Mindenkit fenyeget az APEH-becslés, ha nincsenek meg régi papírjai

A vagyonosodási vizsgálatok során az adózónak gyakran az elévülési idő előtti időszakról is számot kell adnia. A 2001. előtti időszakról azonban még a bankszámlákra vonatkozó igazolásokat is nagyon nehéz beszerezni, a készpénzes vagy bemutatóra szóló betétek igazolása meg szinte lehetetlen. Ki gondolta volna, hogy erre egyszer még szükség lesz?

„Hogyan tudom minden kétséget kizáróan bizonyítani az APEH-nak, hogy a jövedelmem forrásai 1992-2001-ig terjedő időszakban keletkeztek?" – tette fel a kérdést egyik olvasónk, miután az adóhivatal egy tagi kölcsön miatt 2002-2005 közötti időszakra – mint magánszemélynél – adóellenőrzést végzett nála. Az egyik, a 90-es évek elején meglévő bankszámlájáról, illetve egy 1999-es becsődölt tőzsdei befektetéséről az illetékes intézményektől nem tudott igazolást beszerezni. Olvasónk – mint ahogy írta is – nem gondolta, hogy egyszer ezekre a papírokra is szüksége lesz, így nem is őrizte meg őket.

Az említett esetben a banknak 1992 és 1995 között vezetett számlára kellett volna igazolást adnia, ám arra hivatkozva, hogy számítógépes rendszert váltottak azóta, az adatokat nem tárolták. A tőzsdei befektetéséről pedig azért nem sikerült igazolást szereznie, mert az adott portfoliókezelő társaság nyolc évvel ezelőtt becsődölt, s a felszámolóbiztoshoz kerültek a cég papírjai. A felszámolóra pedig a Befektető Védelmi Alapnál (BEVA) már nem emlékeztek.

Így talán jogos a kérdés: ha nem tudja igazolni jövedelmének forrását az adózó, akinek bankszámlája van, akkor mit tehet, aki otthon a párnában, vagy nem nevesített értékpapírban (például bemutatóra szóló betétkönyvben, netán kárpótlási jegyben) tartotta a pénzét? Egyáltalán kérhet az adóhivatal igazolásokat elévülési határidőn (5+1 éven) túl?

Ha az adózó úgy nyilatkozik, hogy vagyona az elévülési időszakot megelőzően keletkezett, úgy az APEH – egy 2001. január 1-je óta érvényben lévő szabály alapján – azt is vizsgálhatja, hogy ezek az állításai megfelelnek-e a valóságnak – mondta el kérdésünkre Vágyi Ferenc Róbert adószakértő, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének alelnöke. Eszerint az adóhatóság az elévülési időn túl is kérhet a pénzintézetektől, földhivataloktól, cégbíróságtól, okmányirodától, közjegyzőktől, cégektől igazolást az ügyfél nyilatkozatainak és hiteles dokumentumainak ellenbizonyítására. Ezek alapján becsüli meg a hivatal, hogy szerinte mekkora volt az adózó jövedelme. Ha ezzel nem ért egyet, akkor állításait már az adózónak kell hitelt érdemlően bizonyítania.

Szinte lehetetlen a bizonyítás

Amennyiben az adózó jelentősebb saját bankszámlaforgalomról nyilatkozik, akkor az adóhatóság minden esetben hivatalból fordul a számlavezető pénzintézethez és bekéri a pontos és hiteles számlamásolatokat – válaszolta kérdésünkre az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Ha alapos a gyanú, hogy a vizsgálat során az adózó eltitkolja bankszámláit a revízió elől, akkor az adóhatóság a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletén (PSZÁF) keresztül kér be adatokat az adózó számláiról a magyarországi pénzintézetektől.

A hvg.hu által megkérdezett szakértők viszont egybehangzóan úgy vélekedtek, hogy nagyon nehéz, szinte lehetetlen dokumentumokkal igazolni az olyan jövedelmeket, amelyekre vonatkozóan bizonylatok (2001 előttről) már nem állnak rendelkezésre.

