Ellesett pillanatok

Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor még fontos volt, hogy ki lakik a szomszédban és az is fontos volt, hogy mi történik e szűkebb pátriánkban, falunkban, az emberek vasárnap délután egy-egy ház előtt összegyűltek és beszélgettek. Vagy kártyáztak és közben lecsúszott a torkukon egy-egy pohár borocska is. Bandáztak! -mondanánk mai tinédzser nyelven.

Ez egy falufórum volt valójában amit később a tanácsrendszerben az un. kisgyűlésekkel akartak helyettesíteni.

Míg az utóbbi felülről jövő utasítás volt, az előbbi spontán kialakult, mondhatni baráti összejövetel. Szomszédolás. Véleménycsere, erkölcsi bíróság, tere-fere.

Melegvizes fürdőkben ma is látunk összegyűlt kisebb-nagyobb "sereget", jobbára ismerősöket akik valamiért éppen ott vannak, leginkább a gyógyulás reményében fürdőznek és hangos beszélgetést folytatnak.

Nem kell az embernek alattomos módon hallgatózni, belehallgatni mások csevegésébe, elég ha ugyanabban a medencében van. Hallja a beszélgetéseket.
Főleg ha "beszédes" sorstárssal hozza össze sors az embert.

Látja -mondja a velem együtt vízbe mártózó alkalmi ismerősöm- azt az embert? Látom. Na, ez egy érdekes ember. Vajon miért -kíváncsiskodom.
Hát elsősorban a termete miatt. Hallja a lépteit, hogy döng még a köves padozaton is. És a kezei! A szeneslapát nagyságú kezek! Az ipse a mázsán talán száznegyven kilót is nyom.
Ez az ember -mondja tovább az alkalmi ismerősöm- a futball sportberkekben igen járatos, ugyanis fiatalabb korában gyúró volt. A futballisták izmait tette rendbe a mérkőzések után és előtt.
Óh! Hát Gelei Jóskának, a Tatabányai Bányász egykori kiválóságának is ekkora kezei voltak. És hegedűtok nagyságú lábai.
Ez az ember ledolgozta életét a fekvőpadok körül. Krémezés, izomlazítás, teljes erőből.
Én ezt munkásembernek tartom. Nehéz fizikai munka a gyúrás -oktat ki a beszédes társam- erő kell hozzá. Meg akarat, türelem, empátia.
Nem rivaldafényben van hanem a háttérben. A kisemberek helyén. A melósok hallgatag sorában. A sokat tűrők táborában.
Mint én is voltam -mondja, a bányászok között. Külön világ az! De minden munka egy sajátos világ és minden munkásember hős egyben a munka frontján, -mint ahogyan mondták valaha.
Higgye el, nem voltunk fontosak a hatalomnak. Sohasem. Most sem. A szavazatunk, az igen! Hát ezt jól jegyezze meg. Mondta -miként később kiderült- gyógyulni rendszeresen ide járó ismerősöm, Lajos.

Az a megőszült ember -őt kérdezi, hogy kiféle-miféle? Hát én mindent tudok ami ennek a fürdőnek a történetébe tartozik. Mondom két és fél évtizede ide járok. Nem is egyszer évente, de többször. Az izületeim! Reggel felkelni nem tudok, este a lefekvés esik a nehezemre, napközben pedig el kell foglalni magamat, hogy ne érezzem a fájdalmakat.
Hát elnöke is volt a nagyhírű magyar egyesületnek!- tér vissza átmenet nélkül a kérdésemre. Az élelmiszer iparban dolgozott. Hogy hentes volt-e azt nem tudom, de a húsipar teremtette meg számára az alapokat. A tehetősséget. Aztán a rendszerváltás idején is tudta hol kell állni, mit kell csinálni. A szálloda?!! Ügyeskedés kellett hozzá. El tudja képzelni, hogy miből, milyen forrásból épültek ezek a szállók? Hát a maga pénzéből, az enyémből és mindazokéból, akik most itt vannak. Mert mi építettük meg, maga és én, meg a hozzánk hasonló sok ember, akinek volt az ezredfordulón 800 ezer forintja, hogy üdülőjegyet vásároljon magának. Igen egy hét egy évben "ingyenes" -mondták. Hát tudja nagyon jól maga is, hogy ha jövünk fizetni kell érte. Úgy mondják, hogy fenntartási költség. Számolja ki utánam és biztosan igaznak tartja amit mondok, hogy én (maga és a többiek) nem csak megépítettük ezt a szállót a tulajdonosnak, hanem fenn is tartjuk. Gyarapodóan. Mármint a tulajdonos gyarapodására, hasznára.
És még hány ilyen eset volt abban az időben. Sok! És azóta is rengeteg. Igen, Győző bácsi, ő az. Fiatalabb mint maga. Lassan megy, inkább csak csoszog. És az Alzheimer is!

