Itt vagyTartalom / Kétszer kettő még mindig négy, bármennyire is szeretnék bizonyítani, hogy 2x2=5-tel….

Kétszer kettő még mindig négy, bármennyire is szeretnék bizonyítani, hogy 2x2=5-tel….


Beküldte lokálpatrióták - Ekkor: 2009 August 14

Szeretjük a számokat, mert nehezen lehet cáfolni, vagy következmények nélkül meghamisítani az értéküket!

1. Iskolaigazgató választás: a szakma könnyebb érthetőség kedvéért a PEDAGÓGUSOK CSOPORTJA 21:5 arányban választotta vezetőjének Kéménczyné Kozák Elvirát, mint iskolaigazgatót.

E döntéssel a polgármesterpárti képviselők egyetértettek, hiszen az iskolaigazgató hosszú évek során bizonyította rátermettségét, főként, hogy a szakma is ezt támasztotta alá.

Az már mellékes, hogy MI falu lakói is – egykori tanítványok, tanítványok szülei – ezzel értünk egyet.

A MARGARÉTÁS KÉPVISELŐK FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA MINDEN TÉNYT, A SAJÁT EMBERÜKET AKARTÁK IGAZGATÓNAK!

2. Óvodavezető választás: a szakma szintén Péter Gyuláné, régi vezető mellett voksolt, aki évtizedek során bizonyította rátermettségét, minden szükséges képesítéssel rendelkezik, a szülők elégedettek munkájával. A fentiek ismeretében természetes, hogy nem választottak új vezetőt, hiszen a RÉGI MÁR BIZONYÍTOTT! Ilyen feltételekkel a polgármesterpárti képviselők, szintén nem akartak új vezetőt, mert tökéletesen megfelelt a régi.

A MARGARÉTÁS KÉPVISELŐK EZT NEM TÁMOGATTÁK, ÚJAT AKARTAK, EZÉRT NINCS MOSTSEM KINEVEZETT VEZETŐJE AZ ÓVODÁNAK.

3. Ha már a számoknál tartunk:

A 2006-os választások előtti időszakban zajlott a legnagyobb lejárató hadművelet a jelenlegi polgármester Gódor András ellen! Dány történelmi időszakát élte, mert ilyen még nem volt!

Ennek ellenére, mivel a dányi embert csak vezetni és nem megvezetni lehet Gódor András 84o körüli szavazattal megnyerte a választásokat.

MOST CSUPÁN ENNYIT! A legközelebbi írásunkban szintén a számadatokkal bizonyítjuk, tényekkel alátámasztjuk, a résztvevőket nevesítjük, hogy ki és mekkora összegű kárt okozott ennek a községnek!

Úgy látjuk, hogy már nem ér a szép szó másként!

lokálpatrióták

Cimkék