Árvalányhaj

Árvalányhaj

Az elmúlt napokban a Dány körüli természetben bolyongtam, s legnagyobb örömömre Nagyháton gyermekkorom emlékezetes növényére, a kipusztultnak hitt árvalányhajra bukkantam. Valaha ez a védett növény tömegével nyílt az egykori szemétlerakó területén, mára viszont szinte nyomtalanul eltűnt. Utoljára, legközelebb a szentkirályi dombok tetején találkoztam vele.
A mezőkön, erdeinkben vadon termő árvalányhajat régebben kalapdíszítésre használták fel madártoll pótlásaként, az elmúlt években pedig lakásdíszként szolgált.

Amit az árvalányhajról tudni kell:

A pázsitfűfélék egyik legismertebb képviselője az árvalányhaj. Az árvalányhaj karcsú, felálló tőlevelű fűféle. A levél lemeze szürkészöld 2-5 mm széles, hüvelye érdes, csúcsán pillás vagy kopasz. A toklász 20 mm hosszú, szálkája 30-40 cm-es, tollas. A külső toklász háti szőrsora erőteljesebb, mint a többi. A hasi szőrsor a szálka ízesülése előtt 4 mm-rel végződik. Megkülönböztethetünk homoki, vagy hegyi árvalányhajat.

Virágzáskor (május-június) jelenik meg a szőke hajhoz hasonlítható virága, amiből később kifejlődik a toklász termés.
Az árvalányhajjal borított mezők, dombok hazánk különleges természetvédelmi értékei, mind a növény, mind az élőhelye védett.

Az árvalányhajhoz kötődik az alábbi monda:

A mondához tudnunk kell, hogy az 1500-as 1600-as években Magyarország török uralom alatt állt, és az itt állomásozó katonák portyáik közben igen sok kis falut raboltak ki. Egy ilyen támadás alkalmával feldúltak egy Gyurity nevű Eger környéki települést is. A szülők a támadás előtt gyermekeiket a közeli erdőbe menekítették, hogy ott húzzák meg magukat a harc befejeztéig. Sajnos a törökök a falut elpusztították, a falu lakosságát leölték. De a gyermekeknek a rejtekhelyen szerencsére nem esett bántódásuk. Őket pár órával később a közeli várból felderítésre kiküldött magyar katonák találták meg a fák között. Miközben a magyarok parancsnoka, Dobó István egy árván maradt kislányt vigasztalt, a gyermek könnyeinek nyomán egy virág bújt elő, melyet a kapitány az árva hajába tűzött.
Ebben az időben sajnos sok gyermek maradt árván, ezért ennek a virágnak Magyarország az őshazája.

Ettől a mondától kissé eltér a Benedek Elek gyűjtötte Mese és mondavilágban fellelhető történet:

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, volt egyszer egy király. Ennek a királynak kilenc országa volt, s a kilenc országra három leánya. Szép volt mind a három, különösen a legfiatalabb.
Egyszer a király vadászni ment egymagában, de mikor estefelé haza akart térni a rengeteg erdőből, elvesztette az utat, próbálta jobbra-balra, előre-hátra, nem tudott kivergelődni a sűrű rengetegből. Bele-belefújt a kürtjébe, hátha valaki meghallaná, de egy lélek sem járt arrafelé.

-No, most mit csináljon?

Közben öreg este lett, s úgy elsötétedett az erdő, hogy a sötétségre fel lehetett volna akasztani a fejszét. Ő bizony, gondolta magában, lefekszik egy fa alá, s majd reggel, ha felsüt Isten áldott napja, megtalálja az utat. Hanem amikor éppen le akart heveredni, gyereksírás ütötte meg a fülét. Megállott egy helyben, hallgatódzott, de nem sokáig állott, mert olyan keserves volt az a gyermeksírás, hogy a királynak kicsordult a könny a szeméből. Nosza, elindult tapogatódzva, s addig ment, addig tapogatott, bujkált az ágak, bokrok közt, mígnem egy bokor tövében megtalálta a gyermeket, s szépen, gyöngén fölvette a földről. Amint fölvette, a gyermek abban a pillanatban elhallgatott, s ím, halljatok csudát: megvilágosodott az ég, kétfelé nyílott a sűrű rengeteg, s a király mehetett haza.

