Egykori gyermekjátékok

Népi játékok

Mindenkinek legkedvesebb emlékei közé tartozik a gyermekkori játék és szórakozás.
Minden játéknak volt értelme és készségfejlesztő funkciója, ha így utólag visszagondolva is, némely ma veszélyesnek tűnhet.

Télen a fiúk bandákba verődve mentek a befagyott vizekhez, tócsákhoz csúszkálni, korcsolyázni, húzták a nagy „bakszánkókat” a közeli dombokra.
A kemencével fűtött helységekben a lányok csutka-, csuhé- és rongybabákkal játszva utánozták a felnőtteket.
A kisgyermekek kukorica csutkából tornyokat építettek a konyha közepén.

A tavasz beköszöntével a lányok libaőrzés közben virágkoszorút fontak, a fiúk legeltetés közben fűzfasípot, bodzapuskát készítettek. Később a fiúk madártojást kerestek a magas fák fészkeiben, ürgét fogtak a közeli mezőkön, pókot, cserebogarat fogtak lyukakból cérnára erősített szurokgolyók segítségével. Ekkor még nem halottak a „zöldekről”...

A fiatalabb gyerekek a játékot utánzással tanulták az idősebbektől. Először csak figyelték a szabályokat, mozgásokat, majd bekapcsolódtak.

Miket és mikkel játszottak szüleink és az ő szüleik?

Egy gyerek számára minden eszköz játékszer, ami az ő fantáziáját beindítja. Így lehet egy közönséges seprő meglovagolva táltosparipa, s egy görcsös bot hozzá a kard.

Régen a gyerekek minden egyes játékszert maguk, (vagy szüleik, testvéreik) készítették, boltban, városban szinte semmilyen játékot nem vásároltak. Egyes vásárokon, piacokon, búcsúkban persze lehetett játékszert vásárolni (kereplő, csattogós lepke, madár alakú vizisíp, kis fatalicska stb.), de például a gyerekkosarakat, gyerekseprőket az ügyes kezű szülők, rokonok készítették a gyerekeknek.

A gyerekek maguk készítette játékai közül lássunk egy párat:

Bodzapuska: A bodzabokor egy ágának darabjának kiszedik a belét. Ehhez faragnak egy dugó fát. A hozzávaló golyót vízbeáztatott, jól összenyomkodott kenderből készítik.

Íj: Rugalmas ágból hajlítják, amelyre spárgából húrt kötnek. Általában nádból készül hozzá a nyílvessző.

Csúzli: Egy villa alakú ág a markolata, rajta két gumiszalag. A kavicsot egy hosszúkás, kerekített bőrdarabba helyezték. Ez általában rossz bőrcipőnek a nyelvéből készült.

Kulcspuska: Ezt a csöppet sem veszélytelen játékot nagyobb gyerekek készítették. A lyukas kulcsba gyufafej mérget tömtek, és egy szög segítségével szólaltatták meg a „fegyvert”.

Surrogató, berregtető: Az egyik végén kifúrt lécdarabot spárgára fűzve forgatják a levegőben a fejük felett, miközben az surrogó hangot ad.

Egy kicsit békésebb játékok voltak:

Papírsárkány: Nádkeretre erősített csomagolópapírból készült, papírcetlis farokkal. A feleresztéshez hosszú zsinór kellett.

Zöngettyű: Nagy gomb két lyukába erősebb madzagot fűznek, a két végén összekötik. A madzagot pörgetve összecsavarják, majd mikor széthúzzák a gomb zúgó hangot ad.

Kereplő: Fából készült eszköz, mely forgatás közben csattogó hangot ad . A hang a kerékhez csapódó lemeznek köszönhető.

Fűzfasíp: Az ügyesebbek sípot készítenek a fűzfa vesszejéből.

A gyerekek alkalmi eszközök, használati tárgyak segítségével is aktívan töltötték szabadidejüket:

Abroncs-, vagy karika hajtás: Egy abroncsot (pl.: kerékpár) bottal ütve hajtottak, vagy piszkavas szerű hajlított végű vastagabb dróttal gördítették mezítláb, az utca homokjában.

Ugrókötelezés: Egy személy is ugrókötelezhet a feje fölött átlendített kötéllel, de gyakori volt, hogy két személy hajtja a kötelet és egy vagy több személy is ugrik, akár felváltva is.

Bicskázás-ragázás: A nagyobb fiúk megpördítve dobják a bicskát a kinyújtott ujjaikról, ökölbe szorított kezükről, kézhátukról, fejükről ejtik le úgy, hogy az heggyel a földbe álljon.

