A dányi vízimalom

Vízimalomkerék

Régen a szárazmalmot emberi vagy állati erővel hajtották. Szárazmalmot ott üzemeltettek, ahol vízimalom építése nem volt lehetséges. Előnyét viszont az jelentette, hogy az időjárástól függetlenül , és télen is működhettek.
19. században már csak állati erővel hajtották, szamárral, lóval, öszvérrel. A dányi szárazmalomban - melyet az 1845-ös összeírásban is megtalálunk - valószínűleg a lisztet még egybeőrölték a korpával.

Az asszonyok otthon választották el az első lisztet "fátyolszitán", a kenyérlisztet "ritka szitával" a korpától. Hétfő-kedd az őrlés, szerda-csütörtök a kásahántolás, péntek és szombat az olajütés napja volt. Az olajat napraforgóból készítették, sütéshez és világításhoz használták. A disznóölések idején mindennapos volt a "kásacsinálás" a malomban.
A dányi szárazmalom 10 m átmérőjű kerek építmény volt, fazsindelyes tetője sűrűn alátámasztva téglaoszlopokkal.
Az őrlő gazdák saját két lovukkal húzatták a hántoló követ.
Az első ismert dányi molnár nevét 1760-ban jegyzik fel: Radics György. Ő két malmot is üzemelt, a szárazmalmot és egy vízimalmot is. Valószínűleg az ő idejében épülhetett a vízimalom, mert a török kori malomról az 1720-as összeírás azt írja, hogy" A malom le van rombolva, nem működik."
Radics György éves jövedelme 70 pozsonyi mérőgabona volt. Egy pozsonyi mérő gabona búzából 80 fontot, vagy rozsból 76 fontot jelentett. Egy font 53,3 kg-nak, vagy 56 liter gabonának felel meg. Így a molnár jövedelme például búzából 42,64 mázsa volt egy év alatt.
Az egykori szárazmalom a mai Malom utcának a végén, a Rákóczi utca közelében volt. A község tulajdonát képezte, 1930-ban szedték szét. Utolsó kezelője Sós Mihály volt. Az ő idejében szinte már csak tányérrózsát (napraforgót) hajaltak benne.

Magyarországon a vízrajzi és éghajlati adottságok miatt elsősorban vízimalmokat építettek, a patakok mellett patakmalmokat, folyókon pedig hajómalmokat.
A vízimalmok a természettel együttélés jó példái. A 19. századi malomösszeírás azt mutatja, hogy 1863-ban 9173 patakmalom volt, melyek között sok régi építésű volt.

Az 1851-ben kelt dányi leírásban ezt olvashatjuk: "Dány, magyar falu Pest-Pilis vármegyében, két lassan emelkedő domb alján, közepén a falu felső végén fakadó pataktól átmetszve...Határában 4 apró forrás van, és egy Dánsár nevű mintegy 50 holdnyi mocsár."
A négy "apró" forrás táplálta két patak azonban komoly energiát rejtett. A Dány határaiban feltörő források által táplált patakok három vízimalmot is tápláltak!
A falu közepén eredő forrás vize Dány határában, az Úszó - völgyben hajtott egy vízimalmot, lentebb a kókai határban a kókai Alsó malmot hajtotta, míg a Dánsárban eredő patak vize a kókai Felső malmot tartotta mozgásban.

Az 1760-as dányi összeírás 1615 mérő búzát mutat ki a faluban. Ez a mennyiség 86079,5 kg-ot azaz 860,8 mázsa búzát takar. Ehhez a búza mennyiséghez már dukált egy komoly vízimalom.
A dányi vízimalomra utaló nyomokat a II. katonai felmérés térképén találjuk meg, melyet a 19. század közepe táján készítettek.
Egykor a patak bal partján , a pataktól kb. 15-20 méterre álló patakmalomban őrölhették a dányiak és a környékbeliek gabona termésüket. Manapság az 1-1,5 méter mély, több négyzetméter kiterjedésű növényzettel benőtt malomgödör tanúskodik az egykori dányi vízimalomról. A vízimalmokat őrlésre, darálásra, hántolásra , kásatörésre és fűrészelésre használták.

