Pusztító tűz

Megdöbbenéssel olvastam, hogy leégett egy műemléktemplom tetőszerkezete. Elpusztult a kazettás mennyezet -mely a református templomok egyik éke, lásd erdélyi utainkon Bánffyhunyadon a református templom kazettás mennyezetét- ledőlt a harangtorony, nincs hová menniük Istentiszteletre a radostyáni református testvéreknek.

Belegondolni is rossz!

Nem voltam még Radostyánon, nem is láthattam ennélfogva a templomot csupán annyit tudok, hogy a Tiszán inneni református egyházkerülethez tartozik.

Hogy mégis érzékenyen érint -túl a "kötelező" együttérzésen- azért van mert egy emlékfűz engem hozzá.

A története ennek az emléknek.

A rendszerváltás után (és előtte is) számos esetben, vagy inkább mondhatjuk, hogy nagymértékben vándorolt (menekült) sok ember a békésebb körülményeknek hitt országokba, településekre. Így hozzánk, Dányba is.

Dány község (az akkori termelőszövetkezet áldozatvállalásával) fogadott Erdélyből jövő magyarokat, székely magyarokat.

A református egyház Berekfürdőn lévő szeretetszolgálatot nyújtó épületkomplexumába egy konferenciára hívott olyan embereket, települések képviselőit szerte a világból amelyek menekülteket fogadtak be.

Így kaptam én is meghívást a három napos konferenciára és kértek fel egy korreferátum megtartására is.
A konferencia nemzetközi jellege miatt szinkrontolmácsolással folyt, így értesültünk az idegen nyelven szólók mondanivalójáról.
Emlékszem, hogy az én hozzászólásom idején egy indiai törékeny (idősebb) nő, neve szerint Brindisi elnökölt és adta meg a szót nekem.

Protestáns lelkészekkel voltam az épület szállodai szárnyában.
Este beszélgettünk, egymás ügyeit hallgattuk és volt e között a beszélgetés között humorosnak mondható történet is.

Ezt éppen a radostyáni tiszteletes úr adta elő, nagy sikerrel.

Beszélt az életéről, a hívőkkel való kapcsolatáról, hogy pl megnyilvánul a segítségnyújtás pap és hívők között a mindennapi munkában is. Neki volt kapálógépe amit az emberek használhattak, a hívők serege pedig segített neki leszüretelni a meggyet a tucatszám termő meggyfáról a gyümölcs érésének idején.

Aztán elmondott egy történetet is amit átélt a Szovjetunióban amikor ott járt.

A történet pedig az, hogy találkozott az egyik étteremben egy ott élő ismerősével akivel gyorsan meg is egyeztek, hogy megisznak egy üveg szovjet pezsgőt a találkozás örömére. Le is ültek az egyik asztalhoz és jött is azonnal a pincér. Jót beszélgettek, régi közös történeteket felidéztek és igazán szerencsésnek találták, hogy hosszú idő után újra beszélgethetnek.

Az első üveg után mivel ez nagyon jól esett és kívánta a párját a második üveget is megrendelték. Már jó hangulatban voltak, vidám képpel néztek egymásra, ki fog fizetni és ebben e nézésben hálás köszönet is volt az elfogyasztott italért és a beszélgetésért. Mentek volna már, de egyikőjük sem nyúlt a kabátjának zsebébe a pénztárcáért, kérdőn néztek egymásra, ki fog fizetni mert egyikőjüknek sem volt egy ártatlan kopejkájuk sem, mindketten úgy gondolták, majd a másik állja a számlát.

Mikor kiderült, hogy ilyen balszerencse történt velük (nem a pezsgő elfogyasztására hanem árának kifizetésére gondolva) akkor egyetértően és bölcsen úgy gondolták, úgy határoztak, hogy ha két üveg pezsgőre nem volt pénzük, akkor nem lesz a harmadikra sem így rendeltek a pincértől még egy üveg pezsgőt.

Eljött a záróra ideje, fizetni kellett volna, de nem volt miből.

Drámai helyzet alakult ki. Mi lesz velük? Letartóztatják őket vagy valami más hatósági intézkedés történik? Megverik talán őket, elveszik a ruhájukat, szörnyű képek villantak fel előttük.

A radostyáni lelkész arra gondolt, hogy hány olyan segítségről olvashatunk a Bibliában ami a legnehezebb helyzetben is úrrá lett a nehézségen, leginkább Pál apostol dolgaira gondolva. A Gondviselés majd átveszi a szerepét, megmenti őket ettől a nehéz helyzettől.

Felállt az asztaltól a tiszteletes úr és fennhangon azt mondta a jelen lévő vendégek füle hallatára, először is kérdésként megfogalmazva, vannak-e magyarok a teremben akik értik őt, hogy ő magyarországi ember, Radostyánban református lelkész és barátjával találkozva megittak három üveg pezsgőt, lenne-e valaki, egy jószívű ember aki neki kölcsönözne rubelt, hogy kifizesse a pezsgő árát.

Erre az egyik asztalnál lévő vendégek, akik magyarok voltak, jókedvű társaság, hangos tetszésnyilvánításba kezdett és asztalukhoz invitálták a már-már lehetetlen helyzetbe kerülő két barátot.

Nem volt mit tenniük megitták a negyedik üveg pezsgőt is és még fizetni sem kellett nekik érte.

Ez jutott eszembe a hír hallatán, hogy fedél nélkül maradt az Isten háza Radostyánban, elárvult, nehéz helyzetbe került a gyülekezet, miként a két barát is egy örvendező találkozás után.

Szól a gyülekezet a segíteni tudó emberekhez, segítsenek felépíteni az erősen megrongálódott templomukat, miként segített az Úr a radostyáni lelkésznek, mert a "jókedvű adakozót szereti az Isten".

Az alábbi számlaszámra küldhetünk pénzt a Magyar Református Szeretetszolgálat számlájára, feltüntetve rajta a "tűzeset" szót.

10702019-85008898-51100005

Hálás lesz érte a radostyáni lelkész is talán már a mennyből szemlélve a segíteni tudó dányi híveket.