Itt vagyTartalom / Betörőt fogott Csaba atya

Betörőt fogott Csaba atya


Beküldte detto - Ekkor: 2009 February 28

Lejegyezte: Tihony Tamás

Egy kis elgondolkodtató történet!
Tegnap este "váratlan" látogató volt a plébánián!

A történet egy hete kezdődött, amikor az egyik srác bejött a plébániára és azt a mesét adta elő, hogy az egyik rokona ideköltözik és szeretné tudni, hogy mikor vannak itt a misék, miután megtudta, kiment, ott várta a kollégája a kocsiban. Tegnap estére tervezték a melót! Este 6 előtt érkeztek meg, letették a Kemény doki háza elé az autót, majd fölsétáltak a plébánia kapuhoz, mivel a hívek ott járnak be a misére, így az nyitva volt. Ma jutott eszembe, hogy ott csúsztak az akción, hogy a 6 órási harangszó félrevezette őket, az adta nekik a "hamis" jelet! Azt hitték, hogy megkezdődött a mise, de azt nem kalkulálták bele, hogy a pap is késhet, késett is, az ajtóban találkoztak, mivel akkor jött haza, és ő is be szeretett volna menni a házba, ott kezdődött az udvarias beszélgetés, amiből az egyik kiszállt, a másikkal folytatódott-aki korábban a miseidőpontot kérdezte- a beszélgetés. Ő is kiment a kapun kívülre, majd az Atya kocsival követte a gyalogos melóst! Közben értesítve lett a rendőrség és a kiinduló pontnál a doki házánál el is kapták. 6 óra után a főbejárati mozgásérzékelő bekapcsolt, de a fáktól nem lehetett látni semmit ezt én észrevettem, bár volt fura érzésem, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Mikor mi kimentünk az ifi ház elé már a karperec rajta volt, a kollégáját a kinti buszmegállóban kapták el később. Elgondolkodta, szerintem ez a történet, mivel ez azt tükrözi, hogy ez a zárt kis közösség, mint ez a falu, kezd hígulni nagy a jövés-menés, sok az idegen! Jobban kéne egymásra figyelnünk!
Azért írtam ezt le hogy biztosabb információ innen, mint hallomásból.

Cimkék