Másnap a király kihirdettette mind a kilenc országban, hogy egy kicsi leánygyermeket talált az erdőben (mert leányka volt), aki magáénak gondolja, jöjjön a palotába. De hiába hirdették, senki sem jött a leánykáért. Bizony, ha nem, ezen nem búsult a király, mert a leányka olyan szép volt, hogy ahhoz hasonlatos szépet nem látott emberi szem. Merthogy nem volt sem apja, sem anyja, Árvalánynak kereszteltette a király, de azért úgy tartotta, nevelte, mintha tulajdon édesleánya lett volna.

Hej, uramteremtőm, vagy voltak szépek, vagy nem a királykisasszonyok, de Árvalány olyan szép volt, hogy csudájára jártak a világ végéről is. Puha selyem volt a haja, ragyogott, mint a fényes nap, s olyan hosszú volt, hogy a földet seperte. Na, hiszen irigyelte is a szépségét a két idősebb királykisasszony, ha tehették volna, elpusztították volna a föld színéről, de nem tehették, mert a király pártját fogta, de még inkább a kicsi királykisasszony.

Telt-múlt az idő, a királykisasszonyok nagy eladó leányok voltak már, a két idősebb rég férjhez is mehetett volna, de mindég válogattak, s szépen meg is vénültek. Férjhez vitték a legkisebb királykisasszonyt is, s a nénjei csak várták, várták a jó szerencsét. Egyszer aztán valahonnét az Óperenciás-tengeren túlról leánynézőbe jött egy királyfi, akivel a király előre megegyezett, hogy azt adja a két leánya közül, amelyik jobban megtetszik neki. Azám, megegyezhettek, de mikor a királyfi meglátta Árvalányt, azt mondta a királynak:
- Felséges királyom, meg ne haragudjon, de én Árvalányt veszem feleségül, ámbátor tudom, sem országa, sem hazája.
- Jól van, királyfi - mondotta a király -, én Árvalányt is úgy szeretem, mintha tulajdon édesleányom volna, legyen a tied!

Hej, csak most borította el igazán a vén királykisasszonyokat az irigység! Hanem haragjukat nem mutatták, sőt úgy tettek, mintha örülnének. De csak azt várták, hogy Árvalány lefeküdjék s elaludjék. Lábujjhegyen az ágyához orozkodtak, s szép selyemhaját tőből levágták!
Fölébred reggel Árvalány, nyúlt a fejéhez, s ím, bokáig érő selyemhaja levágva, a földön hevert az ágya előtt! Amint meglátta, nagyot sikoltott, s szörnyű fájdalmában meghasadt a szíve.

Eltemette a királyfi Árvalányt nagy jajszóval, keserves sírással, aztán nagy bújában, bánatjában elment világgá. Hanem a jó Isten megbüntette a gonosz leányokat. Akkor éjjel mind a kettőnek megfehéredett a haja, megráncosodott az arca: olyan csúnyák lettek, mint két vén banya. Még ekkor sem tértek Istenhez. Szörnyű haraggal kapták föl a földről Árvalány haját, s kidobták az ablakon, hadd vigye szerte a szél, ahány szála van, annyifelé, hogy többet ne csudálja senki.
Ám amint kidobták a hajat, csöndes szellő vette a szárnyára, s vitte szépen tovább. Először a temetőben szállott le a szellő, s letett három szálat Árvalány sírjára.
- Kelj ki, kelj ki, Árvalány haja! - mondotta a szellő.
Aztán továbbszállott hegyek-völgyek felett, s itt is, ott is letett néhány szálat. És megfogant mind, s szaporodott, terjedt az árvalányhaj az egész világon, hadd legyen mit tűzni legényeknek kalapjára.

Ím, ez az árvalányhaj regéje.

Dal az árvalányhajról:

Árvalányhaj lengedez a hegytetőn...

http://www.youtube.com/watch?v=NTf57dc6VsU

Lejegyezte:

Buborék

árvalányhaj01
árvalányhaj02
árvalányhaj03
árvalányhaj04
Árvalányhaj díszes kalap