Eltűnt települések Dány térségében I.

Középkori falu veremházakkal
A 19. században Pesty Frigyes (1823-1889) történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja arra vállalkozott, hogy összegyűjti az ország településének helyneveit. A megyék vezetői a jegyzők feladatává tette a Pesty Frigyes által összeállított kérdőívekre történő válaszadást. A feladatnak a dányiak is eleget tettek 1864. január 27-én, majd 1865. december 21-én.

Dány elöljáróinak első összeírása szerint Dány első lakosai a Dányhoz közeli IV. Béla király idejében elpusztult Szentkirályban laktak. Innen, a jelenlegi helytől északra Faluhelyre telepedett le a lakosság, mely 1544-ben, I. Ferdinánd alatt a török által pusztult el. A megmaradt lakosság innen költözött a falu jelenlegi, harmadik helyére.

A helységneveink eredetének összeírása során tesznek említést a falu elöljárói a Sebestyén legendáról, melyet az 1864-es összeírás során I. Ferdinánd idejére tesznek. A második helyen, Faluhelyen lakó dányiak települését a törökök 1544-ben lerombolják, a falu lakossága az egykori Szentkirályhoz közeli Tápió mocsárvilágába menekül. Az idegen katonák itt fogják el, majd kínozzák halálra Sebestyént.
A második, 1865-ös összeírás Sebestyén legendáját már száz évvel korábbra, IV. Béla idejére teszi „mikor a Tatárok az Országot pusztították”, azaz 1241-42 tájára.

A Vereckei-hágón átkelt tatár had egy előőrse Batu alvezérének s egyben testvérének, Sejbánnak a vezetésével 1241.március 15-én Pest közeléig hatolt, s portyázó csapataik a város pusztítására indultak. Március 17-én Sejbán felgyújtotta és kirabolta Vácot, majd végig pusztította a Váctól keletre és délkeletre fekvő falvakat, köztük Gödöllőt és környékét. Az erdőkbe, mocsarakba bujdosott lakosság 1242-ben nem vetett, a következő évben pedig sáskák pusztították el a termés nagy részét.

A mohácsi vereség után a Budát megszálló törökök átkeltek a Duna bal partjára, s feldúlták a Váctól Gyöngyösig terjedő térséget. Buda eleste után, annak védelme biztosítása céljából 1543-ban elfoglalta a török Vácot, a következő évben pedig Visegrádot, Nógrádot, Hatvant.
A török 1544-ben elfoglalta Hatvant, ezért joggal feltételezhetjük, hogy a Hatvanhoz közeli Dányt 1544-ben szintén feldúlta. A megtámadott apró falvak túlélői általában a környező meg nem támadott településekre menekültek, majd jobbik esetben később hazatértek, mindez a lakosságban jelentős keveredést okozott.

Ferdinánd király 1547-ben öt évre békét kötött a törökkel. A magyar végvári katonák által elért hódoltsági sávokban kialakult a kettős adózási rendszer. Az adót mindkét oldalról katonák hajtották be, békésebb időben pedig a falu vezetői vitték, fuvaroztatták a kijelölt helyre.

A törökök a meghódított területeken összeírták a családfőket és a legénysorban lévő fiaikat. Ez szolgált az adózás alapjául. Az összeírtaknak fizetniük kellett a török földesúrnak kapu, gabonafélék, must, méhkas, sertés, rét, gyümölcs, káposzta, tűzifa, széna, len, kender, fokhagyma és malom után.

A Káldy-Nagy Gyula által összeállított „A budai szandzsák 1559.évi összeírása” című könyv szerint Szentkirály és Dány 1559-ben lakott volt.
Az 1559-es összeíráshoz az 1546. évi összeírás szolgált alapul. (A tíz évenkénti összeírás mellett szólt az a rendelkezés, hogy mindenkit ahhoz a helységhez kell beírni lakosnak, ahol tíz éve lakik. Tehát ha valaki csak néhány éve költözött el, nem az új, hanem a régi lakhelyéhez tartozónak írták össze.)

Az összeírás először a dzsizje-adót fizetők számát tüntette fel. Ez az adó, melyet filori-adónak és harádzs-adónak is neveztek, mindig a kincstárt (szultánt) illette meg, a tímár-birtokos sohasem szedhette be. A törvény szerint, aki a házán, földjén, szőlőjén kívül, állataiban és egyéb ingóságaiban 300 akcse értékkel rendelkezik, akár nős, vagy nőtlen, ha önállóan él, évente 50 akcse dzsije-adót köteles fizetni.
A dzsizje-adót fizetők hadjárat esetén rendkívüli adót, úgynevezett avariz-adót is kötelesek voltak adni. Adó fizetés alól az kapott felmentést, aki vár-, vagy hídjavítási munkákat végzett lovával. Ezek voltak a „müszellemek”, „szabad”, tizedmentes katonák, családi telkük nem adózott, ők a török utászok alakulatába kerültek.

