Találó a megfogalmazás!

Kedves Szeretteim!

Amint jól tudjátok, közeledik a születésnapom.
Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget
rendeztek, és úgy tűnik, ez idén is így lesz.

Nagyon sok
ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra
szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ
minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapom egyre
közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább
egyszer egy évben sok ember gondol rám. Amint tudjátok,
születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött.
Az első időkben még úgy tűnt, hogy az emberek értették, és
hálásak voltak mindazért, amit értük tettem, de manapság
egyre inkább úgy látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát
az ünneplésnek. Mindenhol összejönnek az emberek, családok,
barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában
nem tudják, nem értik, és nem is keresik a valódi
jelentőségét az ünnepnek.

Emlékszem, az elmúlt évben is hatalmas lakomát rendeztek a
tiszteletemre. Az asztal roskadásig tele volt ízletes
ételekkel, gyümölcsökkel, édességekkel. Tökéletesen
díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt
ajándék várta gazdáját. S tudjátok, mi történt? Meg sem
hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége - mégsem
küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok
dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés
elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót.
Pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni...

Habár az igazság az, hogy mindez nem lepett meg, hiszen az
elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót. Mivel
pedig nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban
megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik
sarokban.

Mindenki nagyon jól érezte magát, ittak, ettek,
beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt.

Egyszer csak belépett a szobába egy nagydarab, kövér, piros
ruhás, fehér szakállas ember azt kiabálva: HO-HO-HO. Leült
egy díványra, a gyerekek pedig rohangáltak hozzá : Télapó,
Télapó! - mintha ez az egész ünnepség róla szólt volna.
Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték
egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át
senki. Aztán nagy várakozással elkezdték osztogatni, és
csomagolni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem,
vajon nekem van-e valami - de nem, én nem kaptam semmit. Te
hogyan éreznéd magad, ha a születésnapodon mindenki kapna
ajándékot, csak éppen te nem? Megértettem, hogy nemkívánatos
személy vagyok saját születésnapom emlékünnepén, és
csöndesen elhagytam a helyiséget. És - tudjátok - ez minden
évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, ital,
ajándékok, összejövetelek érdeklik és alig néhányan
emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a
karácsonyon beengednének engem az életükbe! Nagyon
szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több mint kétezer
évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy
megmentsem őket. Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes
szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe.

Valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való
tekintettel, hogy jó néhányan tudjátok az ünnep igazi
értelmét. Hamarosan rendezek én is egy saját ünnepséget:
látványosat, hatalmasat, amilyet soha senki még elképzelni
sem volt képes. Most még dolgozom rajta. Már küldöm a
meghívókat - Te is kaptál már, személyesen. Remélem,
észrevetted a sokféle invitálás között, s nem dobtad el?
Kérlek, feltétlenül jelezz vissza, részt akarsz-e venni az
örömünnepemen, foglalhatok-e egy helyet a számodra?
Beírhatom-e a nevedet aranybetűkkel a vendégkönyvembe? Az
ünnepségemen ugyanis csak azok jelenhetnek meg, akiknek
nevei ott szerepelnek. Sok vendéget várok.

Akik elvesztették vagy eldobták a meghívókat, el sem jönnek
- kár értük! Akik nem válaszolnak a meghívásra, azok hiába
jönnek, nem lesz helyük, kívül maradnak. Nagyon lesújt
minden ilyen elmaradás...

Kérlek, készülj és válaszolj, mert így, amikor mindent
előkészítettem, te is részese lehetsz az én csodálatos
ünnepségemnek.

A találkozás reményében szeretettel üdvözöllek:

Jézus Krisztus