Itt vagyTartalom / A hajdani dányi kanonok nyomában

A hajdani dányi kanonok nyomában


Beküldte buborék - Ekkor: 2010 March 30

Kozár GyulaKozár GyulaMárcius közepén Kállóra látogattunk.A Cserhát lábainál megbúvó délnógrádi kisfaluban felkerestük az egykori dányi plébánosok, Kozár Gyula és Jarábik János kállói templomát.

A március 15-i ünnepségek után a köztéri 1848-hoz kötődő szobrok ünneplőbe öltöztek.Kossuth életnagyságú faszobra a község közepén áll, közel a falu barokk stílusú templomához.

A centrumban találjuk még Szent István szintén életnagyságú kőszobrát.A templomkert tövében látható az I.világháborús emlékmű.

A templom melletti plébánia udvarára egy hatalmas székely kapun át jutottunk.A kapu hátoldalán olvashatjuk a gazdagon faragott kapu készítőinek nevét.Itt láthatjuk Jarábik atya nevét is.
Az udvarból a plébánia épületébe egy kisebb székely kapun át jutunk.

A plébánián megnéztük Kozár Gyula kanonok könyv gyűjtemény hagyatékát, dolgozó szobáját.

Kozár Gyula 1950 szeptemberétől vezette a dányi plébániát. A hitélet irányítása mellett nagy figyelmet fordított Dány helytörténeti, néprajzi és hitélet-történeti múltjának megismerésére és dokumentálására. Helytörténeti gyűjteményéből jött létre a dányi tájház.Itt tartózkodása alatt rengeteg fotón megörökítette az egyszerű dányi emberek életét, tárgyi, építkezési emlékeit.Gyüjtése során felhasználta munkatársa, Jarábik János káplán " A hagyományos falusi település és építkezés változásainak vizsgálata Dányban" című munkáját is.
Dány község helytörténeti élete-című könyve halála után tíz évvel a Magyar Millennium évében jelent meg 2000-ben. A mai napig e könyv a leghitelesebb forrása a Dány történetére után érdeklődőknek.
Dányi lelkipásztorkodás után került Kozár Gyula és Jarábik János atya Kállóra.

A plébánia után megnéztük Kálló dombtetőn álló templomát.
Barokkos freskói és oltárai lenyűgözőek.
Mint megtudtuk az egykor háromezer főt is számláló község lakossága mára 1400 főre apadt.Az általános iskolában a gyermekek többségét a nagylétszámú helyi cigányság adja.
Mint általában a magyar falvak többsége, ez is elöregedőben van.

A templom megtekintése után még végigmentünk a falun, búcsúzóul megnéztünk egy pár régi kállói házat.

Hazafelé, Kartalon még megálltunk. A nemrégiben épült Szent Erzsébet kertben, az Árpádházi szentek sorfala közt áthaladva lefotóztuk a Magyarok Nagyasszonya Kápolnát.

Lejegyezte: Buborék 2010 márciusa

Szent Erzsébet kert KartalSzent Erzsébet kert KartalKállói régi házKállói régi házKállói templomKállói templomTemplom belső KállóTemplom belső KállóKozár Gyula hagyaték 02Kozár Gyula hagyaték 02Kozár Gyula hagyatékKozár Gyula hagyatékPlébánia udvar KállóPlébánia udvar KállóA kapu alkotóinak neveA kapu alkotóinak nevePlébánia kapu KállóPlébánia kapu KállóSzent István szobor KállónSzent István szobor KállónMagyarok Nagyasszonya kápolna KartalMagyarok Nagyasszonya kápolna KartalI. vil.háborús emlékmű KállónI. vil.háborús emlékmű KállónKossuth szobor KállónKossuth szobor KállónOltár KállónOltár Kállón

Cimkék