Az önfeláldozó szeretet jelképe

Dányi pelikánA kicsinyeit vérével tápláló pelikán a 12. század óta a legkedveltebb Krisztus szimbólumok egyike, az áldozatkészséget, az isteni szeretetet fejezi ki. Szent Ágoston a szenvedő Krisztus jelképeként írt róla.

Az állattanban szereplő pelikán, vagy más néven gödény (pelecanus onocrotalus) egyik legnagyobb folyók, tavak partján élő úszó vízimadarunk, melynek két méter is lehet a szárnyszélessége. Nagy teste ellenére aránylag könnyűsúlyú.

Csontjai levegővel teltek, bőre alatt is légzsákok helyezkednek el, e miatt nem képes a víz alá bukni. /Csak egy faj, a tengeri pelikán képes zuhanó repüléssel a víz alá bukni (pelecanus occidentalis)/. Hosszú nyaka, és széles, hosszú csőre segítségével fogja a halakat. Zsákmányát az alsó csőrkávái között feszülő rózsaszín hártyájú bőrzsákjában tartja.

A fabulákban szereplő pelikánnak kisebb a teste, s rövid, hegyes a csőre.

Életmódi sajátossága, hogy fiókáit a visszaöklendezett, félig megemésztett, pépszerűvé vált táplálékkal neveli, amit a fiókák a bőrzsákból szednek ki. Feltehetően ennek a ténykedésnek hibás értelmezése szülhette azt a legendát, hogy a pelikán saját vérével, illetve húsával táplálja fiait.

Már az ötödik századból említi Epiphanius, hogy a gödénytojó szenvedélyes szeretetében oly odaadóan cirógatja fiókáit-csőrrel, karommal-, hogy azok belehalnak. Három nap múlva előkerül a hím, halott fiókák láttán úgy kétségbe esik, hogy csőrével felszaggatja a mellét. A sebéből a fiókákra kicsorduló vér életre kelti azokat…

A bestiáriumok mind így mesélik el a pelikánnak ezt a tettét, csupán Szent Jeromos okolja a kígyót a fiókák haláláért. A fabula szokványos változata úgy szól, hogy a pelikán azért tépi fel a mellét, hogy vérével táplálja ivadékait.
Leonardo da Vinci bestiáriuma így írja le a pelikánt:”Roppant szereti a fiókáit, és mikor a kígyók megölik őket, s ő rájuk akad a fészekben, feltépi a mellét, s vérében megfürdetvén a fiókákat, életre kelti őket.”

A középkortól kezdve a keresztény hagyomány a pelikánt eucharisztikus szimbólumként tartotta számon, mert életet adó vérét párhuzamba állította a megváltó Krisztus kiontott vérével. A halottakat életre keltő vér az oltáriszentséget és a keresztet idézi, amit a Paradicsom egyik híres sora (XXV,113) „pelikánunk”-nak mondja Jézus Krisztust. Benvenuto da Imola latin nyelvű kommentárja ezt így magyarázza:” Azért modjuk pelikánnak, mert megváltásunkra megnyitotta oldalát, amint a pelikán is vérével kelti életre halott ivadékait.”
Az Eucharisztia Krisztusát Aquinói Szent Tamás a Pie pelicane (Kegyes Pelikán) szavakkal szólította meg az Adoro te devote (Imádlak és áldlak) című himnuszában./ Az Eucharisztia szűkebb értelemben az Oltáriszentségben önmagát eledelül adó Krisztust jelenti./

A Zsoltár bűnbánó imájában olvashatjuk: „Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz, olyanná lettem mint bagoly a romokon” Zsolt. 102:7. A hasonlat nagyon drámai, hiszen a pelikán a pusztában, víz nélkül, elveszett élőlény.

Képzőművészetben Giotto di Bondone(1266-1337) ábrázolja először a megfeszített Krisztust és a pelikánt. Giotto-val baráti viszonyban álló Dante Krisztust „a mi pelikánunk”-nak nevezi.

A misztótfalusi 1650-ben készült úrasztali terítőn ez a hímzés olvasható: „Az Úr Jézus Krisztus az igazi pelikán, ki megeleveníti a mi lelkünket az örök életre. Ámen”

A pelikán gyakran szerepel az egyházi heraldikában, láthatjuk kelyheken, úrasztali kannákon, oltárokon, ikonokon.
Dányban templomunk Szent sír oltárán láthatjuk a fiókáit tápláló, az önfeláldozás jelképévé vált pelikánt, fészke alatt a kígyókkal. A német mesterek műve, a 100 éves oltár további érdekessége, hogy 1910-ben készült, akárcsak a másik három oltárunk.

Dányi Szent sír oltárrészletDányi pelikánPelikán -szimbólum

Lejegyezte: Buborék
Forrás: Jorge Luis Borges: Képzelt lények könyve
Kohl István: Madarak a Bibliában
Magyar kurír 2005.10.20-i internetes kiadása
Vörösvári Újság Online