Itt vagyTartalom / Nemzetközi nőnap

Nemzetközi nőnap


Beküldte detto - Ekkor: 2008 March 07

A nemzetközi nőnapot március 8-án tartjuk, de kialakulása más dátumokhoz, eseményekhez is kötődik. A nőnap a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával (munkavállalásával) kapcsolatos demonstratív nap volt.

A nemzetközi nőnap az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami azt a küzdelmet eleveníti fel, melyet a nők évszázadokon át vívtak azért, hogy a társadalomban egyenlő jogokkal és lehetőségekkel élhessenek. 1857. március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin. 1866. szeptember 3. és 8. között az I. Internacionálé (hivatalosan: Nemzetközi Munkásszövetség) első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ez a határozat annak az évezredes sztereotípiának kívánt véget vetni, mely szerint a nők helye kizárólag otthon van.

Az 1899. július 14-én kezdődő II. Internacionálé alakuló közgyűlésén ismét napirendre került a téma: Clara Zetkin beszédében hirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gyerekek védelmét és a nők széleskörű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben. 1909-ben az Egyesült Államokban tartották meg az első nemzeti nőnapot február utolsó vasárnapjára, 28-ára igazítva.

A II. Internacionálé VIII. kongresszusán 1910. augusztus 28. és szeptember 3. között határoztak arról, hogy a nők választójogának kivívása érdekében nemzetközi jelleggel nőnapot tartanak. A határozatot a kongresszus elfogadta, de a megemlékezés pontos dátumáról nem született döntés. 1911. március 19-én Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban tartották meg a világon először a nemzetközi nőnapot. 1917. március 8-án (a juliánus naptár szerint február 23-án, azaz: február utolsó vasárnapján) Oroszországban nők tüntettek kenyérért és békéért. Négy nappal később – nem közvetlenül ennek a tüntetésnek a hatására – II. Miklós cár lemondott, s polgári kormány alakult, mely szavazójogot biztosított a nőknek. Ezzel vált véglegessé a nőnap dátuma is, mely a világ legtöbb országában március 8-a.

A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon.

Magyarország a nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott. A következő évben, 1914-ben már országszerte rendezvényeket szerveztek. A Rákosi-diktatúrában a nőnap ünneplése kötelezővé vált. Az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnap 1948-tól szovjet mintára március 8-ra esik. A nőnap Magyarországon is elvesztette az eredeti hangulatát, helyette a virágajándékozás dominál.

A nõ

A nõ: tetõtõl talpig élet.
A férfi: nagyképû kísértet.
A nõé: mind, mely élõ és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderrõl egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga -
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik -
ha nõk szemébõl rá élet sugárzik.
A nõ: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
õ lágy sóvárgás, helyzeti erõ,
oly férfit vár, kitõl mozgásba jõ.
Alakja, bõre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bõven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedõen fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bûvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az õ köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
õ úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind õnéki fátyla;
és végsõ, királynõi díszruhája
a meztelenség.

"A nő a gyötrelem és a szenvedés forrása, ugyanakkor az örömé és a szépségé is. Ebből következik, hogy aki megtalálja hozzá a kulcsot, sohasem tudja, mit nyit ki, a pokol vagy a mennyorság kapuját."

Kolozsvári Grandpierre Emil

"A nők olyanok, mint a versenyautók: hallatlanul érzékenyek, nagyon nehéz őket irányítani, de ha egyszer lendületbe jöttek, szinte lefékezhetetlenek."

Steward, Jackie

Rojtos lett már a ruhám Rózsacsokrot szedtem már Édesagyámnak készítem Szalagokkal díszítem Adom Neki Nőnapra Legyen neki szép napja.

Kármán József

"A nő egy ügyesen megszerkesztett csapda: már akkor elejti áldozatát, amikor az szimatot fog."

Anatole France