A vízimalomok 19. század végéig voltak használatosak. Az igazi magyar malom a gátas malom volt, Magyarországon ez terjedt el a legjobban. A patakmalmok többsége nem közvetlen a vízfolyás mentén, hanem az abból kivezetett malomárok, malomcsatorna mellett épült, mivel ott jobban lehetett biztosítani a malom működésének feltételeit. Az áradások idején levonuló víz ugyanis a főfolyásba épített malmokban károkat okozhatott. A gátas malmoknál a patak vizét a molnárárok előtt gáttal felduzzasztották (szinte egy mesterséges tó keletkezett) , és onnan a malomcsatornán vezették a víz egy részét a malomhoz. Ezzel az elrendezéssel megnövelték a hasznosítható esést, a változó vízhozam, hóolvadás okozta problémákat pedig zsilippel oldották meg, ha túl sok víz folyt le a zsilipet nyitották és a fölös vízmennyiség megkerülte a malmot. A malomépület fölött a csatornából rendszerint leágazást, túlfolyót vezettek el, ahol árapasztó zsilip, más néven súgó biztosította a fölös vízmennyiség elvezetését.

A malomház általában a táj és a földrajzi hely építészetében használt anyagokat és technikák felhasználásával épült: föld, deszka, kő stb. A vízimolnár gyakran a a malomházzal egy födél alá épült lakásban élt.

A vízszintes tengelyen forgó vízkerék - fogaskerék-áttétellel hajtott őrlőszerkezet római találmány.
Mivel a malomkerék tengelye szükségszerűen függőleges volt, ezért fogaskerék hajtást kellett alkalmazni, mely a két egymásra merőleges tengely között a mozgást és a nyomatékot átszármaztatta. Ezt korábban pálcás fogaskerékpárral oldották meg, melynek minden alkatrésze fából, ácsmunkával készült, a 19. században ezeket sok vízimalomnál modern kúpfogaskerekekkel váltották fel.

Lassú folyású vizekben jobbára alulcsapott, gyors folyású hegyi patakokon felülcsapott kerekű vízimalmok épültek. Igen bővizű patakok mentén alkalmazták a középen, derékban csapott vízikereket. Alulcsapó vízimalomnál a víz sodra a vízkereket alulról hajtotta, a felülcsapó malomhoz pedig a vizet a vízkerék fölé vezették.
A dombvidéki , lassú vízfolyású patakmalmok általában egy kőjárattal őröltek, azaz egy vízkerékkel működtek.

A malomköveket általában felvidéken bányászták, ezért gyakran tót kőként is említették. A malomkő megvágása szaktudást igényelt. A molnár az őrlő kövekbe vájatokat vésett, rovátkákat karcolt. Ezeket gyakran kellett felújítani. Az őrlemény finomságát a két malomkő egymástól való távolsága határozta meg, amit rendszerint a felső- vagy forgókő állításával szabályoztak.

Egy falusi malom naponta átlag 10 mázsa gabonát őrölt. A vízimalmok napi teljesítménye elsősorban a vízjárástól, másodsorban a vízkerekek és a malomkövek számától függött.
Aki tíz zsák gabonát vitt őröltetni, az üres zsákot is vitt magával, mivel az őrlemény tizenegy zsákot megtöltött. Körülbelül hét zsák lisztet és négy zsák korpát vihetett haza. Az őröltetők ragaszkodtak hozzá, hogy a maguk búzájából őrölt lisztet kapják, ezért inkább várakoztak a malomnál az őrlésre. A várakozás időtartama alatt megbeszélték ügyes-bajos dolgaikat, híreket cseréltek a máshonnan érkező vidékiekkel.
A kenyér és istenség fogalma szorosan összefonódott az erkölcsi felfogásban, és emiatt különös tisztelet fordult a malmok, mint a kenyér előkészítésének helye, egyszersmind az élet forrása felé.

