Böjte Csaba: Gondolatok egy új év hajnalán!

Csodálom Jézus Krisztust ahogyan a földre jön és saját kezébe veszi a dolgokat. Nem mást küld, hogy Ö fáradt cinizmussal, a mennyei trónusán ülve, szemlélje és kommentálja az emberiség vergődését. Ö közénk jött és szembemegy az akkori világ sodrásával, az erőszakos, kapzsi, lusta, élvhajhász semmittevéssel.

Utat keres, építkezik, társakat gyűjt, megtanítja őket csendben lenni, befelé fordulva imádkozni, felfedezni a mennyei Atya, vágyaink által szívünkbe irt álmait. Naponta útra kel, bejárja a szülőföldjét, bátran nyíltan szóba áll az emberekkel, meghallgatja őket, vigasztal, bátorít, segít. Egyetlen kérdés, egyetlen gond sem jelent számára akadályt, lendületesen felvállalja azokat és megoldja. Keresztelő Szent János lefejezése, egy – egy kudarc, nem bénítja le, duzzogva nem ül félre, hanem kitartó szívóssággal megy a szeretet útján előre. Nem gyűjt kincseket, vagyont, nem áll be egyetlen politikai irányzatba sem, szabadon szál, hiszi, hogy jósága, szeretete az egész világot megmozgatja. Egyszóval Jézus él, alkot és szeret, megy előre! Már önmagában ezért a tevékeny, lendületes életéért, én Jézus Krisztus mellé állok.

Olyan döbbenetes látni, hogy sok sok ember csak a saját pitiáner szórakozásáért mozdul meg. Csak korlátolt létének a fenntartását vállalja, önmagáért él, és nagyon sokan még azt is csak immel ámmal teszik... Annyira szeretném ezeket az embereket felrázni, rádöbbenteni arra, hogy drága egyetlen életüket pocsékolják el. Hogy lehetne az embereket a félénk, helybe tipegő, önzés burkában besavanyodott életükből kimozdítani? Felszabadítani a szeretet, az alkotás, a valós létezés csodálatos szép világára? Hogy tudnám elmondani érthetően, megmutatni azt a tiszta örömet, mely melyet a szeretet útján, botladozva is, de elinduló ember meg tapasztalhat? Lehet, hogy izgalmas egy számítógép előtt ülve vezetni egy autót, szimulált hajtű kanyarokat bevenni, de mennyivel izgalmasabb , becsületes munkád gyümölcseként megvásárolt autódat vezetve családodnak megmutatni gyermekkorod szép, mesés tájait. Lehet bekeseredve, szárny szegetten reménytelenségbe ostorozni, ezt a világot, de mennyivel jobb leülni és megfogalmazni egy verset, egy gondolatot, mely mind egy langyos szellő belekapaszkodik embertársad, csüggedten logó vitorlájába, és elindítja öt a reális létezés hatalmas óceánján. Jó dolog megérezni a kis magban feszülő élni akarást és azt szelíden jó földbe tenni, a szerető szolgálat alázatával öntözgetni. Jó dolog meghallani egy kis gyermek, ki sem mondott panaszát és egy otthon, intézményecske létrehozásával, óvodával, gyermekvédelmi központtal válaszolni, a kibontakozás utáni néma vágyra. Jó dolog mind egy láthatatlan angyal e világon keresztül suhanni, itt ott csendesen megállva, az életet szolgálni, szeretni az alkotás Istenét.

Nagyon jó dolog élni és alkotni! Ha az Isten maga mondaná, hogy nincs túlvilág, és nem tartják számon a szeretetből adott pohár vizet, a jó szót, a lehajló gyöngédséget, a másokért végzett munkát, én akkor is ezen az úton mennék tovább, mert jó dolog jónak lenni, alkotni, a létezés örömét megosztani embertársaiddal. Jó dolog a kis homokból várat építeni, a téglából templomot az Istennek, otthont az embereknek. Jó dolog a földet feltörni, és tarka virágot, hatalmas fákat ültetni csak úgy, hogy legyenek, hogy létükkel tanúskodjanak az élet, a kibontakozás, a folyamatosan mozgásban lévő Isten irántunk való végtelen szeretetéről.

