Gondolatok az új év hajnalán...

Minden év kezdetén reménykedve tekintünk a jövőre, és feltesszük a kérdést, mit fog hozni számunkra? Mindenki magára gondol: hány év van még hátra? Közel három évezreddel ezelőtt írta a Zsoltáros: - Éveinknek száma hetven, s ha erősek vagyunk, nyolcvan esztendő. Ebből is a legtöbb betegség, fáradozás, melyek gyorsan elszállnak, mint a köd.

Az emberi lét ennél sokkal több: örökkévalóság.
Év elején az ember nemcsak maga jövőjére gondol, hanem népe, közössége, jövőjére is. Benne gyermekeire, unokáira, sőt dédunokáira is, hogy min fog múlni jövőjük, boldogságuk?
Minden rendszerben lehet valami jó, de valahol elveszett a társadalmi igazságosság. Jöhet bármilyen rendszer, mely lehet, hogy önmagában jónak is ígérkezik, de az emberiség nem lehet kísérleti nyúlként bizonytalan rendszerek áldozata.
E veszélytől csak az önismeret, és az erkölcsi rend vállalása mentheti meg.
Világunk soha nem volt annyira megosztott, mint ma. Sok az ember, és sok a gond. Életünkre jellemző az aránytalanságok növekedése, az elosztás kétségbeejtő aránytalansága. A földi javakból csak a kiváltságosaknak jut, a nagy tömeg még mindig naponta vívja csatáját az életben maradásért.
Amíg a „nagyrahívatottak” valami jobbat, valami emberibbet, mindenki számára elfogadhatót ki nem találnak, az istenadta nép még sokat fog szenvedni. Van ebből egyáltalán kiút? Ledönthetjük-e a pénz bálványát, ami nélkül tulajdonképpen nem létezhetünk?
Az igazság nagyon is relatív, talán nincs is, s az egyén, az ember keresheti azt, és saját véleménye szerint meg is fogalmazhatja. A legfontosabb az egyén véleményének a tisztelete és az egyéni szabadság biztosítása.
Egyszerűen tudatosítani kell azt a tényt, hogy az ember egy isteni akarat, vagy mondjuk úgy, a természet biológiai törvényszerűségének, az emberi szeretetnek, egymásiránti vonzódásnak teremtménye.

Az embernek önmagába kell tekinteni és saját magát megismerni, ezért hát azt mondom, hogy próbálja meg minden ember jobban szeretni embertársát, próbáljon meg minden ember jobban bízni önmagában és a Gondviselő istenben, többet segíteni embertársain. Legyünk jobbak az újesztendőben, mint amilyenek voltunk, és ne egymás kárára, hanem egymás hasznára cselekedjünk.
Ez az esztendő legyen számunkra az az újesztendő, melyben nem csupán boldog újesztendőt kívánunk egymásnak, hanem megpróbálunk egymásnak boldog újesztendőt szerezni, a hit a remény és a szeretet magasztos érzésein keresztül.
Legyen jelszavunk és programunk Reményik Sándor szava:
Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.