Itt vagyTartalom / Virágvasárnap
Virágvasárnap
Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve a keresztény felekezeteknél, a nagyhét kezdete.
Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti napokban. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Mind a négy evangélium szerint az emberek magadták Jézusnak ezt a tiszteletet. Márk, Máté és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.
A keresztény kultúra országaiban erre a hagyományra gazdag népszokáskincs épült.
A nyugati keresztény egyházak liturgiájában kiemelten fontos dátum, amely [mindig a március 15. és április 18. közti valamelyik vasárnapra esik. A katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete: a napján a templomban barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani.
A pálma a győzelem és a diadal jelképe. Ezért az ünnep neve több nyelven pálmavasárnap (latin nyelven Dominica palmarum, németül Palmsonntag, olaszul Domenica delle Palme stb.). Mivel az európai országok többségében nincsenek pálmák, az ünnepléskor a pálmaágakat itt gyakran tiszafa, fűzfa vagy más fák ágaival helyettesítették. Az ünnepet például angol nyelvterületen ezért Yew Sunday ("tiszafavasárnap") vagy egyszerűen Branch Sunday ("ágvasárnap") neveken is ismerik.
Virágvasárnapi magyar népszokások
A magyar népszokáskincsben a virágvasárnaphoz kapcsolódott többek közt a barkaszentelés, a "Bújj-bújj, zöld ág" játék, vagy a palóc kiszehajtás.
A művészetben
Csoóri Sándor Virágvasárnap című verse
Virag vasarnapi processiora című körmeneti ének az 1674-ben Kassán megjelent Cantus catholici gyűjteményben.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Virágvasárnap az Úr jeruzsálemi bevonulására emlékezünk.
Ünnepélyes esemény, amely kiemeli Jézus messiási nagyságát, és öröm forrása a tanítványok számára.
Az Ó-szövetségi olvasmányt Izajás prófétától olvastuk. Isten szolgáját üldözés éri, viszont szenvedése az Úr segítségében nyer értelmet: „Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent.”
A második olvasmányban szent Pál apostol himnuszt zeng Jézus engedelmességéről, aki: „mint Isten, az Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez.
Az evangéliumban Jézus szenvedés történetét hallottuk.
Virágvasárnap valójában a Nagyhét ünnepélyes kapuja. Egy olyan nap, amelynek üzenetében és hangulatában az öröm és a fájdalom egyaránt jelen van.
Jeruzsálem kapujában Jézust királyként ünnepelték, örömrivalgásokkal fogatták, pálmaágakat lengettek. Azonban néhány nap múlva ugyanaz a tömeg, ugyan olyan egyöntetüleg azt kiáltja: feszítsd meg őt. Virágvasárnap valahogy az üdvösség-történetünk teljes képét rajzolja elénk. Isten ünnepélyesen felelősséget vállalt az emberért, de az ember nem ismerte fel üdvössége nagy pillanatát.
Ott állunk újra a megváltás drámája előtt és eszünkbe jut, hogy Jézus szenvedés története tele van összeesküvőkkel, cinkosokkal.
Júdás elárulta őt, szent Péter megtagadta, a zsidók a rómaiak kezére adták. Pilátus pedig mossa a kezét, hogy a tömeg „feszítsd meget” kiálthasson.
Krisztus a mi vétkeinkért halt meg, bűneink lándzsája fúrta át az oldalát.
Sajnos a tömegben mi is ott vagyunk. Ott vagyunk virágvasárnap is – örömünkben pálmát lengetve. De ott vagyunk a feldühödött elvakult tömegben is, amikor a nép azt kiáltja nincs királyunk, feszítsd meg őt.
Jézus szenvedése tovább folytatódik az emberiség történetében, az Egyház életében. Őt üldözik és zaklatják minden elitélt és szenvedő emberben. Halálra ítéli mindenki közülünk, amikor bűneink által a keresztre kívánjuk őt.
Vajon, mi kinek az oldalán akarunk állni? Azok oldalán, akik elárulták, akik a golgotára hurcolva keresztre feszítették? A kiabáló tömegben vagyunk, vagy érteni nem tudó lélekkel távolról szemléjük őt, szeretet nélküli részvétlen magatartással?
Ne feledjük a mi hivatásunk az, hogy a megváltás fényénél lássuk önmagunkat, a világot, a történéseket. Már nem alaktalan tömeg vagyunk, hanem megváltott személyek.
Ha valamit tehetünk azt Cirenei Simon helyéről, tehetjük meg: Hordozzuk Krisztussal együtt a megváltás eszközét, vagy éppen Veronika kendőjével törljük le a sírók könnyeit. A századossal együtt boruljunk le és valljuk meg. Ő valóban Isten Fia, az életünk szabadító Megváltója.