Az unokatestvéremnek, Miklósnak volt a rendszerváltás idején 220 ezer forint értékű kárpótlási jegye.-Így kezdi a harmadik napon a "szemináriumot" fürdőbeli ismerősöm.
Azt mondta neki a licitálást vezető ember, hogy menjen el xy településre mert ott állami földekre lehet licitálni. Olyan kevés kárpótlási jegy volt akkor még az embereknél, hogy 500 forintért lehetett venni egy aranykorona földet. Jó minőségű, negyven aranykoronás földek voltak azok amelyeket művelt az állami gazdaság. Olyan értékűek mint Debrecen környékén ahol a termőtalajt legyalulták, hogy betont öntsenek a helyébe az akkumulátor gyáraknak. A legjobb, zsíros magyar termőföldek.
Akkor most van vagy tizenkét hektár földje az ismerősének -mondom egy gyors számvetés után és hozzáteszem -mint a dolgok "értője", hogy ez megér ma akár 30 - 40 millió forintot is. Meg az azóta termelt érték, amely földhaszonbérlet után is legalább egy millió forint évente, húsz év alatt 20 millió. Kétszázhúsz ezer forint kárpótlási jegy mára 50 - 60 millió forintot termelt. Ez aztán okos dolog volt, mondtam neki színlelt elismerően.
Igen, így lett volna ha az unokatestvérem Győző bácsi példáját követi. Minden törvényes, de semmi sem általános.
Azt mondta az unokatestvérem, hogy ő paraszti szülők ivadéka, és az ő erkölcsi értékitélete nem engedi meg, hogy más községek határába szerezzen földet -ilyen módon- mert az a föld az xy falubélieket illeti.
Sajátos nézet. Nem mindennapi -mondhatom. Talán egy szétzúzott nemzeti értéket viselő réteg, a parasztság évszázados, évezredes éthosza. Erkölcsisége, mely helyébe a kozmopolitizmus és a haszonelvűség lépett. (sokra jutottunk!).

Egy gyermekmondóka a végére:

Kerek Istenfája, szép tizenkét ága,
szép tizenkét ágán ötvenkét hajtása,
ötvenkét hajtáson három aranyalma,
aki kitalálja hull az áldás rája.

Te is lehetsz kedves barátom ezen a fán az egyik aranyalma. Miként a három történet három főszereplője lehet, vagy lehetne az. No, meg a mesélője.

De, hogy valóban aranyalmák-e a fenti szereplők, vagy mi magunk vagyunk-e aranyalmák, vagy csak a csillogó látszat tesz bennünket fényessé, azon múlik, hogy valaki a fenti szerepkörök melyikébe tartozik. Az ügyeskedők közé vagy a hallgatag többség közé. Az egyértelműen erkölcsösök közé, vagy a haszonlesők közé, a sorukat kivárók közé vagy a hivatalukkal visszaélők közé. Két urat egyszerre nem szolgálhatunk. Kétféle almák nem lehetünk Aranyalmák is és aranyalmának látszók is.
Miként a mondás tartja: Krisztusnak és Pilátusnak, zsidóknak és rómaiaknak, farizeusoknak és vámosoknak egyformán, egyszerre szolgálni nem lehet.

Erre a kérdésre Húsvét szent ünnepköre nagyon tiszta és egyértelmű választ ad a Szent Három Nap történéseiben annak főleg aki ezt komolyan vette.

Húsvét nyolcadába esik országunkban a választás négyévenkénti eseménye.
Hát válasszunk, ne csak jelöljünk. Mennyi lesz a farizeus, mennyi a vámos, az most igazán rajtunk is múlik.