Itt vagyTartalom / December 7-ig lehet jelentkezni a központi vizsgákra

December 7-ig lehet jelentkezni a központi vizsgákra


Beküldte detto - Ekkor: 2007 November 27

Az általános iskolás diákok december 7-ig jelentkezhetnek a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgáira, amennyiben az intézmény ezt kéri - közölte az oktatási tárca sajtóirodája az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint a középiskolák mintegy harmada, saját felvételi eljárásában előírja a januárban központilag megszervezett írásbeli vizsgákon való részvételt.

A középiskolában továbbtanulni szándékozó diákoknak, illetve szüleiknek tehát tájékozódniuk kell, hogy az általuk választott középiskolák kérik-e a központi írásbeli vizsgák eredményét. Ha a választott középiskolák bármelyikébe szükséges a központi írásbeli, akkor a diákoknak jelentkezniük kell azokra.

A jelentkezési határidő ezekre az írásbelikre december 7. - olvasható a közleményben.
Jelentkezni és egyben vizsgázni bármelyik - a lakóhelyhez legközelebbi - vizsgaszervező középiskolában lehet, függetlenül attól, hogy később a diák melyik középiskolában kíván majd továbbtanulni.

A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények listája már megtalálható az oktatási tárca honlapján (http://www.okm.gov.hu). A jelentkezési lap beszerezhető valamennyi általános és középfokú intézményben, vagy letölthető a honlapról a vizsgára vonatkozó leglényegesebb tudnivalókat tartalmazó tájékoztató anyaggal együtt.

A felvételi során a vizsgázóknak anyanyelvből és matematikából 45-45 percben egy-egy mindenki számára egységes, központilag készített feladatlapot kell megoldaniuk.

A vizsgatesztek elsősorban nem tantárgyi, lexikális tudást mérnek, hanem a tanultak alkalmazását kérik számon.

A 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba 2008. január 25-én, a 4 osztályos középiskolákba pedig január 26-án lehet felvételizni.

Pótló felvételi vizsgát január 31-én lehet majd tenni, ezt azok a tanulók írhatják, akik az előző alkalommal nekik fel nem róható ok (például orvos által igazolt betegség) miatt nem tudtak részt venni az írásbelin.

Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet írásbeli vizsgát.

Az írásbeli vizsga eredményéről a vizsgát szervező középiskola 2008. február 8-ig a vizsga részletes eredményeit tartalmazó értékelő lap átadásával közvetlenül tájékoztatja a vizsgázókat. A tanuló ezen írásbeli vizsga eredményének ismeretében jelentkezhet majd továbbtanulásra.

A tényleges felvételi jelentkezés a jelentkezési lapnak a választott középiskolába vagy szakiskolába, valamint a felvételi adatlapnak a felvételi központba való benyújtásával történik 2008. február 15-ei határidővel - ismerteti a szaktárca közleménye.

Forrás: MTI