Ma is hat a csomafalvi gyógyír

Apácazsír, apácaír vagy csak egyszerűen az ír – így beszélnek arról a csomafalvi kenőcsről, mely csodával határos módon gyógyítja a sebeket, égett, fagyott bőrfelületeket, de még az aranyeret is.

A Borsos-nővérek, akik apácaként élték le életüket, két asszonyra hagyták az ír titkos receptjét, s bár a megbízottak különbözőképp keverik a csodaszert, mindketten állítják, sok patikai tablettánál hatásosabb. A fityulás nővérek csodakenőcsét ma már nemcsak a csomafalviak ismerik, határokon túl jutott a hír és az ír.

Borsoséknál közel száz esztendeje egymás után hét gyerek született. Négy lány, három fiú. A vallásos családban felcseperedő leányzók eldöntötték, Krisztus menyasszonyai lesznek, apácának állnak. A Vince-rendbe, Nagyváradra került Felicitász, Kandida, Brigitta nővér, és a legkisebb, Rozália is követte volna őket, ha édesanyjuk nem betegszik meg, így ő itthon maradt, hogy ápolja. Színdarabokat tanított be a csomafalviaknak, műsorokat szervezett, s bár szép leány volt, sosem ment férjhez. 1948 után, mikor nővérei hazakerültek, négyesben éldegéltek, házat építve, s ahol lehetett, az embereket segítve. Ők voltak a csomafalviak istápolói; nemcsak a konyhaművészeteket fortélyait ismerték, rengeteget kézimunkáztak, ők adták be az injekciót a betegeknek, s főzték pontosan 30 percig a fecskendőket utána, s ők keverték a gyógyírt is, melynek receptjét a zárdából hozták magukkal.

Annyira támaszkodhattak rájuk a csomafalviak, hogy egyszer, amikor a négy nővér Remetére ment a borvízfürdőbe, egy ismerős atyafi megkérdezte: hogy merték a falut magára hagyni?

Igazi segítő nővérek voltak mind a négyen, s hogy miért nem a családalapítás mellett döntöttek, annak titkát a sírba vitték. Kétalbumnyi fénykép között pár soros, gyöngybetűs gondolat maradt hátra, mely kevés a rejtély megfejtéséhez: „Ész nélkül szeretni esztelenség, szív nélkül szeretni képtelenség." Porzsolt Erzsébet, unokahúguk őrzi emléküket, s az ő birtokában van a recept is, melynek összetevőit sorolja, de a készítési módot nem részletezi. A nővérek, bár kérték patikusok, nem adták ki a receptet, valószínű azért, hogy a gyógyszerkészítésből senki ne nyerészkedjen. A képzőművész Erzsébet és Buzás Manci kaphatta csak meg, ők készítik ma is, s adják előállítási áron.

Főzőolaj, tizenhat féle gyógynövény, írós vaj, vörös- és fehérhagyma, pulykatojás nagyságú folyó szurok és ugyanannyi kemény fenyőszurok, méhviasz, valódi méz, paraffin, fűszerek s jó néhány gyógyszer, antibiotikum – mindez elmaradhatatlan az írkészítéskor.

– Keresztanyám, Róza néni kért meg, ha meghal, főzzem én tovább a kenőcsöt. Rendszeresen készítem, mert kérik. Betartom a receptet szóról szóra, s ha valamilyen összetevő hiánycikk, amíg nem kapok utánpótlást, hozzá sem fogok. Dicséri mindenki, műtét előtti aranyeret is gyógyított ez már, de én sehová sem utazom úgy, hogy gyógyír ne legyen nálam – mondja Porzsolt Erzsébet, s minduntalan megemlíti: csak az előállítási árat akarja ő visszakapni a vásárlóktól, nem akar hasznot húzni. Hálával is tartozik a négy nővérnek, nemcsak a receptért, hanem azért is, hogy segítették, összes testvérével együtt főiskolát járhattak, pedig a család nem volt tehetős akkoriban.

A csomafalvi Buzás Mancika a másik titoktudó: sokat tüsténkedett a nővérek mellett, segédkezett, nagyokat beszélgettek, megkedvelték, hát elmondták neki is az ír receptjét. „Mancika, ezt meg kell őrizni, tovább kell adni, de nagyon kényes dolog, vigyázni kell rá" – így bízták Buzásnéra a titkot, de amíg éltek, ő csak saját szükségletre gyárthatott.

– Amikor az utolsó nővér, Róza néni is meghalt, akkor kezdtem másoknak is adni kenőcsöt. Igaz, eltértem a recepttől. Ők a zárdában ezzel gyógyítottak, rengeteg gyógyszert, antibiotikumot kevertek a növényekhez. Én a gyógyszert kihagytam, huszonnégyféle gyógynövényt használok, alapnak köpült vajat, mindenfélét, amit a szorgos méhecskék gyűjtögetnek…, s a többit nem mondom el.

Svédországba, Magyarországra, de még Irakba is vittek a tégelyes csodaszerből. Gyógyhatásáról nem kell sokat faggatni a kenőcskészítőt:

– Elmondjam, mire jó? Olyan ember is van, aki megette, s a fekélyét meggyógyította. De visszajár az az ember is, akinek a reumás dolgait a kenőcs meggyógyította. Aztán sebekre príma…, olyan sebeket gyógyítottam meg, amikről az orvos lemondott. Magyarországon, Szeged mellett egy öntödében az öntvény kifröccsent egy fiatalember lábára. Négyszer műtötték, de a bőrt mindig ledobta, nem gyógyult. Innen elvittek egy tégely kenőcsöt, s három hónappal később kaptam egy üzenetet a kezelőorvosától, a professzortól, hogy miből volt az a „keszmeteg", áruljam el. Aztán én visszaüzentem, hogy ott van a laboratóriumuk, s szedjék elemeire a „keszmeteget".

Dobozokban, a padláson már száradnak a hozzávalók, Manci néni meséli, hogy amikor takarásból-kaszálásból jön haza a mezőről, úgy néz ki, mint egy karácsonyfa; még a zsebéből is gyógynövény fityeg ki, mert kellenek az összetevők, hogy gyógyír készülhessen. Ha meghal, lánya folytatja tovább az írkeverést, ezt már megegyezték. Addig viszont tilos a receptet külön felhasználni.

Nem akar ebből nagy haszonra szert tenni, akárcsak Porzsolt Erzsébet, de az emberek hasznára akar lenni, mint egykor a Borsos-nővérek.

Balázs Katalin, Hargita Népe