Itt vagyTartalom / Megkezdték az emelt összegű nyugdíjak folyósítását

Megkezdték az emelt összegű nyugdíjak folyósítását


Beküldte detto - Ekkor: 2007 November 05

Megkezdték az emelt összegű nyugdíjak folyósítását; átlagosan 120 ezer forintot kap a mintegy 2,7 millió érintett ebben a hónapban - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő a hétfői tájékoztatón.

Tájékoztatása szerint egy időben négyféle összeg érkezik a nyugdíjasokhoz: a novemberi, már megemelt nyugdíj, a tíz hónapra visszamenőleg járó emelés, a 13. havi nyugdíj második, már emelt összegű részlete, valamint ennek első, már márciusban kifizetett részletének korrekciós különbözete.

Budai Bernadett emlékeztetett arra, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a kormány idén ősszel is felülvizsgálta és korrigálta a januári nyugdíjemelés mértékét. Idén a januári és a novemberi emeléssel együtt a nyugdíjasok összesen 6,5 százalékos emelést kapnak.

A szóvivő kiemelte, hogy a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások novemberi emelkedése összesen 63,5 milliárdos többletkiadást jelent. Jövőre a nyugellátásokra mintegy 8,4 százalékkal több pénz jut az ideinél, miközben a kormány inflációs előrejelzése szerint az árak átlagosan 4,5 százalékkal emelkednek.

Budai Bernadett kitért arra, hogy a kabinet nagyobb segítséget szeretne adni azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak, ezért a jövő januári 4,9 százalékos emelésen felül az igazságossági nyugdíjprogram keretében nagyjából 760 ezer ember kap többletemelést.

Ugyanezen program eredményeként az 1991 és 1996 között megállapított saját jogú nyugdíjak összegét emelik, négy és tíz százalék közötti mértékben - közölte. Hozzátette: az igazságossági nyugdíjprogram jövőre 37 milliárd forint többletemelést jelent 520 ezer öregségi-, és 240 ezer rokkantnyugdíjasnak.

STOP