Itt vagyTartalom / A BKV behajtja a tartozásait

A BKV behajtja a tartozásait


Beküldte detto - Ekkor: 2007 September 30

A legfrissebb hírek szerint november második felétől számíthatnak a BKV nagy adósai, hogy megkeresik behajtó cégek. 5 évre visszamenőleg kérik majd tőlük a tartozásokat. A hátralévő időben még elengedik a fizetnivaló egyötödét.

A Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) legnagyobb adósa 2,4 millió forinttal tartozik a BKV-nak, őt 5 év alatt 210 alkalommal kapták el az ellenőrök. 6 olyan "ügyfele" van a közlekedési vállalatnak, akik 1 millió forint feletti pótdíjtartozást halmoztak fel.A pótdíjak alaphelyzetben öt évig behajthatók, de ha közben történik például ügyvédi megkeresés, akkor automatikusan meghosszabbodik ez az idő. Ennek alapján az elmúlt öt évben csaknem 4 millió pótdíjas ügy halmozódott fel a BKV-nál. Ebből 1,2 millió esetben a bliccelő felmutatott valamilyen igazolványt, elvileg azonosítható, tőlük körülbelül 15 milliárd forintot kellene behajtani.

A közlekedési vállalat június elején jelentette be, hogy behajtással foglalkozó cégek segítségével szedik majd be a bliccelők tartozásait. Azóta több vállalkozás is jelentkezett, hamarosan közbeszerzési pályázatot írnak ki, az alapján választják ki, mely társaságokra bízzák a feladatot.
Regőczi Miklós, a BKV Zrt. vezérigazgató-helyettese a Független Hírügynökségnek azt mondta: várhatóan november 15-étől láthatnak munkához a behajtók, a módszert rájuk bízzák, így nem tudni, hogy előbb levélben keresik meg a visszaeső bliccelőket vagy rögtön személyesen, netán a munkahelyen - megszégyenítve így az érintettet.

Eddig is volt ügyvédi és végrehajtó kapcsolata a BKV-nak, de a ki nem fizetett bírságok nagysága miatt szükség van erre szakosodott cégek segítségére is.

Regőczi Miklós emlékeztetett, hogy 20 százalékot elengednek annak, aki önként rendezi több éves tartozását. A korábban bejelentett, de hivatalosan várhatóan október 15-én kezdődő akciót újságokban is meghirdetik és telefonos zöldszámon is lehet majd érdeklődni a kedvezményről. Elszórtan már most is jelentkeznek bliccelők, természetesen őket sem küldik el - tette hozzá.
Forrás: FH