Besenyők 02

Besenyő harcosok

A besenyők lazán szervezett törzsszövetségben éltek,(a törzseket lovuk színe alapján könnyen meg lehetett különböztetni)saját államot nem hoztak létre.
A besenyők mivel kisebb csoportokban, eltérő időszakban érkeztek Magyarországra, ezért elszórtan az ország különböző részein lettek letelepítve. Többnyire a vizenyős, rétes, legelőkben gazdag területeket foglalták el, melyek ősi életmódjuknak jól megfeleltek és amelyekre a letelepedett magyarság nem tartott igényt.

A betelepült besenyők vagy határvédelmi feladatokat, gyepűőrséget láttak el, vagy katonai segéderő funkciójuk volt a magyar erőkön belül, saját vezetőjük volt, a besenyők ispánja.
A törökös szervezetű, sztyeppei lovas nomád életformát folytató besenyők számára természetes elfoglaltságot jelentett a katonáskodás.

A besenyő betelepülések egészen a 12. század elejéig folytatódtak, az utolsó csoportjaik már valószínűleg bizánci területről érkezhettek, egy részük keresztény volt. A besenyők a 15. századra nyelvileg teljesen beolvadtak a magyarságba.

Gardézi írta a besenyőkről: "a besenyők gazdagok, sok lovuk és juhuk van."
A besenyő szövetség nyolc törzsből állt, az pedig negyven részre, törzsenként öt-öt nemzettségre tagozódott, amelyek élén kisebb fejedelmek álltak. A nyolc törzsből hármat kangarnak hívtak. Ők voltak az elővéd.

Törzsnevek Fehér M. Jenő nyomán:

Törzsnév Törzsfő Lovuk színe
1. Érdem Jabdi fehér
2. Csabán Gyázi, Jász? veres
3. Gyla Csabuk (Sebők?) kék
4. Korabaj fekete
5. Külbej
6. Tula
7. Kap (g) an
8. Tolmács

Konstantinos császár a "kangárok" három törzsével együtt a 940-es években mindössze nyolcról tud, míg alig három évszázaddal később Kedrenos már tizenhármat említ meg, köztük a Pázmán és Velemér törzseket.

A besenyők egy része beolvadt a magyarságba, de legnagyobb számban bizánci területen telepedtek le, azon belül is az észak-bulgáriai, Parisztrionnak nevezett területre, illetve a Vardar völgybe (a mai Macecóniába). A többi részük pedig később beolvadt a déli és keleti ukránokba, valamint a moldvai románokba.

A Tiszántúl, a Tisza-Duna köze és a Fejér megyei Mezőföld egykor fejedelmi, illetőleg királyi birtokain települtek meg a tatár seregek elvonulása után a Balkánról visszahívott kunok, még korábban pedig a besenyők egy részének is e vidékeken, a tiszántúli Kemej megyében, továbbá a Székesfehérvártól délkeletre és Csepel szigetétől délnyugatra a Duna és a Sárvíz között fekvő homokos síkságon jelöltek ki szállásterületet az Árpád-házi királyok.
A magyarországi besenyőknek talán az egyik legsűrűbben lakott telepe éppen Fejér megyének ezen a részén, illetőleg a Tolna megyébe átnyúló szomszédos területen volt, ahol egészen a XIV. század derekáig az ún. 'besenyő ispánság' virágzott.

Ekkor - 1352-ben - vette fel őket ugyanis, saját kérésükre, Nagy Lajos király az országos nemesek sorába, és attól fogva a Fejér megyei ispán fennhatósága alá tartozva elveszítették korábbi autonómiájukat. Noha továbbra is zárt egységben éltek Nádasdladánytól a megye déli határáig húzódó kb. 25, egymással többnyire összefüggő, szomszédos szálláson és faluban, idők múltán azonban nem tudták megőrizni népi különállásukat, főleg a török megszállás idejében szétszóródtak, más területekre költöztek.

Magyarországi jelenlétükről azonban még ma is sok településnév árulkodik.

Buborék