Itt vagyTartalom / El Camino Az Út.folyt.
El Camino Az Út.folyt.
2010. 08. 26. 12. etap. Burgos-Hontanas
Mivel a Burgosi út kb. 50 km, rengeteget kivett belőlem, nagyon elfáradtam, így csak reggel 7:20-kor indultam. Kb. 700 m megtétele után rájöttem, nincs nálam a GPS na, mondom ugrott 100.000 Ft. Vissza a szállásra, hát rég örültem ennyire, megtaláltam a matrac alatt. Így lett az indulás 7:45. Hát ezt az etapot a napsütés és a szél (erős) jellemezte. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy nem a tervezett állomáson szálltam meg, mert elméreteztem a távot. 32 km-t mentem a GPS szerint, de mintha a sivatagban közlekedtem volna. Délután kb. 14:00-kor egy lélek sem volt, úgy éreztem, mintha egy kihalt bolygón lennék. A homokviharban elhagyott egy érdekes zarándok fazon, a derekára volt csatolva egy kétkerekű kis járgány, ezen utaztatta a csomagját. Rajta kívül egy pelegrinoval sem találkoztam délután. Már teljesen ki voltam száradva, reménykedtem, hogy minél előbb településbe botlom. A porfelhőben megpillantottam egy kis torony félét, megörültem, hogy egy település. Körülbelül még ötszáz métert kellett megtenni a falucskáig. Mikor beértem megijedtem a látványtól, teljesen lelakott, kihalt kis település volt. Na, mondom, ha itt kell megszállnom az 18 éven felüli lesz. De aztán a félelmem alaptalan volt, mert a templom mellett egy régi kőházat pazarul felújított a tulaj. Hontanasba 15:30-ra értem be. A szállásom Panzió szerű albergue volt, egy fullos bárral kiegészítve. Rögtön megittam két korsó sört, rengeteg vizet vesztettem az úton. A lábaim a szokásosak, bal térd K.O., jobb láb, amit akarsz, két vérhólyag, az egyik múlófélben és egy hatalmas vízhólyag a talpamon, ami 20 km-en kifakadt, hát most azt gyógykezelem. Volt egy zarándoktársam minden lábujjával történt már valami. Ami érdekes, rájöttem, hogy a jobb lábam csúszkál a cipőben, ezért kipróbáltam a két zoknis szuper elméletet, eredmény, jobb, mint volt az biztos. Visszamentem a szobámba, a 30 férőhelyesbe és a legnagyobb meglepetésemre a caminon először hallottam magyar hangokat. Szóltam magyarul, nagy öröm volt náluk is és az ágyam köré rajzottak. Jól esett, hogy kértek meséljek. Évi, Andi, Feri, ők budapestiek. Kiderült, hogy Feri és Andi már harmadszor van kint a caminon, de először járják végig. Nagy utazók, mert idén már voltak Indiában. Az elmúlt évben voltak Thaiföldön és Kambodzsában, megnézték a holt várost. Évi még holnap megy Castrojerizig (10 km) és onnan busszal utazik Barcelonába, majd Budapest repülővel. Szegény nem kapott több szabit, tegnap sírt egész nap ez miatt. Vettünk egymástól egy érzékeny búcsút és alvás.
2010. 08. 27. 13. etap Hontanas-Boadilla Del Camino
Reggel korán 5:45-kor indultam, fájt mindenem. Honfitársaim még hat emelet mélyen aludtak, mert még felmentek a többiekhez bulizni. Az éjjel rengeteg fiatal szállt meg itt. Fejlámpát ma is használnom kellett. Nagyon fájt a bal térdem, végig azon járt az agyam, hogy nem fogom a mai napot bírni. A magyar csapat egyik tagja pont azt ültette a fülembe, hogy azért maradt le az egyik társuk Burgosban, mert a térde feladta. Amit hangsúlyoztak, nem a 28 éves srác adta fel, hanem a térde. Na, ezzel a tudattal lépkedtem a sötétben és azzal, hogy nem ettem csak tegnap, mikor Burgost elhagytuk. Jót kajáltam akkor egy padon, fél bagett és egy olajos hal. A másik halat és egy bagettet, valamint a mogyorót cimbáltam magammal Hontanasig és ez lesz a reggelim. Castrojerizbe értem, ez kb. 10 km-re volt Hontanastól, meg is éheztem. Legnagyobb meglepetésemre mikor keresem a kajám a táskámban nincs ott. Hát reggel a szálláson maradt. A hajnalban való indulás egyik nagy hátránya, hogy a szobádban marad a motyód fele, mert nem látsz semmit. A villanyt nem szabad felkapcsolni. Nagy a zsúfoltság, zsákok hegyén-hátán. Jó, ha megtalálod a cuccaidat. Ez az út katonás fegyelemre is tanít, pontosan tudnod kell, a táskád melyik zsebe mit rejt, mert különben egy hét alatt elhagyod a fele cuccod. Éhesen battyogtam tovább, most már nemcsak a lábaimmal van gond, hanem a hasammal is. Így jár az, aki siet reggel. Egyszer csak szembe találtam magam egy heggyel, néztem a GPS-t. 745 méteren voltam akkor. Na, mondom, ha ezt a hegyet meg kell másznom, végem lesz, mint a botnak. Hát meg kellett mászni, mondjuk megérte, mire felértem a GPS 917m-t mutatott. A tüdőmet kiköptem, meg hasonló. Gyönyörű látvány fogadott, mikor lenéztem a hegy tetejéről a völgybe. Hát, az utam mai többi része az sivár puszta. Már monotonnak mondott útnak tűnt ez az etap, mikor megpillantottam egy épületet a pusztában. Kiégve minden a forróságtól, elég lehangoló látvány fogadott. Ez egy plébánia féle volt, nyitva volt az ajtaja. Beléptem az építménybe, 4 nővér ült egy asztalnál. Kedvesen mosolyogtak, illedelmes köszönés után adtak egy stemplit. Szenthely lévén volt egy persely, 2 eurót adakoztam. Rendesek voltak, mert utána kávéval kínáltak.Mint kiderült valamikor ez az építmény zarándok kórházként is szolgált.Elbúcsúztam, ez után már csak a hőség, a térd, meg a lerobbant talpam, valamint a km volt az ellenfelem. 30 km volt a mai célkitűzés, ez Boadilla del Caminonál elkövetkezett. Az első helyen completto felirat, a másik szállás már sikeres volt. Szétettem az agyam, olyan éhes voltam. Itt már teljesen látszódott, hogy a vendéglátás a zarándokokra épült. Tágas udvar, medence, étterem és bár is tartozott az albergue-hez. A szállásért 10 eurót kellett leszurkolnom. A vendéglátás jónak mondható. Ami érdekesség, hogy megmutattam az egyik felszolgálónak a credenciálom, rögtön magyarul próbált velem társalogni. Kiejtése nem volt a legtökéletesebb, de mikor látta, hogy lesek ki a fejemből át váltott angolra. Ez a figyelmessége azért jól esett. Neve Eduardo, ilyen rasztás 30-as férfi. A lábam teljesen kivan, holnap kórház.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges