Itt vagyTartalom / Analfabéták az internetes vásárlók

Analfabéták az internetes vásárlók


Beküldte detto - Ekkor: 2007 November 19

Magyarországon is egyre elterjedtebb az internetes vásárlás. Ám a vevők gyakran pórul járnak, rendszerint azért, mert nem ismerik a jogaikat.

A fogyasztóvédők egyebek közt azt javasolják, hogy a szerződés megkötése előtt érdemes az értékesítőről, valamint az áru vagy a szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, a fizetésről, a szállítás feltételeiről a lehető legtöbb információt összegyűjteni.

Fő szabály, hogy ha a vásárló meggondolta magát, nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől. Ezt a jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor az árut átvette, szolgáltatás nyújtása esetén pedig amikor a szerződést megkötötte. Fontos, hogy ennek írásos nyoma maradjon, amely az elállás időpontját vita esetén később igazolhatja.

Elállás esetén az értékesítő köteles a kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszatéríteni. Így kell eljárnia akkor is, ha a megrendelést nem tudja teljesíteni. Azt sem árt tudni, hogy az értékesítő olyan áruért vagy szolgáltatásért nem követelhet kifizetést, amelyet a vevő nem rendelt meg, akkor sem, ha a tévesen kiküldött terméket nem küldte vissza.

/Index/