Itt vagyTartalom / Mi az a Dányi Búcsú?

Mi az a Dányi Búcsú?


Beküldte jadzi - Ekkor: 2007 August 01

Baráti beszélgetésekben a közelmúltban többször előjött a kérdés: mi is az a „Dányi Búcsú”. Megpróbálunk utánajárni ennek az érdekes kérdésnek. Amit fixen tudunk: Dány község egyik legnagyobb ünnepe ez a nap. Általában július utolsó vasárnapja, és templomunk védőszentjéhez Szent Jakabhoz kapcsolódik. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a templomi búcsú a következőt takarja:
„A templom búcsúja, vagyis a templom címének ünnepe, annak a szentnek, „titok”-nak (pl. Szentháromság, Szent Kereszt stb.) a napja, akinek tiszteletére a templomot felszentelték. Nálunk a legtöbb templomi búcsút a termés betakarítása utáni hónapokra tették: István király, → Nagyboldogasszony napja, Szent Kereszt felmagasztalása (szept. 14.), → Szent Mihály napja, → Kisasszony napja, Szent Márton napjára. A templomi búcsú napján – amint É-Mo.-on mondják – vendégségeket tartanak, amelyre a közelebbi és távolabbi községekben élő rokonokat és jóbarátokat meghívják. Régebben a meghívott vendégeknek már istentisztelet előtt illett megérkezniük és részt venniük az istentiszteleten. Ezután következett az ételben, italban bőséges ebéd. Ebéd közben és utána az egymást ritkán látott rokonok és jóbarátok megbeszélték az elmúlt idők eseményeit. A fiatalok a délutáni istentisztelet után kezdődő, másnap reggelig tartó → bált is rendeznek. A vendégek általában még aznap hazatértek. A vendéglátó család a meghívottak otthon maradt családtagjainak az ebéd ételeiből ajándékot küldött.”
Tehát a Dányi Búcsú ehhez a hagyományhoz kapcsolódik, Szent Jakab neve napjához közeli vasárnap ünnepli a falu ezt a napot. Az utóbbi évtizedekben ehhez hozzá kapcsolódott a vásári forgatag, a céllövöldék, hinták, árusok tömkelege. A búcsúnak ezek szükséges részei, de nem takarhatják el a valódi tartalmát ennek a napnak. A búcsú szó ma azt jelenti, hogy az Egyház hívei imádságának közös erejével -Istentől kapott hatalma által- közbenjár a bocsánatos bűnök elengedéséért az egyén részére. A bűneitől megtisztuló közösség ünnepe ez, és ezért igyekszik haza mindenki a búcsú napjára. Idén érdekes színfolttal gazdagodott ez a nap, a falunapok rendezvénysorozatának egyik állomása volt. Talán ez is segít a közösség összetartásában, és remélem hagyomány válik belőle. Érdekes szokás még Dányon a jakabolás. Ez a búcsút követő napon (hétfőn) a barátok összejönnek, és valahol (határban, pincénél stb. ...) bográcsozással, sütögetéssel, beszélgetéssel töltik el az időt. Ha valakinek van még információja a témáról, érdeklődéssel veszem ha hozzászól.

Cimkék