Itt vagyTartalom / Ma van a Ne Vásárolj Semmit! nap

Ma van a Ne Vásárolj Semmit! nap


Beküldte detto - Ekkor: 2007 November 30

Nemzetközi Ne Vásárolj Semmit! nap, tiltakozás a nyugati túlfogyasztás, a javak egyenlőtlen elosztása ellen.

A Ne Vásárolj Semmit! napot 1992-ben egy kanadai reklámszakember, Ted Dave kezdeményezte. Ezáltal akart tiltakozni a reklámok szüntelen túlfogyasztásra való ösztönzése ellen. Mottója az volt: Ami elég, az elég! Azért november utolsó péntekén rendezik, mert az Egyesült Államokban ünnepelt Hálaadás után - Karácsony előtt - rendszerint ezen a napon indul a legtöbb ember óriási bevásárló körútra.

Ez az a periódus, amikor a szokásosnál is több haszontalan, illetve felesleges holmira költjük a pénzünket - még ha ajándéknak szánjuk is. E nap megtartásával a szervezők arra szeretnék ráébreszteni az embereket, hogy túlzott vásárlás nélkül is jól érezhetik magukat. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a világ lakosságának 20 százaléka éli fel a Föld készleteinek 80 százalékát.

Egyre több országban ünneplik ezt a napot, így Magyarországon is, már nyolc éve. A szervezők arra buzdítják a magyar vásárlókat, hogy legalább egy napra lépjenek ki a krónikus túlfogyasztás társadalmából. Nem szegénységet és nélkülözést hirdetnek, hanem azt, hogy kritikával kellene kezelnünk fogyasztói igényeinket.

E napon különböző rendezvényeken, programokon vehetünk részt: van, ahol utcai partikat rendeznek, nyílt napot tartanak, szétvágott bankkártyákat osztogatnak, volt már utcaszínház, cserebere-börze, ahol elcserélhetjük megunt dolgainkat. Berlinben például még "vásárló-rendőrség" is van, akik jelképes pénzbírságot szabnak ki a bevásárlószatyrokkal megrakodott járókelőkre. A kanadai Verdun városában pedig az egyik vegetáriánus étterem egész nap ingyen látja vendégül a betérőket.

STOP