Itt vagyTartalom / Fidesz: nem kellenének megszorítások, ha nem lopnának

Fidesz: nem kellenének megszorítások, ha nem lopnának


Beküldte detto - Ekkor: 2007 September 28

A Fidesz szerint semmi szükség nem lenne sem megszorításokra, sem szigorúságra az önkormányzatoknál, ha a szocialisták felülről vezérelt rendszerben, intézményes módon nem lopnák el az uniós és egyéb közpénzeket. Gyurcsány előzőleg önkormányzati vezetők előtt kijelentette: „annyit és csak annyit" szabad kapnia egy programnak, amennyibe valójában kerül, hogy „maradjon másoknak is".

A Zuschlag-ügy kipattanása óta sajnos nagyon jól tudjuk, mit kell érteni Gyurcsány Ferencnek a mai önkormányzati konferencián elmondott azon szavain, hogy „csak annyit szabad kapnia egy programnak, amennyibe valójában kerül, hogy maradjon másoknak is”. Ma már tudjuk: maradt. Nem is kevés – áll a Fidesz közleményében.

Előzőleg Gyurcsány Ferenc önkormányzati vezetők előtt azt mondta: a következő költségvetési év már nem a megszorítások, hanem a szigorúság éve lesz az önkormányzatoknál. „2007, ez egy kemény év volt, (...) az önkormányzatok túlnyomó többségének a megszorítás éve volt. 2008 összességében, az önkormányzati szféra egészében már nem a megszorítás, hanem (...) a szigorúságnak az éve, reálértéken, az egész év átlagában nagyjából a 2007-es pozíciókat tudják megőrizni" – fogalmazott a kormányfő az önkormányzatok napja alkalmából tartott rendezvényen, számok említése nélkül. A kormányfő szerint „ha van mozgástér", akkor mindent megtesz azért, hogy a kormánynak és az országnak egyetlen kiemelt célja legyen: megújítani a magyar iskolát és a közoktatást.

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, mindent megtesznek azért, hogy az uniós fejlesztési források oda jussanak, ahol szükség van rá, ezért is szigorítják az összeférhetetlenségi törvényt, és ezért hoznak etikai szabályokat is. A kormányfő ugyanakkor arra kérte a települési vezetőket, hogy "otthon", maguk is teremtsék meg a szabályozás, az ellenőrizhetőség és az átláthatóság feltételeit. Mint mondta, ma több helyen gyakorlat, hogy több pénzt kérnek egy adott célra, hogy a fennmaradó összegből egy másik beruházást is elvégezhessenek. Mint mondta, "annyit és csak annyit" szabad kapnia egy programnak, amennyibe valójában kerül, hogy „maradjon másoknak is".

/MNO/