Pénzezés-csíkozás: Megadott darabszámú fémpénzzel egy földre rajzolt vonalra, csíkra kell dobni.
Akinek a pénze közelebb van a vonalhoz, az nyer. A játékot izgalmassá teszi, hogy a másik játékos pénzét a dobó játékos kiütheti a helyéről.

Zsinórjáték: Ezt a játékot főleg lányok játszották és általában párban. Egy hosszabb zsinórt a végén összekötöttek, majd az egyik játékos a tenyérrel szembefordított kezeire helyezte fel, miközben az ujjai segítségével hurkolt szálak térbeli alakzatot vettek fel. A másik játékos az ujjai segítségével átvette partnere kezéről a zsinór alakzatot, miközben az egy új alakzatot vett fel. Kb. nyolc-tíz alakzatot lehetett létrehozni.

A gyerekek többféle olyan ügyességi játékot is játszottak, amelybe kortól és nemtől függetlenül több utcabeli gyereket is bevontak.
Ilyen játékok voltak:

Grund foci: Egy üres telken, réten két alkalmi kaput jelöltek ki. Két rangidős maga mögé sorakoztatva választotta ki focicsapatának tagjait, vagy sorsot húztak. Ha túl sok volt a játszani szándékozó, akkor megadott időszakonként váltották egymást a pályán.

Csülközés: A csülök általában egy felállított fadarab. A játékosok adott távolságról elhajított botokkal megpróbálják feldönteni a csülköt. A feldőlt csülköt a „csősz” felállítja és megpróbál elfogni egy dobót. Akit sikerül utolérnie, az lesz az új csősz.

Bigézés: Egy két végén kihegyezett fácskát, bigét kell ütőfával eltalálni. Az ütőfával ráütnek a bige egyik végére, mire az felrepül a levegőbe, ekkor kell újra elütni, minél messzebbre. Ahány lépésnyire sikerül elütni, annyi pontot szerez a játékos.

Bakana, vagy ugróiskola: A játékos kavicsot dobálva a kockákba, fél lábon végig ugrálja az alakzatot. Ha már mindegyikbe dobott, és mindegyik iskolát kijárta, háttal dob, és amelyik kockába a kő esik, az az ő vára: ott mindkét lábát leteheti, a többi játékosnak azonban át kell ugrania. A játékos akkor „bukik meg”, ha vonalra lép, vagy dob, belelép a másik várába, vagy leteszi a másik lábát, esetleg a kavics nem a megfelelő kockába esik. Ilyenkor át kell adnia a helyét a következő játékosnak.

Nemzetes játék: Rajzolnak egy nagy kőrt és felosztják annyi részre, ahány játékos van . (Max. 5-6 fő.) Minden játékos választ magának egy-egy ország nevet, majd a kőr közepébe elhelyeznek egy labdát. A játékosok a kőr szélére, a saját kőrcikkükre állnak, majd egy kijelölt személy személy szólít egy országot:
-Legyen az a híres, nevezetes...Magyarország!
Aki a nevét hallja, annak fel kell kapni a labdát, a többiek széjjel szaladnak.
Ahogy megvan a labda, „Álljt!” kiált a megnevezett játékos.
A többiek megállnak. A dobó megpróbál kiütni valakit. Ha eltalálja, fél lábra állva egy pálca segítségével a földre rajzolva kiszakíthat egy részt az eltalált személy területéből. Természetesen, ha nem találta el, úgy a másik szakíthat a dobó játékos területéből.

A nyári esték kedvelt játéka volt a bújócska .
A hunyó fal, fa előtt hangosan számol, majd „aki bújt, aki nem megyek” felszólítással elkezdi keresni társait. A többiek természetesen minden tereptárgyat kihasználva igyekeztek elrejtőzni előle.
Az ügyesebbek a hunyó hátamögött elsomfordálva, szaladva verik le a falon magukat „icsi-pacsit” kiáltva. Akit a hunyó megelőz, az lesz a következő hunyó.
Gyermekkoromban ezt mi még azzal is megfejeltük, hogy sötétedés beálltával, mikor már kezdtük unni a játékot, óvatosan hazasomfordáltunk, magára hagyva a hunyót, és másnap kérdeztük meg tőle: „Te meddig voltál kinn az este?”

Remélhetőleg nem minden egykori játék merül feledésbe a számítógépekkel és technikai újdonságokkal teli világunkban, és bízom benne, hogy a mai gyerekeknek is van igénye a természet nyújtotta szabad mozgástérben végezhető játékokra!

Lejegyezte:
Buborék