A pénzintézetek esetében mindezek ellenére van némi esély a szükséges igazolások beszerzésére. Bár a bankokat, pénzintézeteket, brókercégeket az általános elévülési szabályok kötik, azaz 6 évig kell megőrizniük a bizonylatokat, előfordulhat, hogy mégis tudnak ennél régebbi igazolásokkal szolgálni. Mivel ez nem lenne számukra kötelező, ellenkező esetben nem is lehet őket felelősségre vonni. Ugyanígy nehézségbe ütközik a már felszámolt cégek bizonylatainak beszerzése is – mutatott rá Vágyi.

Hasonló szabályozás vonatkozik a magánszemélyekre is: az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) szerint 6 évig lenne köteles az adózó megtartani a bizonylatokat. Ha igazolni szeretné pénze, jövedelmei meglétét, vagyontárgyainak forrását, akkor a korábbi évek szerződéseit, bankszámlakivonatait, adóbevallásait, számláit mégis meg kell/kellett volna őriznie. Az adóhatóság nézete és a kialakult bírósági gyakorlat szerint ugyanis a hitelt érdemlő bizonyítás mindig valamilyen írásos dokumentum (bankszámlakivonat, közokirat stb.) lehet, amelyet az Art. 2006 szeptemberétől hatályos szigorítása egyértelműen meg is határoz. Eszerint hitelt érdemlő bizonyítéknak csak és kizárólag közhiteles nyilvántartás (például ingatlan-nyilvántartás, földhasználati nyilvántartás, zálogjogi nyilvántartás, gépjármű-nyilvántartás stb.), jogerős bírósági vagy hatósági határozat, egyéb közokirat, adóhatósághoz benyújtott bevallások, értékpapírszámla-kivonat vagy bankszámla (pénzforgalmi számla) kivonatának adatai minősülnek.

A fentiekből tehát arra lehet következtetni, hogy azokat a pénzeket, amelyeket az adózók otthon (vagy egyéb helyeken) tartanak – az adójogi bizonyítás szempontjából – el lehet felejteni. Az általános adóhatósági felfogás szerint ugyanis nem életszerű, hogy egy adózó otthon, készpénzben tartson hosszabb időn keresztül több millió, esetleg több tízmillió forintot – mutatott rá Vágyi Ferenc Róbert. Pedig több kutatás is rámutatott arra a magyar sajátosságra, hogy a magánszemélyek nem bíznak a bankokban és még mindig jelentős hányaduk készpénzben, otthon tartja megtakarításait. Emellett az is kiderült a tanulmányokból, hogy a készpénzben való megtakarítás a magyar lakosság körében a második legkedveltebb és legelterjedtebb megtakarítási forma, közvetlenül az ingatlan után (HVG, 2007. augusztus 11.).

Az APEH véleménye szerint azonban a hitelesség és életszerűség fordítottan arányos az otthon tartott készpénz nagyságával és időtartalmával. Az otthon tartás felveti a pénz kamat- és értékvesztését, valamint a biztonságos tárolás kérdését is – érvel az adóhivatal. Emellett azt is megjegyzi, hogy az adózók ennek igazolására gyakran tanúvallomást indítványoznak, ám a bírósági gyakorlat szerint ez önmagában nem bizonyítja hitelesen a készpénz meglétét a kérdéses időpontban: más, egyező tartalmú hiteles dokumentummal is alá kell támasztani. Éppen ezért a készpénz-megtakarítással összefüggésben az adóhatóság azt vizsgálja, hogy az ellenőrzési időszakot megelőzően az adózónak lehetett-e az általa nyilatkozatban bejelentett mennyiségű készpénze addigi adóbevallásai, adómentes és bevallási kötelezettség alá nem eső jövedelmei, valamint az életvitelére fordított kiadásai alapján.

Anonim betétek, kárpótlási jegyek

Az anonim betéteknél talán a kárpótlási jegyek eredeti tulajdonosai vannak a legjobb helyzetben a bizonyíthatóság szempontjából: ezeknek az értékpapíroknak a tulajdonosait ugyanis név szerint vissza lehet keresni a Központi Igazságügyi Hivatal adatbázisában.

