Itt vagyTartalom / Több nyugdíj- és családipótlék mostantól

Több nyugdíj- és családipótlék mostantól


Beküldte detto - Ekkor: 2008 January 05

Januártól a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások 5 százalékkal, azaz átlagosan havi 3600, illetve 1550 forinttal emelkednek a 2007. évihez képest - a 2008-ra várható infláció és az országos nettóátlagkereset-növekedés alapján.

Ezen felül (folytatva a korrekciós emeléseket) szolgálati idejük függvényében 4-14 százalékos nyugdíjemelésben részesülnek azok, akiknek az ellátását 1991 és 1996 között állapították meg. Az öregségi nyugdíj minimuma (és a hozzá igazodó gyes és gyet) 27 130 forintról 28 500 forintra nő. Mindezek következtében a nyugdíjak reálértéke, a kormány számításai szerint, a 2007. évi 1,5 százalékos csökkenés után eléri a 2006. évi szintet. Ugyanakkor - a szabályváltozások miatt - a 2008-ban nyugdíjba vonulóknak 6-8 százalékponttal alacsonyabb lesz a nyugdíjuk azokénál, akik hasonló keresettel és szolgálati idővel még 2007-ben mentek nyugdíjba.

Aki januártól megy korhatár alatt nyugdíjba, és mellette dolgozik, időskori ellátását csak akkor kaphatja meg, ha éves jövedelme nem haladja meg a minimálbér (havi 69 ezer forint) 12-szeresét. A 2008-ra várható 4,8 százalékos inflációt meghaladóan, 8,3 százalékkal, 536 milliárd forintra nő a családi támogatások együttes összege. Az egy- és kétgyermekes szülők családi pótléka 4,3-4,7 százalékkal (gyermekenként 12 200, illetve 13 300 forintra), az egyedülállóké és a legalább három gyermeket nevelőké 7-8 százalékkal (13 700-17 000 forintra) emelkedik.