Itt vagyTartalom / Világbajnoki cím közelében Talmácsi!!

Világbajnoki cím közelében Talmácsi!!


Beküldte sanyesz - Ekkor: 2007 October 31

Ha nem is remetei magányban, de a nyilvánosságtól elzárva készül Talmácsi Gábor gyorsasági motorversenyző a sorsdöntő és egyben idényzáró valenciai vb-futamra.

Talmácsi a hivatalos fan klubjaként is üzemelő budapesti Veranda étteremben tartott átadáson elmondta, hogy menedzserével egyetértésben minden egyéb szereplési kötelezettségét és interjúját lemondta annak érdekében, hogy kizárólag a rá váró feladatra koncentrálhasson. „Kipihentem magam, és jó állapotban vagyok az utolsó megméretés előtt” – mondta Talma az [origo]-nak. „Nem úgy indulok neki az utolsó futamnak, hogy a harmadik helyezéssel is világbajnok lehetek, nyerni akarok, mert az élen haladni a legbiztonságosabb.”

Hogyan telnek a valenciai futam előtti napjaid?
Nyugalomban. Most a mentális felkészülés és a pihenés kerül előtérbe. A kondimra az év minden részében gondosan ügyelek, így azt csak karban kell tartanom. Szeretek futni, több kilométert lezavarok naponta, ráadásul a futás aktív pihenés számomra, így Valenciáig biztosan nem hagyom ki a napi programjaim közül.

Hogyan hangolódsz a futamra mentálisan? Például hallgatsz-e zenét, vagy jógázol-e, esetleg egyszerűen csak kialszod magad?
Fontosnak tartom az alvást is, hiszen közben tud a szervezet regenerálódni, feltöltődni.

Van valamilyen babonád/rituáléd, amit elvégzel a versenyek előtt?
Korábban volt, de mára annyi maradt meg belőle, hogy a rajt előtt kétszer megérintem a jobb térdkoptatómat és az aszfaltot…

A talán legismertebb magyar sportpszichológussal, dr. Vura Mártával végzett közös munka csak alkalmi jellegű volt, vagy hosszú távra szól?
Már 2 éve dolgozunk együtt, és nagyon jól megy a közös munka. A doktornő sokat segített abban, hogy mire figyeljek, mitől lehetek még jobb, hogyan tudom a maximumot kihozni az adott helyzetből.

Milyen a hangulat csapaton belül? Jól tudja kezelni Jorge Martinez a feszültségeket?
Le a kalappal előtte, korrekt és tapasztalt csapatfőnök, aki remekül kézben tartja a dolgokat.

Faubellel milyen a személyes viszonyod? Képesek vagytok elvonatkoztatni a vb-harctól vagy épp csak köszöntök egymásnak?
Nincs vele bajom, de nem vagyunk puszi pajtások, ami érthető is, hiszen ő a legnagyobb vetélytársam. Közte és köztem dől el az idei cím sorsa.

A vb (és reméljük, az ünneplés) után mivel foglalatoskodsz majd? Mivel telnek a hónapjaid a 2008-as szezon rajtjáig?
Már hagyomány, hogy év végén van egy szezonzáró rendezvény, ahol minden érdeklődővel szívesen találkozom. Így lesz ez most is. November 20-án jelenik meg önéletrajzi könyvem Az életem 200 felett… címmel, így többfelé is megyek majd az országba dedikálni (ezek helyszínei és időpontjai fent lesznek a talma.origo.hu oldalon – a szerk.). Ezen felül a tesztelések lesznek a legmeghatározóbb programok még, melyre már idén is sor kerül, valamint a jövő évi szezon előtt is többször nyílik lehetőség kipróbálni a versenygépet.

Végül két kérdés, amit a szurkolóid tettek fel nekünk. Kapjanak válasz hiteles forrásból! Miért van az, hogy nálad kevésbé tehetséges versenyzők fiatalabban is felmennek a 250 köbcentisekhez? Rajtad múlik ez vagy a körülményeken?
Kelet-európai versenyzőként kevés a tehetség…

Miért pont 14-es a rajtszámod?
2003-ban 14. helyen végeztem az összetettben, innét a 14-es, amit azóta is megtartottam.

[origo]

Sok sikert Talma....!

Cimkék