Vízkereszt Margittán 20 évvel ezelőtt

Gódor András
Híradások is szóltak most róla, arról a 20 évvel ezelőtti eseményről, amely Romániában történt, és a Ceausescu-rendszer bukásához vezetett. Ilyenkor történt, amikor arra is emlékezünk, hogy a napkeleti bölcsek követve a csillagot, a betlehemi jászolig jutottak. Ilyenkor a katolikus egyházban az epifániát ünnepeljük, vagyis vízkeresztet.

Ilyenkor történt, 20 évvel ezelőtt, 1990. január 5-én, hogy elindult egy csapat Dányból Erdélybe, hogy ruhát, élelmet, ajándékot vigyen a nehéz sorsban élő erdélyieknek. Lázár János (Arany) vezette az IFÁ-t ha jól emlékeszem, segédvezetőként Lente Gábor (galgahévízi fiú, aki szintén a TSZ-ben dolgozott) volt mellette. A teherautót Ujfalusi János barna színű eléggé megviselt wartburg kombija követte, melyben rajta kívül még hárman ültünk, ifjú Oláh Sándor, néhai Kovács András, és jómagam.
A templom mellől indultunk hajnalban, János atya, vagyis Turai János plébános úr – aki ma a máriabesnyői bazilika plébánosa – megáldotta az utazókat, és a rakományt, így vágtunk neki a határnak. Nem kevés bonyodalom árán átjutottunk a túloldalra, Nagyváradra. Hideg volt, úgy emlékezem, és borús, rossz idő. Nagyvárad több, mint 200 ezer lelket számláló nagyváros. Merre menjünk, hová menjünk, hová, kinek vigyük a dányiak ajándékát, teljesen tanácstalanok voltunk. Míg végül bekopogtunk egy plébániára, ahol azt a tanácsot kaptuk, hogy menjünk el Tempfli József plébániájára, ott eligazítást kapunk. (Tempfli József 2-3 hónap múlva püspök lett, azóta nyugdíjba vonult, de ma sem szűnik meg az erdélyi magyarságért, a katolikus egyház javaiért harcolni, küzdeni.)
Tempfli József plébániája Nagyvárad olaszinak nevezett részén volt. Amikor utunk céljáról kértünk tőle tanácsot, azt javasolta, menjünk el, vigyük el az ajándékot Margittára. Margitta a Szilágyságban lévő, az 1805-ös helységnévtár alapján oppídium, vagyis mezőváros volt. Margitta az Európa 60-as úttól balra esik, Mezőtelegd után kell balra fordulni, és a dombok között még emlékezetem szerint legalább 40 km-t utazni. Rossz, úttalan utakon jutottunk el Margittára, ahol – ki máshoz is mehettünk volna – a plébániát kerestük, és a plébános úr eligazító szavaira vártunk.

A település lakosai kitörő örömmel fogadtak bennünket, éjszakára is befogadtak, és valóban, tényleg úgy érezhettük magunkat, mint ama istállóban a napkeleti bölcsek. A romániai forradalom csillaga, Tőkés László református püspök volt, ennek a csillagnak a fénye jutott el a dányi szívekig, akik átérezve az erdélyi magyarok nehéz sorsát, de jó keresztényként átérezve minden nehéz sorsban élő ember helyzetét, legyen az magyar, vagy román, vagy cigány, vagy bármely nemzetiséghez tartozó, a felebaráti szeretet diktálta kötelezettség megnyitotta az adakozó szíveket. Tempfli plébános úr szívünkre kötötte, hogy visszafelé térjünk be hozzá, és meséljünk útiélményünkről, hogyan fogadtak bennünket, és mi hogyan éreztük magunkat a magyar testvérek között. A visszaút során természetesen ismét találkoztunk Tempfli plébános úrral, aki meleg szeretettel mondott köszönetet és küldte áldását a dányiakra.

Milyen lett 20 év alatt a helyzet Erdélyben, vagy Magyarországon, vagy akár Európában, azt nehéz néhány szóban összefoglalni. Egy dolog bizonyos. Ha nem látjuk életünk minden napján azt a bizonyos csillagot, amit a napkeleti bölcsek láttak, és ha ez nem vezet el bennünket a jászolhoz, az Istenként földre szállott Krisztushoz, akkor ez a világ halálra van ítélve, mert ezen semmiféle forradalom, semmiféle unióbéli összefogás nem segít. Szomorúan kell megállapítanom, hogy 20 év alatt a helyzetünk nem javult. Vannak ugyan demokratikus intézmények, működnek az emberi szabadságra utaló jelek, de az az egyetemesség, ami a betlehemi istálló fölött ragyogó csillag fényéből és melegéből árad felénk, a szomorú sorsokon, félresikerült életeken, a kilátástalan helyzeteken megtörik. Nincs tehát más utunk, mint kapaszkodni a csillagba, mely bennünket 20 évvel ezelőtt Margittáig vezetett, a 2010-es esztendőben pedig remélhetőleg egymáshoz is elvezet.

20 év után is közismert és elismert a dányi nép jó célra megnyíló adakozó kedve, és megnyilvánul ez napjainkban is, amikor a gyönyörű szép neogót stílusú templomunk centenáriumát tartva annak felújítására jó szívvel adakozik.

Dány, 2010. január 5.

Gódor András
polgármester