Itt vagyTartalom / Szili egy esetleges kormányfőváltásról: "Minden megtörténhet"

Szili egy esetleges kormányfőváltásról: "Minden megtörténhet"


Beküldte detto - Ekkor: 2007 November 15

Az Országgyűlés szocialista elnöke egy esetleges miniszterelnök-csere kapcsán kijelentette: minden megtörténhet, ami egyszer már előfordult, és persze az is, amire még nem volt példa.
Szili Katalin a Heti Válasznak azt mondta: az MSZP nem vághat úgy neki a következő választásoknak, hogy ne induljon meg népszerűségének emelkedése.

Az Országgyűlés szocialista elnöke nem zárta ki, hogy még 2010 előtt kormányfőt válthat a jelenlegi koalíció. Szili Katalin a Heti Válasznak adott interjúban a kérdésről úgy fogalmazott: minden megtörténhet, ami egyszer már előfordult, és persze az is, amire még nem volt példa.

"Nekem zsoldosaim nincsenek, politikai barátaim viszont nem csak egy oldalról vannak, mert a politikámat nem konfrontációra, hanem kooperációra és kompromisszumokra építem" - mondta a szocialista politikus.

Szili Katalin kifejtette, hogy egy sikeres párt sikeres politikusa szeretne lenni, és meggyőződése szerint minden párttársa hasonlóképpen vélekedik.

A kormánypárti politikus hozzátette: a szocialista párt nem vághat úgy neki a következő választásoknak, hogy ne induljon meg népszerűségének emelkedése. Szili Katalin utalt arra, hogy 1994-ben az MDF hasonló helyzetben már megélte azt, hogy nem tudott fordítani.

Szili Katalin szerint még időben lépni kell, hiszen "ha egy repülő zuhanni kezd, van egy pont, amikor még fel lehet emelni, de ha ennél mélyebbre esik, akkor biztosan lezuhan".

Nemzeti Hírháló