Tájházon innen, falumúzeumon túl I. ...Nagytarcsa

Nagytarcsai falumúzeum udvar

A Magyarország múzeumai című kézikönyv azzal a céllal jött létre- több társával egyetemben-, hogy népszerűsítsék azokat a helytörténeti gyűjteményeket melyek létrejöttét helyi polgárok, honismereti aktivisták, hagyományőrző csoportok hoztak létre.
A falvak lakói általában szülőfalujuk iránti szeretetből adták össze a gyűjtemények anyagát, hogy meg tudják mutatni az utókornak, hogyan éltek, dolgoztak ott valamikor.

A Magyarország múzeumai kézikönyv Pest megyei részében felsorolja az alábbi faluházakat, múzeumokat, tájházakat (néhol alapítási évvel):
Albertirsa 1983, Budaörs, Fót, Gyömrő, Iklad 1983, Isaszeg 1982, Kemence 1984, Nagybörzsöny 1983, Nagykáta, Nagytarcsa 1960, Pomáz, Solymár, Tápiógyörgye, Tápiószele, Tura, Verseg, Zsámbok.

Dány nevét, akárhogy is meresztettem a szemem nem láttam sehol. Pedig Dánynak van egy XVIII. századból származó tájháza, mely Pest megye talán legidősebb ilyen jellegű épülete! A dányi tájház már az 1970-es évektől fogadja az érdeklődőket!

A helyi gyűjtemény létrehozója Kozár Gyula plébános, kanonok volt. A plébános 1950-ben került Dányba. Az elődei, ismerősei így biztatták:” A dányi embereket könnyű megszeretni, csak ismerni kell őket.”
A plébános lelkipásztorkodás mellett néprajzkutató is volt és a KALOT mozgalom egyik alapítója.

A nép megismerésének gondolata rávezette a Dány helytörténeti, néprajzi és hitélet-történeti múltjának kutatására. Módszeresen fotózta a dányi néprajzi emlékeket, a dányi emberek mindennapjait, régi tárgyakat gyűjtött. A régi tárgyak gyűjtésébe az iskolások és ministránsok is bekapcsolódtak. A felhalmozódott gyűjteményének egy régi zsellérházat vásárolt a Deák körúton. Skanzenről álmodozott, több hasonló korú házat is szeretett volna megvásárolni a környéken.

A falumúzeumnak vett házat elvették tőle, államosították. Az összegyűjtött több száz éves régiségek egy jelentős részét Aszódra vitték, restaurálás címén. Sok tárgy többé nem is került vissza múzeumunkba!

Az elkövetkezőkben szeretném Önöket megismertetni környékünk tájházaival, falumúzeumaival, hogy lássuk más településeken mit őriztek meg a múltból. Néha a kalandozások során elhagyjuk Pest megyét is, de így talán színesebb is lesz az összeállítás.
Viszont arra kérem Önöket, ne elégedjenek meg azzal a kevés fotóval amit bemutatok! A helyszínek varázsát, a sok szép látnivalót ha arra járnak, tekintsék meg személyesen!

Kellemes kikapcsolódást!

A nagytarcsai falumúzeum

Budapest szomszédságában, a Gödöllői-dombság területén található Nagytarcsa.
A múzeum réz- és szkítakori kiállításának anyaga is mutatja, ősi település. A falu a XX. századig Csíktarcsa néven volt ismert. A 18. század közepétől kezdve felvidéki, Hont és Nógrád megyei szlovákok telepedtek le a faluban. A szlovákság átvette az őslakosság szokásait, de öltözködésükben, népviseletükben megtartották hagyományaikat.

Az 1960-ban alapított falumúzeum épülete 1939-ben épült a Tessedik Sámuel népfőiskolai mozgalom keretében.
Az alföldi stílusban épült parasztház adott otthont és tanépületet a bentlakásos oktatás hallgatói számára.
A múzeum épületében Nagytarcsa néprajz-népművészeti emlékeit, helyi ásatásokból előkerült leletek gyűjteményét láthatjuk. A múzeum anyagát egy helyi tanító házaspár, Molnár Lajos és Molnárné Hajdú Margit kezdte el gyűjteni az 1950-es évek végén.

A mindennapi használati tárgyak, bútorok, háztartási és gazdasági munkaeszközök mellett gazdag népviseleti gyűjteményt is láthatunk.
A népi díszítőművészetet nem csak a népviseletben volt jelen. A díszes párnákkal felvetett ágy hímzett vánkosai, az áttört mintájú kis függönyök, színes hímzésdíszű fehér vászonfüggönyök is ékes bizonyítékai a népi díszítőkedvnek.
Az első szobában álló, kékre festett, tulipánokkal díszített ágyon lévő párnákat fej alá soha nem tették, rajta nem aludtak. A kilenc párna kelengye: az alsó sor dédanyai, a középső nagyanyai, a felső sor anyai.
A festett, faragot menyasszonyi tulipános ládát a menyecske hozta a házhoz, szőttes kelengyével tele. A tulipános ládát később a sublót váltotta fel. A sublótban ingeket, blúzokat, kötényeket, ráncolt szoknyákat, kendőket, kötött kabátkákat tároltak.

Nagytarcsán is a lányok és asszonyok koruknak, a jeles ünnepeknek és gyásznak megfelelően váltották ruháiknak színeit. Az áttört hímzés mindig fehér volt. A kendő alá fejkötőt csak a menyecske vagy az asszony hordhatott. A lányoknak haja hátul egy copfban lógott, a végében lévő szalag a szoknya aljáig is leért.
Nagytarcsai viselet volt a „kacabaj” a bélelt blúz, mely télre is megfelelő öltözeti darab volt. A másik Nagytarcsára jellemző viselet a „sata”, a menyasszony fehér, gazdagon hímzett köténye. A menyasszony a brokátszoknyája alatt tizenkét piglyuvankát hordott.

A nagytarcsai falumúzeumban őrzik azoknak a szkíta sámán csörgőknek a másolatát, melyeket a faluban találtak. A bronzból öntött szobros csörgőkről Dr. Bakay Kornél és László Gyula is említést tesz munkáiban. A két csörgővel - az egyiken egy álló, a másikon egy összeroskadó bika látható – két másik vasnyelű csengőt is találtak, melyeket valószínűleg dobokra kötöttek. A sámáncsörgők és csengők hangja Dr.Bakay Kornél szerint harmonikusan összecseng.

A nagytarcsai falumúzeum gazdag helytörténeti, néprajzi, helyi népviseleti gyűjteményével vár minden kedves érdeklődőt.

További információ, nyitvatartás:

Győriné Kováts Andrea múzeumvezető
telefon: 06-70/379-8262

Lejegyezte: Buborék

Szkíta sámán csörgőkNagytarcsai menyasszony ruhákAblakNagytarcsai ágyBaba járókávalHasználati eszközökNagytarcsai szövő nőSzövőszékNagytarcsai konyhaNagytarcsai falumúzeum