A 19. század végén terjedt el a vízimalmokban a hengerszita és a daratisztító használata. Addig az őrlemények osztályozását, szitálását a z őröltetők házi munkának tekintették.

Egy 19. századi térkép szerint Dány térségében több malom is működött. Kókán a fentebb már említett alsó és felső malom, Zsámbokon egy száraz malom és a Hajtán egy Felső malom. Vácszentlászlón, Turán, Hévízgyörkön, Bagon egy-egy malom őrölt, míg Domony-völgyben és Gödöllőn a Rákos patak mellett két-két malmot találunk.
Egy 1864-ben keltezett irat szerint a: „Rákos patak mentén, mely a gödöllői határban ered Isaszeg határában négy malom létezik két-két kőre“.
A Rákos patakon az elmúlt századok alatt több vízimalom is volt. Egy 1559-es török összeírás szerint "Isaszeg közelében volt egy malom, részben jó, részben romos, kerekeinek száma 4 volt. A nevezett malom fölött a tó Hüszejn Baba birtokában volt. A malom 1559. május 9-én Mahmud bég nevére lett írva". Isaszeg egy másik malma 1559-ben Bátor András tulajdona volt.

A török korban, 1559-ben Pécelen a Rákos patak mentén is voltak vízimalmok. A Péceli László féle malmok egyike Hüszejn Baba birtokában, míg a másik Hudaverdi Dede kezén volt.

A térkép tanulsága szerint az egykori Locsod település közelében, a Forró forrás környékén, a Sápi pataknál is volt egy vízimalom. Az erre kirándulók talán az egykori malom őrlőkövét láthatják az elkerített forrás vízében.

A dányi malmoknak mára híre-hamva sem maradt. Az 1806 és 1869 között készült II. katonai felmérés térkép Dány vízimalmát még jelöli, de az 1849-ben feldúlt Szent György kápolnát már nem. Hogy mikor épült a malom, s hogy ki volt a tulajdonosa pontosan nem tudni, de joggal feltételezhető, hogy a malom 1849-es év után is üzemelt. Az egykori malmok, beleértve a temető melletti 20. századi Hannofer malom is az enyészeté lettek. Talán egyedüli emlék malmainkból az a malomkő melyet, a dányi falumúzeum udvarán láthatunk.

A dányi anyakönyvekben bejegyezve ma is megtaláljuk az egykori vízimolnárok nevét: Radics György (1760), Gurubi János (1835), Makovényi János (1848), Bulyovszky Mihály (1850), Bátkai József (1864), Fekete János (1865), Haluska János (19. sz. második fele), Csiszlik Ferenc (19.sz. második fele).

Forások:

http://skanzen.hu
http://hu.wikipedia.org
http://mek.niif.hu
II.katonai felmérés térkép (1806-1869)
Kozár Gyula: Dány község helytörténeti élete

Malom fotók:
http://www.tarpa.eu/home/Home_Allink.php?allink_id=17&tura_id=5
http://utazas.sk/orvenyesi-vizimalom/
http://kepguru.hu/foto/144219/
http://veresfoto.blogspot.hu/2012/04/szekelyvarsagi-vizimalom.html
http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Nyir%C3%A1di_p%C3%A1lc%C3%A1s_fog...
http://teutschalpar.blogspot.hu/2012/01/malom.html

A turai malmokról itt található információ:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Tura/

Összeállította:
Buborék

Tarpai szárazmalom
Dányi malom
Kókai malmok
Zsámboki malmok
Vácszentlászlói malom
Turai malom
Bagi és hévízgyörki malmok
Domony-völgyi malmok
Gödöllői malmok
Locsodi malom
Alulcsapott vízimalom
Pálcás fogaskerék NyírádÖrvényesi felülcsapott vízimalom
Székelyvarsági felülcsapott v. m.
Malomkő a dányi falumúzeumban (jobb ol.)
Dányi vízimalom gödörje
Dányi vízimalom helyeMalomkő a Forró forrás vizében
Malom belső Csíkszenttamás