Itt vagyTartalom / Izgalmas végjáték Brazíliában!
Izgalmas végjáték Brazíliában!
Hamilton: Győzni megyek Brazíliába
A McLaren-Mercedes világbajnoki éllovasa, Lewis Hamilton nyugodtan és minden tekintetben felkészülten várja a hétvégi szezonzáró Brazil Nagydíjat. A brit elmondta, nem aggódik a riválisok miatt, mert bízik az autójában és a képességeiben, így a győzelemért utazik az utolsó futamra.
Az újonc legutóbb, már Kínában megszerezhette volna az egyéni világbajnoki címet, ám a kavicságyban kötött ki. Ennek köszönhetően csapattársa, Fernando Alonso négy, míg a ferraris Kimi Räikkönen hét pontra zárkózott fel mögötte a tabellán. Hamilton azonban már nem foglalkozik a történtekkel, helyette elszántan készül a szezonzáróra.
"Nem merengek azon, hogy mit is tehettem volna"- mondta Hamilton a planet-f1.comnak. "Jól érzem magam. Mivel Brazíliában nagyon meleg van, kemény edzést végeztünk az edzőmmel, különösen a nyakamat erősítettük, mivel az interlagosi pályán az óra járásával ellentétes irányban vezetünk."
"A mérnökömmel ellátogattunk a McLaren Technológiai Központjába, ahol kielemeztük, mi történt az utolsó futamon, megnéztük, hogyan lehetnék a leggyorsabb, és hol van még lehetőség a fejlődésre"- folytatta az újonc. "Ellenőriztük, hogy milyen egyértelmű döntéseket hozunk majd a beállítások terén Brazíliában."
"Most is nagyon visszafogottan töltöm a napjaimat, nem járok bulizni. Találkoztam néhány barátommal, és jó hangulatban vagyok."
Minden idők egyik legnagyobb versenyzője, Ayrton Senna szülőhazájába látogat a mezőny, és Hamiltonnak különösen sokat jelentene, ha itt nyerné meg a világbajnokságot, mert nagyon kedvelte a brazil pilótát: "Rendkívüli élmény lenne Brazíliában megszerezni a bajnoki címet. Az a tény pedig, hogy Ayrton Senna szülőföldje, csak tovább fokozza ezt az érzést."
Bár az interlagosi egy újabb olyan pálya, amelyen Hamilton még sosem vezetett, ennek ellenére a brit nem tart a versenytől, mert idei négy győzelméből hármat új aszfaltcsíkon szerzett.
"Láthatják, hogy egész évben milyen erős voltam a számomra ismeretlen helyszíneken, ezért nem aggódom amiatt, hogy még sosem vezettem a brazil pályán"- állította az újonc. "Nagyszerű csapatom van és tudom, milyen érzés veszíteni, ezért mindent megteszek a győzelemért."
Hamilton nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy Räikkönent csapattársa, Felipe Massa támogathatja a világbajnoki cím megszerzésében. A brazil sofőr előző évben megnyerte hazai versenyét, és jelentősen befolyásolhatja az idei futam alakulását is. Hamilton Massával kapcsolatban a következőt mondta: "Nem Felipe jelenti a legfőbb veszélyt, ha a csapat meg is kéri, hogy legyen Kimi segítségére."
"Nyugodt vagyok az autóm és a képességeim miatt, és úgy érzem, jobb munkát végezhetek, mint ők, ezért nem aggódom Felipe miatt sem. Győzni megyek Brazíliába"- tette hozzá Hamilton.
origo
Fotó: EPA
- A hozzászóláshoz belépés szükséges