liturgiát rövidítés nélkül.

A feltámadás liturgiája tűzszenteléssel kezdődik, a monostor kerengőjében. A közösség elöljárója megszenteli a tüzet, s erről gyújtják meg a húsvéti gyertyát. Ezután körbejárják a kerengőt, majd ünnepi menetben vonulnak be a teljesen sötét bazilikába. Így a húsvéti gyertya, amely egy darabig egyedül ég, valóban nagyon erőteljesen jelzi a föltámadáskor számunkra fölragyogott fényt. Először csak egymaga ég, majd fokozatosan mindenki meggyújtja a saját gyertyáját, így szétosztva növekszik egyre jobban a világosság. Ez az egyház hivatásának is a jelképe, a hívő közösségének küldetése, hogy megossza a feltámadás örömét minden jóakaratú emberrel.

Ezután Lukács atya szavai átvezetnek bennünket a templomba, ahol a fényünnep kiemelt eseménye, a húsvéti gyertya dicsérete, az "Exsultet" következik. Ezzel a csodálatosan szép szövegű és dallamú énekkel fejeződik be a liturgia első része.

A vigília második része az ige, a szó liturgiája. Ez is ősi hagyomány: az egyház fölolvassa a húsvéti közösségben az Isten szabadításának előképeit: a nagy szabadításokat, ezek között is elsősorban a választott népnek az egyiptomi fogságból való szabadulását. Ezek az olvasmányok egyre konkrétebben kifejezik azt, hogy Isten hogyan vezette választott népét, hogyan biztosította számára a szabadulást, nemcsak a rabságból, hanem egyre inkább a megváltás szabadságát, amit végső soron Krisztus hozott meg. Minden olvasmányhoz kis kommentár és zsoltárének tartozik. Az igeliturgia kedves színfoltja Pannonhalmán, hogy az Ábrahám-történetet már jó pár éve dramatizált változatban szokta előadni egy-egy vállalkozó család.

Az ünneplés ívének következő fázisa a hetedik olvasmány után újra felhangzó Dicsőség. Ekkor teljes ünnepélyességgel újra megszólal az orgona, szólnak a harangok, csengők, és az egész templom együtt énekli a Glóriát. Az újszövetségi olvasmány és az Evangélium között az egyház ősi gyakorlata szerint ismét felhangzik az Alleluja ének, ami a nyugati egyház jellegzetes húsvéti éneke. Ezzel, az evangéliummal és a homiliával lényegében lekerekedik az ige liturgiája, a húsvéti liturgia második nagy egysége.

Ezután a már említett bevezető szentségekről szól Lukács atya. Ősi hagyománya az egyháznak, hogy húsvétkor keresztel, illetve keresztvizet szentel akkor is, ha nincs keresztelés. Szent Pál tanítása szerint a keresztségben meghalunk a bűnnek és feltámadunk az új életre Jézus Krisztusban. A keresztség tehát a húsvét szentsége. A víz megszentelésekor a Mindenszentek litániája hangzik, ami ugyancsak ősi eleme a húsvét vigíliájának. A földi egyház az égi egyházat szólítja, hogy járjon közbe a keresztelendőkért. Ezután az egész hívő közösség ünnepélyesen megújítja keresztségi ígéretét.

A negyedik s egyben utolsó nagy egysége a húsvét vigíliájának az eucharisztia ünneplése, amely az egész liturgia csúcspontja. A kenyér és a bor színében szentségi módon megjelenik Krisztus halálának és feltámadásának misztériuma. A jelenlevők mindannyian részesülhetnek az eucharisztia kenyerében és borában, s így egyesülhetnek a Feltámadottal, akiben a keresztség által eltemetkeztek a bűnnek és feltámadtak az új életre.

Ezzel a nagy ívet alkotó liturgiával tulajdonképpen véget ér a feltámadás vigíliája - mondja Lukács atya, ami ezután következik, az a későbbi keresztény hagyomány alapján tartozhat hozzá. Pannonhalmán hajnali fél 2 táján vonulnak ki a szerzetesek a templomból, a belső udvarban megvárják az egész közösséget, s még egy paraliturgikus cselekményt végeznek: a kalácsszentelést. A keleti egyház szokása szerint az egész közösség még egyszer megvallja a feltámadás hitét háromszori kijelentéssel: Krisztus feltámadt! - Valóban feltámadt!

Sok népszokás, hagyomány kapcsolódik a húsvéthoz, amelyek Áment Lukács atya szerint mind igazában az élet ünneplését jelentik. Az egyház ezekben is ott látja valamiképpen a feltámadás gondolatát. Egyik ilyen jellegű népi hagyomány a Krisztus-keresés, ami ma is megtalálható több helyütt az országban, például a Szigetközben.

A barokk kor óta a magyar egyházban is hagyomány a húsvéti körmenet. A körmenet értelmét a föltámadás liturgiájának ünneplése adja - hangsúlyozza Lukács atya. Sokáig Pannonhalmán is gondot okozott a húsvéti körmenet beillesztése a liturgiába. Valóban nagyon meggondolandó lelkipásztori kérdés ez, hiszen sok ember számára fontos a körmenet. A liturgikusok azt ajánlják, hogy a vigíliát ne hozzák előbbre a lelkipásztorok, inkább a körmenetet tegyék át vasárnapra, ha éjjel nem lehet azt megtartani. Az adja a körmenet értelmét, ha a húsvéti liturgiához kapcsolódik. Azért megyünk ki a templomból ünnepi menetben az utcákra és terekre, hogy a húsvét örömét meghirdessük a világnak. Ezt pedig akkor tudjuk igazán átélten meghirdetni, ha az éjszakai virrasztás során a liturgia teljes gazdagságában átéltük, megtapasztaltuk ezt az örömet.