Itt vagyTartalom / Nagyhét
Nagyhét
Nagyhét
Nagyhét, Somogyi Eleknél sanyarúhét, az őrségi Bajánsenye reformátusainak ajkán videshét (vizeshét). A természet tavaszi újjászületése az embert is analógiás jellegű megújulásra, tisztálkodásra indítja. Ezek az ősi tavaszi lusztrációs szokások az ember egészségének és jólétének biztosítására, a betegségek távoltartására, a háztájék és jószágok megoltalmazására irányulnak. A velük összefüggő mágikus műveletek népünknél leginkább nagyhéten történnek. Ez egyúttal a húsvéti előkészületnek és vallásos megindulásnak, olykor telítettségnek testi, de főleg lelki tisztálkodásnak ideje, alkalma még a század elején is. Töredékei egyének, olykor még falusi közösségek mágikusnak érzett cselekedeteiben, munkájában máig fölcsillannak.
A palóc még a századfordulón is megtisztította egész portáját. Kihordta az istállót, kijavította a melléképületeket, söpört, tapasztott, meszelt, egészen megfiatalodott a hajléka. Szerszámait rendbehozta, néha ki is fényesítette. Minden holminak, még a legkisebbnek is ragyognia kellett a tisztaságtól. Mikor a házával rendbejött, akkor elhalt hozzátartozóira gondolt: sírjukat fölfrissítette.
Hasonlóképpen történik az ország többi vidékén is. Így Magyarpolány német népe éppúgy rendbeteszi és felkoszorúzza a sírokat, mint halottak napjára. Szil rábaközi faluban nemcsak a temetőt, hanem még árkait is megtisztítják húsvétra. Minden sírt rendbehoznak. Azokét is, akiknek már nincs családbeli gondozójuk. Végül a sírokra barkacsokrot raknak. A tisztálkodás főképpen nagypénteken és nagyszombaton érte el mágikus-szakrális teljesedését.
Nagyheti misztériumjátékok
A nagyheti-húsvéti misztériumjátékok kérdésének hazai irodalma igen nagy. Tudósaink szinte másfél évszázadon keresztül sokat értekeztek arról a kérdésről, hogy voltak-e a magyarságnak is a középkorban nemzeti nyelvű városi passiójátékai vagy sem. Az érvek és ellenérvek jól ismertek; elsősorban a hazai városok fejlődésének sajátosságával, a magyar anyanyelvű polgárság kulturális fokával próbálták magyarázni azt a tényt, hogy nálunk ilyesfajta magyar nyelvű játékokról konkrét feljegyzés nem maradt fenn. A hosszú vita ellenére a végső szó még nem hangzott el ebben a kérdésben. Magyar nyelvű iskolai passiószövegek a XVII–XVIII. századból maradtak ránk. A szomszédos Ausztriában a középkori és reneszánsz játékok, főként azonban a barokk iskoladráma hatására nagyszabású paraszti passiójátékok is alakultak ki.
Húsvéti latin nyelvű liturgikus játék középkori szertartáskönyveinkben több is fordul elő. (A Pray Kódexnek nevezett Sacramentarium sokszor emlegetett „quem queritis” szövege, a Hartwick győri püspök Agenda Pontificalisában fennmaradt Officium sepulchri, a gráci Antiphonárium húsvéti liturgikus játéka stb.) Ugyancsak ismeretesek a középkorból magyar Mária-siralmak is, amelyek – más országok passiószövegeinek tanúsága szerint is – a misztériumjátékok szerves részét alkották.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Pilinszky János: A húsvét margójára
(részlet)
A gyónás szentségében titokzatos módon mindig jelen van ez a drámai pillanat. Semmiféle önelemzés és semmiféle bánat nem pótolhatja ezt az értéket. A lelkiismeret-vizsgálatot és bánatot csakis a gyónás emeli valamiféle hasonlíthatatlan drámai történéssé, konkrét erejű mozzanattá. A gyónással küszöböt lépsz át, mely a bűn rabságából Isten szabadságába vezet. Fellélegzel. Megtetted a nagy lépést. Látszatra alig „történt” valami; „cselekedeted” isteni közegben játszódott le. Csak csöndes ujjongásodon érzed, mennyire valóságos szabadulásod.