A földesúri jövedelmek felsorolásnak első tétele mindig a kapu adó volt, amit mindazoknak le kellett róni, akik a törvény szerint dzsije-adó fizetésére képesek voltak. Az összeírásban feltüntetett „kapuk számából” tehát nem lehet a kapuk, vagy a házak tényleges számára következtetni.
A gabona tizedek mennyiségét török űrmértékkel „kilé”-ben tüntették fel, ami búza mérésénél 25,65 kg, árpa mérésénél 22,25 kg volt. A különféle terménytizedeket az előző három év átlagából állapították meg.

Az első 1546-os összeírás szövege álló betűkkel és a második 1559-es összeírás során ezen véghezvitt javításokat, betoldásokat és kiegészítőket dőlt betűkkel közölték.
A törökből magyarra fordítás során nem teljes bizonysággal olvasható nevek után csillagot tettek.

Szentkirály első okleveles említése 1312-ből való, majd 1430-ból( Dl 40 342.).
Ha IV. Béla idejében el is pusztult, újratelepülhetett, mert a török adó összeírásokból kiderül, hogy 1559-ben még lakták.
A település a Felső-Tápió mellett terült el, majd pusztává vált. Az egykori településsel szemben a Tápió túlsó felén ma Sándorszállást találjuk. A településnek valószínűleg temploma is volt, mert a hagyomány szerint a dányi Kápolna-dombon egykor álló Szent György kápolna ennek a templomnak a köveiből épült. A kápolna köveit később a temető siralomházába építették be.
Dányból Isaszegre régen két utat is használtak. A Nagyháton át Csárdakapu és Szentgyörgypuszta érintésével jutottak Isaszegre, vagy a jelenleg is használatos főúton, mely az egykori Szentkirály mellett haladt el.
Idősebbek elmondása alapján a főutat keresztező Sápi-elágazásnál található dombocskán régebben szántás közben nagyobb mennyiségű csont került elő. Ebből feltételezhető, hogy talán ott volt a temető, a temetőt pedig mint tudjuk, régen a templom köré helyezték.

Szentkirál (Szentkirály) A kapudán bég hász-birtoka.

(A budai szandzsák 1559. évi timár-deftere szerint Hüszejn bin Alinak, a korkmazi párkány kethüdájának timár-birtoka lett.)

Szalai Márton nős, meghalt, fia Anbrus nőtlen, Gyel* Anbrus nős, fia István nőtlen
Gyel* András nős, fia István nőtlen, Nagy Anbrus nős, Madarazs Dienös nős, meghalt, fia János nőtlen, megszökött, Kántó Petre nős, meghalt, fia István nőtlen, meghalt, Zsándó Lőrinc nős van 100 juha, fia István (áthúzva) Tomás nőtlen, Pásztor Alberd nős, meghalt, Cse Imre nős, Zánbó János nős.
A dzsizje-adót fizetők száma 8
A régi összeírtak száma 13, meghalt 5, jelen van 8, az újonnan összeírtak száma 3.
A jövedelem a tizedekből és az adókból a filori adón kívül 2201 akcse.

kapu 6, ötvenével 300
kevert tized 57 kile, kilenként 6 342
széna tized 90
sertés adó 55
sarlópénz 6
búza tized 100 kile, kilenként 12 1200
méhkas tized 25
bárány tized 10 db 100
len- kender tized 33
büntetés pénz fele 50

Madarazs Dienös vezetékneve elgondolkodtató. A török "doğancı" (dogandzsi) szó magyar jelentése: „madarász, solymász”. Az 1720-as, második fennmaradt dányi lakossági összeírásában találkozunk a „Dohándzsi” vezetéknévvel. Ez a vezetéknév 1728-ban újra torzul, ekkor már „Dohács” rövidült alakban olvashatjuk, majd a későbbi összeírásokból eltűnik. Valószínűleg női utód révén, ragadványnévként maradt fenn a „Dohándzsi” név a faluban.

folyt. köv.

Kép forrása:
http://www.mozaweb.hu/Lecke-Tortenelem-Tortenelem_6-Arpad_kori_emlekeink...