Megéri? Építed, szépíted a világot, és észre se veszed, magadat építed, bontakoztatod ki, minden egyes kapavágás, nemcsak a földet teszi lakhatóbbá, hanem te magadat is. Mindennapjaid szeretetének tüzében kiégő tégláidból nemcsak kint a világban épül ház, otthon a családodnak, hanem belülről építkezve megszületik benned, a családjáért felelős felnőtt, az apa, ki életet ad. Csodálatos életet adni, gyermeket szülni, és azt becsülettel, türelemmel az öntudatra ébredésig felnevelni, majd imádságos szeretettel az ö útját mindvégig egyengetni, és öreg fejjel az általad ásott kútból felbuggyanó tiszta vízben megmosakodni. Te ástad a kutat, de annak, életet adó tiszta vizét nem te teremtetted, általad születik valami, ami nem te vagy, mely életet ad sokaknak, s melynek tükrében megláthatod végre te is az igazi szép arcodat. Persze, hogy megéri a teremtő Istennek társává válva magadat e világban kiteljesíteni. Semmiből, a végtelen létbe felnőni, úgy lenni hatalmas fává, hogy forró nyarakban érett magvaid ezreiben, erdővé válsz.

Minden egyes perc, óra mit Isten jóságosan neked adott, s melyet te jószándékú munkával, alkotással nem kamatoztatsz, melyet a semmittevés, az önsajnálat, a meddő poénkodás, a helyben topogás céltalan kocsonyájában töltesz, elvesztett, soha vissza nem térő lehetőség. Tiszta szívemből sajnállak téged, ki évekig célozgatsz, de nem mered meghúzni a ravaszt. Igen sajnállak téged ki olyan szellemi, lelki, anyagi erőket gyűjtesz, melyekből nem épül, vers, szerelem, ház, haza, melyek csak poros raktárrá teszik életed, s téged értelmetlen lím – lomjaid őrzőjévé, egy karikás szemű, betörőktől rettegő éjjeli őré. Mi vagy te? Egy szárnyatlan sas, a porban kapirgáló tyúkok között? Nem haragszom rád, csak szánlak, mind azt a vándort, ki balgán megáll és tikkadtan szomjazik az életadó kút mellett. Izgalmas, érdekes az élet, és ne azért buggyanjon ki szívedből a dal, mert általa unatkozó emberek sztárja lehetsz, hanem csak azért mert jó énekelni, társa lenni a korán kelő pacsirtának, ki dalával ébreszti a hajnalt, és a vándort. Jó alkotni, a vásznon megragadni egy mozdulatot, egy csak általad megsejtett hajlatát a tájnak, és azt amit csak te egyedül látsz, alkotó munkáddal alázatosan láthatóvá tenni az egész világnak.

A mozgásban lévő Istennek szolgája vagyok. És mint a gyermekkorod játékában, a szaladó gyermek, szeretnélek életadó simogatással megérinteni, hogy életed legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj magadba fordulva álmokat látni, és azokat társakat keresve bátran megvalósítani. Megtapasztalni azt, hogy milyen csodálatos társa lenni a világot, tiszta, szép vágyaid által beléd irt irányban tovább teremtő Istennek. Krisztus, Isten reális válasza volt az emberiség évezredes adventjére. Jézus léte örök válasz, nem csak a megannyi miértre, hogyanra, hanem a te alapvető örök kérdéseire is. Az élő hit, az erőt adó remény válságban van, és persze ez újabb és újabb politikai, gazdasági kríziseket szül. Hogyan tovább? Hiszem, hogy a világ megannyi kérdésére a válasz benned van, te magad vagy a válasz, melyeket a benned feszülő tiszta vágyakban, álmokban találhatsz meg. A kérdés az, hogy mersz-e magadba nézni, mered kimondani, megfogalmazni a végtelen utáni tiszta sóvárgásaidat? Mered félrelökni, a kufár, csak a vagyonukat halmozni akaró kereskedők csillogó reklámjait, és kimondani mindazt miért érdemes élned, dolgoznod, meghalnod? Mered alázatos partnerségben Istennel tovább teremteni ezt a szép világot? Mersz a gondolkodó, kereső embertársaid sorába állni, hogy te is akár egyetlen dallammal gazdagabbá tedd magadat, és társaidat? Mersz a holnapban nézni, és talán milliók által, a csendes adventi imában kértekre, Isten símogató válasza lenni?

Karácsony van! Mersz szeretetből mások számára megtestesülni? Újból útra kelni? Mosolyogva az emberek kérdéseire, kéréseire, megnyugtató válasz lenni?

Egyetlen dolgot kívánok az új esztendőre: merj ezekre a kérdésekre bátran IGENT mondani!

Böjte Csaba