Itt vagyTartalom / Meghívó

Meghívó


Beküldte buborék - Ekkor: 2013 January 19

Szent István királySzent István király

A Dózsa György Művelődési Otthon és a Falumúzeum
szeretettel meghívja Önt és kedves családját

"IDŐUTAZÁS A TÖRTÉNELEM NYOMÁBAN"
című előadássorozat 2. részére
2013. január 25-én (péntek) 16 órára, a FALUMÚZEUMBA

AZ ÁLLAMALAPÍTÁS KORA ÉS AZ 1265-ÖS ISASZEGI CSATA

Előadó: ŐSZ GÁBOR
Általános és középiskolai történelem tanár
/Történelem tanár nem egyszerűen lesz valaki. Az istenek teszik azzá, főként a régi latin istenek. Ekkor született a mondás is: Miszerint: quem dii odere / pedagogii facere; azaz akire az istenek haragszanak, azt pedagógussá teszik. Énrám igen haragudhattak, mert több diplomával rendelkező tanár lett belőlem, aki az általános és a középiskola valamennyi bugyrát végigjárta. Bár éppen hogy túl vagyok pályám kezdetén, azért több mint húsz éves tanítási gyakorlat van a hátam mögött. Kőbányán kezdtem tanítani, jelenleg a budapesti Petőfi Sándor Gimnáziumban valamint a Wekerle Sándor főiskolán boldogítom a diákokat. Publikációim száma 30 fölötti. Legújabb könyvem 2009 áprilisában jelent meg. Nemzetközi történelem versenyeket szervezek, évente egyet-kettőt.
Forrás: www.oszgabor.hu/

Az előadást elsősorban diákok részére ajánljuk!
Kézműves foglalkozás és korabeli ételkóstoló kíséri a rendezvényt.

A belépés díjtalan!

Cimkék