Itt vagyTartalom / „Lóg a levegőben” a történelmi egyházak állami támogatása

„Lóg a levegőben” a történelmi egyházak állami támogatása


Beküldte ufo - Ekkor: 2007 November 18

MNO
A zárszámadási törvény értelmében az egyházak állami támogatásának 38 százaléka „lóg a levegőben" – állította Bölcskei Gusztáv, a református zsinat lelkészi elnöke kedden a történelmi keresztény egyházak vezetőinek találkozóján. A hagyománnyá vált negyedéves találkozó sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a finanszírozás kérdésében valószínűleg ebben a hónapban találkoznak az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakembereivel.

A kulturális tárca egyházi titkárságvezetőjének, Csepregi Andrásnak az egyik kormányközeli lapban megjelent közlésére, miszerint egészen biztos, hogy az egyházi iskolák kiegészítő támogatása jövőre is növekedik, Bölcskei Gusztáv kijelentette: erre majd akkor reagálnak érdemben, amikor megszületik a megállapodás az állam és az egyházak között.

A református zsinati székházban tartott találkozón megtárgyalták a III. Nagyszebeni Ökumenikus Nagygyűlés tapasztalatait, a 2008 elején tartandó ökumenikus imahét programját, valamint a Biblia évének hirdetett 2008-as esztendő tennivalóit – tájékoztattak az egyházi vezetők. Külön kitértek XVI. Benedek pápa Jézusról szóló teológiai kötetére, amelynek különböző értelmezése megjelenik majd 2008-ban a Biblia évének rendezvényei között - tette hozzá Bölcskei Gusztáv.

Erdő Péter, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke megjegyezte, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban ehhez kapcsolódóan bibliatörténeti kiállítást terveznek, valamint Esztergomban tudományos konferenciát szerveznek a Bibliáról, és a Szentírás témájában nagyszabású zenei rendezvénynek is otthont ad közösen a három történelmi keresztény egyház. A katolikus egyház vezetője felhívta a figyelmet, hogy Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek vezetésével a hitoktatásról felekezetközi tapasztalatcsere is napirendre kerül. Ittzés János evangélikus püspök küllős kerékhez hasonlította a kereszténységet, ahol a kerékagy Jézus, a küllők a különböző egyházak, amelyek minél közelebb vannak az agyhoz, annál közelebb kerülnek egymáshoz is. Ehhez hasonlóan a különböző nemzetek egymáshoz közelítése szintén fontos feladata az egyházaknak - mutatott rá Erdő Péter.