Más anonim betétek bizonyíthatósága viszont a készpénzes megtakarításhoz hasonlít. Annak ellenére, hogy a nem névre szóló értékpapírok teljesen legális megtakarítási formának minősültek még pár éve, és a pénzintézeteknél még 2004-ben is hozzávetőleg 20 milliárd forintnyi összeget tartottak számon úgynevezett alvó számlákon (2004 év végéig lehetett nevesíteni vagy készpénzben kivenni róluk), egy 2005-ös Legfelsőbb Bírósági ítélet mégis alkalmatlannak minősítette arra, hogy hitelt érdemlően bizonyítsa a vagyon eredetét. Eszerint a látra szóló betétek önmagukban nem bizonyítják, hogy felhasználásuk kizárólag egy személyhez lenne köthető, márpedig az APEH a vagyongyarapodási vizsgálatokat a hatályos jogszabályok, valamint az ebben a kérdéskörben kialakult bírósági gyakorlat alapján hajtja végre.

A látra szóló betétek problémájával kapcsolatban az adóhivatal megjegyezte azt is, hogy ezeket az érvényes jogszabályi előírások szerint az első felhasználásukkor nevesíteni kellett. A bank ennek megfeleően a pénzkivételkor a pénz felvevőjének azonosító adatait rögzítette, függetlenül attól, hogy a betétet bárki bemutathatja és pénzt vehet fel róla. Tehát az aóhivatal szerint ezt is vissza lehet keresni.

A fent érintett problémák alkotmányossági szempontból aggályosnak is tűnhetnek, és a nehéz bizonyíthatóság miatt több szakember visszásnak is érzi a vagyonosodási vizsgálat menetének egyes elemeit. A folyamat néhány fázisa az Ombudsmani Hivatal (OBH) figyelmét is felkeltette, ám egyelőre nem tehetnek semmit – tudtuk meg. Ahhoz, hogy az OBH rávilágíthasson az adóhatósági eljárással vagy a szabályozással kapcsolatos gondra (ha van ilyen), több lezárult, de bíróságra még nem került ügyet kellene megvizsgálniuk. Az OBH szakértői biztosak abban, hogy ezek a problémák eljutnak hozzájuk is, de a vagyonosodási vizsgálatok tömeges elindítása óta véleményük szerint még nem telt el elég idő.

A hvg.hu által megkérdezett jogászok viszont úgy vélik, a vagyonosodási vizsgálatok anomáliáit valószínűleg csak a – vélhetően a jövő évben – beinduló perek áradata szüntetheti meg.

Mit tehetünk, csak a pereskedés marad?

Adószakértőnk véleménye szerint ahhoz, hogy életünk során bármikor hitelt érdemlő módon igazolni tudjuk jövedelmeink, pénzforrásaink eredetét, minden bizonylatot, felsorolt bizonyítékot 2006 szeptemberétől kezdve életünk végéig meg kell őriznünk.

Fent idézett olvasónk esetében még mindig kétesélyes az ügy, a hatóságok megítélésén múlik, miként döntenek. Bár a tanúbizonyítást bankszámla, illetve más pénzintézeti igazolások helyett sem az adóhatóság, sem pedig a bíróság nem szokta elfogadni, az olvasónk által megemlített esetben már a jegyzőkönyvben, illetve az azt követő fellebbezésben is célszerű lehet kérni, hogy a korábbi – számlavezető banki – ügyintézőt, vagy a portfólió kezelő munkatársat, felszámolót stb. hallgassák meg tanúként – jegyezte meg adószakértőnk. Mivel itt objektív események (felszámolás, számítógépes rendszerre való átállás stb.) miatt nem sikerülhet egyértelműen a bizonyítás, az adóhatóság talán kivételt tesz és elfogadja a nyilatkozatokat értékelhető bizonyítékként. Ha mégsem, akkor a bíróság még mindig átértékelheti a feltárt bizonyítékokat, akár ismét meghallgathatja tanúként a pénzügyi vállalkozások, a felszámoló dolgozóit. Fentiek következetes végigvitele egy esetleges bírósági eljárásban válik igazán fontossá, hiszen a bíróság számára ekkor látszik majd, hogy az adózó minden tőle telhetőt megtett, úgy járt el, ahogy az általában elvárható, sőt talán még komolyabban, következetesebben – hangsúlyozta Vágyi Ferenc Róbert.

/HVG/