De épp ez a titokzatos „cselekvési mozzanat” magyarázza azt, hogy el is lehet szokni tőle. Erő, és újra és újra elhatározás kell minden egyes gyónáshoz, mint minden valódi cselekvéshez. S már a cselekvés „misztikájához” tartozó kérdés volna azt megfejteni, az ember miért hajlamos a restségre akkor is, mikor az rabságot, rosszat, árnyékot jelent számára, s miért rest megtenni a döntő lépést, mikor az a szabadságba, örömre és világosságra vezet?
Pilinszky János: Nagyhét, 1963
(részlet)
Tudjuk, Pilátus megostoroztatta Jézust, s kiállíttatta a nép elé, hogy könyörületre bírja őket.
Felületes és rossz pszichológus volt ez a Pilátus. Tudnia kellett volna, hogy akit tönkretettünk, azt meg is tagadjuk, arról nem merünk tudni többé. De még ez a tétova ember is egyetlen gesztusával és egyetlen mondatával fokozhatatlan erejű kifejezője a dráma ráeső pillanatának. A gesztusa: megmosta kezeit. A szava: Ecce homo. Íme, az ember. – És Jézusra mutat.
De melyik ember lenne hajlandó e kiállított roncsban elfogadni önmagát? Ezt már csak letagadni szabad, és sietve eltüntetni.
És mégis: talán senki nem halászott annyi lelket Jézus számára, mint Pilátus e tévedésével. Az elmagányosodás e vigasztalan jelenete, a vérző Jézusnak e közszemlére kitett ácsorgása, ez lesz majd legbensőségesebb hódítása is. Nem itt és nem most. Majd az egyes emberben, később, tökéletes magányban és fokozhatatlan intimitásban.
Mert ki az közülünk, aki ne érezte volna legalább egyszer, hogy „tönkretették”, elárulták, hogy valaki nem akar, vagy talán már nem is mer tudni róla?
Tapasztalatból tudom: az ilyen szívért Jézus föltétel nélkül, azt kell mondanom, automatikusan hajol le, s legtöbbször anélkül, hogy sietségében megnevezné magát.
Pilinszky János: Nagyhéten
(részlet)
a Megváltó szenvedéseinek idején, külön súlyt és szépséget nyer a misztikus Keresztes Szent János értelmezése az élet éjszakájáról. A hit útján járó ember a kegyelem napjától először elvakul. Ez az érzékek éjszakája, mit nyomon követ az intellektusé. Vakság ez, éjszaka, de valójában egy természetfeletti világosság kezdete.
A nagyhét gyászában hasonlóképp érezhetjük valamiféle kimondhatatlan derű, világosság: egy, még a láthatár alatt rejtőző nap közeledtét, mozdulását.
Kálnoky László: Eretnek az ezredfordulón
(részlet)
Mert akkoriban sokkal lassúbb tempójú volt még az élet,
mint a miénk. K. Ákos csak a húsvéti ünnepek utáni kedden
jutott vissza falujába valamiféle ladikon, s alighogy megérkezett,
körülfogták a hivők, s főképpen a vénasszonyok
sápítoztak: „Jaj, jaj, főtisztelendő úr, még húsvétunk se
volt az idén!” K. Ákos azonban megőrizte
nyugalmát e kínos helyzetben is, és így válaszolt,
elhallgattatva az asszonyi sírást-rívást és kishitűséget:
„Nem volt? Majd lesz!” És már a következő napon,
szerdán nekikezdett a nagyheti szertartásoknak,
és annak rendje-módja szerint el is végezte valamennyit,
persze mindet egy heti késedelemmel. Mivel pedig faluhelyen
a húsvét nemcsak ünnep, hanem szórakozás is,
a legközelebbi hét falu népe, amikor elterjedt a hír,
hogy K. Ákos falujában későbbre esik a húsvét,
odasereglett, s végigélvezte újra a nagyheti
ájtatoskodások örömeit. K. Ákos jót akart,
de amit tett, már-már eretnekség-számba ment,
mert noha a húsvét időpontja változó,
mégis szigorú szabályok szerint a tavaszi
napéjegyenlőséghez igazodik, aminek K. Ákos
fittyet hányt.