Egykori női munkák I. - Szövés-fonás

Szátva (szövőszék) Zsámbok

A legfontosabb és legszebb női tevékenység, a gyereknevelés mellett régen a női munkák egyike a kenderfeldolgozás és szövés volt.
A hagyományos paraszti gazdaságokban az asszonyok által megszőtt vásznakból került ki a család összes ágyi és testi ruhája, a háztartásban és a gazdaságban használatos vászonneműk sokasága.

A vékony szálakból ruházat (vászon gatya, pendely), abroszok, konyharuhák, lepedők, törölközők, szakajtókendők készültek, a vastagabb szálakból szalmazsákok, zsákok, ponyvák, kötelek.
A kenderföld trágyázásán, szántásán, a mag elültetésén, betakarításon, áztatáson kívül a kenderfeldolgozás minden mozzanatát szinte csak nők végezték.

A kendert március végén, április elején vetették eső után, jó sűrűn, hogy hosszú és vékony szálú legyen.
Ha a friss szántásra került a mag, akkor elboronálták, ha pedig a már elsimított szántásra, akkor elkapálták.
Mindig csak annyit vetettek belőle, amennyit egy család egy télen fel tudott dolgozni, ezért általában 50-150 négyszögöles kenderföldek voltak. Ennek az emlékét őrzik a ma is oly gyakran előforduló kenderföldek nevek.

A kender gondozása nem sok munkát adott, mert olyan sűrűn vetették, hogy minden gyomot agyonnyomott. A másfél-két méteres kender kihúzására, (nyűvésére) virágzás után, szeptemberben került sor.
A betakarítást követően csomókba kötve, gúlákba rakva szárították. Mikor leszáradt a levele, a szétbontott kévéket két hétig is vízben áztatták.

Kender áztatáshoz folyóvizet soha sem használtak, mert azt szennyezte volna, s nem is volt olyan jó, mint a gödrökben megállott langyos víz. (A kender szálai közül ki kellett a fás részt áztatni, s ez langyos vízben, hamarabb bomlásnak indult.) Az állóvízben egymás fölé rakott kévéket megáztatták, kővel, sárral, gyeptéglával lenyomatták, amíg megpuhult. Ez a terhelés biztosította a víz alatt tartást és az egyenletes áztatást. A puhulás függött a szár vastagságától, az időjárástól, a víz hőfokától.
A vízből kiszedett kévéket a sártól, szennyeződéstől megmosták, majd kiterítve újra szárították.
Száradás után a kendert hazaszállították, otthon folytatták a munkát.

A kellően megázott, és kiszárított kendercsomókat sulykolóval, vagy taposással előbb durván megtörték, hogy az áztatás során megkorhadt rész kihulljék. A durva szálakat tilolóval apróra zúzták, hogy a kender fás részét, a pozdorját összetörve a felhasználható szálakat megpuhítsák.
További tisztítás céljából héhőn (gerebenen) a kender szálak rostjait átfésülték, kitisztították a maradékot.
Az így előkészített kendert motringokba szedték, a nyers, még feldolgozatlan 1-2 méteres kender szálakat lazán csomókba fogták és összecsavarták, majd 20-30 cm-es nagyságúra összehajtották.
A fonásra teljesen előkészített szöszt összekötve elrakták, és a kinti munkák befejezésekor, késő ősszel vették újra elő.

A fonás legrégibb eszköze a guzsaly, melyet ritkábban a hónuk alá fogtak, de többnyire inkább a talpára ültek. A fonóasszony a rúd felső részére kötötte a szöszt, melyből bal kezével eresztve, és állandóan nyálazva sodorta a szálat, míg jobb kezével egyenletesen az orsóra tekerte.
A faragott, gazdagon díszített guzsalyokat a legények gyakran szerelmi ajándékként adták a lányoknak.
Későbbiekben megjelent a lábbal hajtható kerekes guzsaly, a rokka. Itt a szöszt a rokkapáldára kötik fel.

A kész fonalat egyágú kézi, vagy négyágú hajtható motollán tekerték fel, mellyel mérték is a fonal hosszát, így mindig tudták, hogy az elkészült fonalból mennyi vászon szőhető.

A tél vége felé a fonalat hamus lúgban kifőzték, majd folyóvízben alaposan kimosták. A kifacsart, megszáradt fonalat gombolyagokba tekerték.

A lányok és asszonyok egész télen fontak, márciustól pünkösdig pedig szőttek.
A szövést megelőzte a fonalvetés, mellyel a vászon szélességét és hosszúságát előre meghatározták. Ezt segítette a vető, ez a négyszárnyú, forgó alkalmatosság.
A szátva, vagy más néven szövőszék két első lábának felső részébe henger illeszkedik, az tartja a fonalat, a közepén lóg le a nyüst, melybe a szálakat behúzzák, ezt a borda követi, ennek segítségével az átfűzött szálat hozzáverik a többihez, vagyis az elkészült vászonhoz. A hátsó két láb tartja azt a henger alakú fát, melyre a már elkészült vásznat feltekerik. A paraszt szövőszéken 50-60cm széles vásznat lehet szőni.

A kész vásznat a szövőszékről levéve vízbe mártották, majd a tavaszi napon kiterítették, hogy minél fehérebb legyen.

A vidéken is megjelenő szövőiparosok, takácsok mindig férfiak voltak. Ők kész fonalból dolgoztak, amit vettek, vagy a falusi asszonyok hoztak bér- vagy részes szövésre. A takácsszövőszéken szélesebb anyagot lehetett szőni.

A kender mellett alapanyagként lent is használtak ruhafélék szövésére. A len termesztése és feldolgozása hasonló a kenderéhez. Lenből viszont finomabb ruhaféléket, ingeket, ágyhuzatokat, ruhaneműket tudtak készíteni.

Mindkét haszonnövénynek a rostjain kívül, magját is használták takarmányozáshoz, illetve táplálkozáshoz.

A mellékelt fotókon látható tárgyak a Dányi Tájházban ill. dányi magángyűjteményekben találhatók, kivétel az összeállított szövőszékek.

Kapcsolódó írás:
http://www.danyikronika.hu/node/3609 Kenyérsütés

Lejegyezte: Buborék

Rokka és guzsaly
Héhők
(gerebenek)
Héhő a bölcsőben
Tilók
Szétszedett szátva (szövőszék) részei
Fonalcsörlő
Dányi kenderföld 19.század
Felvetett szövőszék, Boldog
Szövés közben (Nagytarcsa)
Vászon gatya
Kenderből szőtt zsákok
Pendely
Guzsaly (bal o.)
Szétszedett szövőszék
Orsók